A 2012 november végén gyakorlatilag megbukott a 2008-as Livre Blanc (Fehér Könyv) koncepciója és akkor felvázolt prognózisunkba teljes mértékben illeszkedik a 2014-2020-as Védelmi Költségvetési Programozás (LPM) által tervezett 30 milliárd eurós csökkentés, sőt arányaiban (ld. fenti 2010-12 között tehát 2 évre 7,5%-os csökkentés) is kb. megfelel az eddigi csökkentési trendnek. A büdzsé a GDP 1,5%-ról 1,1%-ra csökken. 2013 április közepére Franciaországban újabb védelmi fehér könyvet adnak ki (a 2008-as után ez a 4.) miközben már a Sarkozy-féle előkészületeknél lényegében elavult konstrukciónak volt tekinthető egy ilyen "kőbe vésett, statikus" védelmi doktrina kidolgozása.
Ezeknek a katonai költségvetési trendek tehát egy folyamat részei, melynek leglényegesebb eleme az ország hatalmasra duzzadt adósságállománya és ebben a kalapban csak apró elem a büdzsé deficitcsökkentésének brüsszeli igénye. Ezen utóbbiakkal a mindenkori francia vezetés bátran szembe mer szállni és e miatt nemzeti érdekeket nem veszélyeztetne. Viszont 0%-os gazdasági növekedéssel minden lehetséges kiadást vissza akarnak fogni az ország finanszírozhatósága érdekében.
Jelenleg a helyzet nehezen értékelhető még, számos pletyka terjeng, melyek egy része tudatos dezinformáció is lehet : A legsötétebb forgatókönyv szerint eladnák a Charles de Gaulle repülőgéphordozót, leállna a Rafale gépek gyártása és az A-400M katonai szállítógép-programot is befejeznék (utóbbinál e lépéssel 10.000 fő kerülne az utcára). A legkülönfélébb számadatok keringenek a létszámcsökkentés további fázisairól (30-80.000 fő plusz 15.000 fő a hadiiparban, 30 teljes ezred felszámolása).
Mindenesetre még a kisebb számadatok is arra épülnének, hogy megszűnne a szárazföldi erők külföldi bevethetősége. (Magyarán a Malihoz hasonló beavatkozásokat el lehet felejteni a jövőben.) Ne feledjük, Sarkozy 5 éve alatt már volt egy 54.000 fős haderőcsökketés.
Felmerül ugyan, de nem az első körben az amúgy is korlátozott hatókörű (kb. líbiai hatósugárral működtethető) lényegében elavult légi úton történő nukleáris elrettentés egységeinek (12 Rafale) felszámolása is. Ezzel már korábban is jelentős megtakarításokat érhettek volna el. A tervek valószínűsítik az egyik legjelentősebb szárazföldi fegyvereket gyártó NEXTER konzorcium felszámolását is. A francia HM nehéz helyzetben van, hiszen a hangulat a Louvois-Concerto ügy miatt már eddig is igen feszült az állományban.