Az Európai Unió Tanácsa luxembourgi ülésén egy évvel meghosszabbította azoknak a büntetőintézkedéseknek a hatályát, amelyeket az unió azért vezetett be, mert Oroszország jogellenesen elcsatolta a Krím félszigetet és Szevasztopolt.
A tanács sajtóközleményéből kiderül, hogy a szankciók 2016. június 23-ig maradnak érvényben.
A szankciók értelmében a Krímből és Szevasztopolból származó semmilyen árut nem lehet importálni az Európai Unióba, az unió egyetlen állampolgára és egyetlen, az unióban bejegyzett cég sem vásárolhat ingatlant vagy vállalatot a félszigeten, finanszírozást sem kaphatnak az unióból az ottani cégek, és semmilyen ehhez kapcsolódó szolgáltatás sem nyújtható. A büntetőintézkedések a turizmust is érintik; európai turistahajók csak vészhelyzetben köthetnek ki a Krímen, más esetben nem.
A szankciók exportkorlátozásokat is tartalmaznak. Krími cég nem kaphat az unióból olyan felszereléseket, amelyek a közlekedési, távközlési vagy energiaszektorhoz köthetőek, és nem vásárolhat az unióból olyan eszközöket, amelyek kőolaj-, földgáz és egyéb ásványi kincsek feltárásához vagy kitermeléséhez szükségesek.
A tanács megerősíti, hogy az EU továbbra is elítéli a Krím és Szevasztopol törvénytelen annektálását, amelyet következetesen nem hajlandó elismerni.
Szerdán a tagállamok uniós nagyköveteinek arról sikerült konszenzusra jutniuk, hogy fél évvel hosszabbítják meg azokat a gazdasági szankciókat, amelyeket Oroszország ellen vezettek be tavaly nyáron az ukrajnai konfliktusban játszott szerepe miatt. Ezek az orosz védelmi, pénzügyi és energiaszektort érintik. Azt a döntést hétfőn a külügyminiszterek tanácsa hagyhatja jóvá formálisan.
A borok után a sörök veszik át a főszerepet június 19-e és 21-e között a szegedi Széchenyi téri platánok alatt. A hétvégén rendezik meg az Első Nemzetközi Söröm fesztivált, ahol 23 sörfőzde csaknem százötvenféle kézműves malátaitalt kínál a szomjazó szegedieknek. Lesz belga és csíki sör, narancsos, aszalt szilvás, zöldalmás és füstölt innivaló, a hazaiak közül pedig az IPA söröket, a Békésszentandrási és a Legenda sörfőzdék kézműves termékeit is a korsókba töltik.
Kizárólag zenélésből a magyar zenészek alig negyede tud megélni, az európai átlaghoz képest pedig leginkább a koncertlátogatások terén vagyunk lemaradva - írja a Magyar Nemzet pénteki számában.
A Pro Art megbízásából készített első magyar zeneipari felmérés alapján a lap beszámol arról, hogy a magyar zeneipar legtöbb bevétele és hozzáadott értéke az élő zenéből keletkezik, az élő zenei bevételeket 28 milliárd forintra becsülik. Az élő zene a bruttó hazai termékhez 40-50 milliárd forinttal járul hozzá a vendéglátó-ipari és turisztikai tovagyűrűző hatások miatt.
Tóth Péter Benjámin, az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület stratégiai és kommunikációs igazgatója a lapnak elmondta, elsősorban a koncertlátogatások számában van lemaradásunk, 727 ezer látogatót kellene visszacsábítani az élő zenei helyszínekre ahhoz, hogy utolérjük az európai átlagot, de ha a kontinens szerte pozitív példaként említett Szlovénia vagy Ausztria szintjére lépnénk, a komplett iparág 20-30 százalékkal bővülne.
Az igazgató szerint idehaza a könnyűzenész-jövedelmeknek 63 százaléka érkezik fellépti díjakból, éppen ezért elengedhetetlen az élő zene jelenlegi jogi környezetének áttekintése a teljes iparág bevonásával. Az összes figyelembe vett jövedelem alapján 8442 magyar zenész szerzett jövedelmet a szórakoztató könnyűzenéből az elmúlt tizenkét hónapban. A szakember szerint elkeserítő képest fest, hogy közülük 2340-en tudnának kizárólag a zenélésből megélni, a többiek zenélésből származó részjövedelme a minimálbér ötödét sem érte el.
Az Európában tapasztalható demográfiai válságról, a magyarság és a kereszténység megmaradásáról és annak erősítéséről tárgyalt Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár a horvátországi Eszék-Baranya megyében az egyházak és magyar civil szervezetek vezetőivel csütörtökön.
Soltész Miklós az MTI-nek nyilatkozva elmondta: egész napos programja során találkozott a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) vezetőivel, Csáti Szabó Lajossal, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház (HRKKE) püspökével és Djuro Hranic diakovári (djakovói) katolikus érsekkel.
Kiemelte, hogy a magyar szervezettel való tárgyaláson betekintést nyert a horvátországi oktatási rendszerbe és a magyar közösség életébe. A HMDK vezetőivel egyebek között arról beszéltek, hogyan tudnák erősíteni a helyben maradást és az oktatást, hogy azok a támogatások, amelyek Magyarországról érkeznek, még jobban segítsék a magyar iskolákat és szolgálják a magyar gyerekek anyanyelvének megőrzését.
Hangsúlyozta, hogy a magyarság megőrzése ugyanúgy, mint máshol a Kárpát-medencében, segítséget és támaszt kap az egyházaktól. Ezért szerinte nagyon fontos volt a diakovári érsekkel való találkozás, aki teljes erejével kiáll a magyar közösség mellett, és támogatásáról biztosította azokat a magyar nemzetiségű és anyanyelvű papokat (jelenleg hárman vannak, másfél év múlva már négyen lesznek), akik a magyar nemzetiségűek és katolikusok életét segítik, mert az ő munkájuk és szolgálatuk a magyarság megmaradásának egyik alappillére.
Hozzátette, hogy ugyanez a református közösség feladata is, akkor is, ha viták és néha széthúzás tapasztalható ebben a közösségben. Tőlük azt kértem, hogy amennyire lehet, a békességet és az együttműködést teremtsék meg, mert a híveknek és a magyarságnak is, de az itt élő keresztényeknek is ez fontos lenne” – mondta.
Az államtitkár elmondta, hogy a tárgyalások alatt szólt a magyar családtámogatási rendszer szerepéről, amelynek alkalmazása segítség lehetne Horvátország számára is. Kiemelte az élet és a magzati élet védelméről való gondoskodást, valamint a férfi és nő kapcsolatán alapuló szentségi házasság fontosságát.
Európában nagy kihívás a demográfiai válság. Sok nyugati ország ezt a bevándorlással próbálta meg pótolni” – mondta, majd hozzáfűzte: ennek következménye az Európára zúduló bevándorlási hullám, a kulturális különbségek következményei pedig most mutatkoznak meg.
A barátság, a nemes küzdelem mellett természetesen az I. Európai Játékoknak is vannak árnyoldalai. Így például az, hogy egy sportolót már eltiltottak tiltott szer használatáért, az albán ökölvívó, Rexhildo Zeneli szervezetében ugyanis furoszemidet találtak, ami vízhajtó, és fedőszerként használják.
Birkózóink már itthon vannak, s amellett, hogy rengeteg szép élménnyel tértek haza, sajnos arról is beszámoltak, hogy a kialakult politikai válság miatt az ukrán és az orosz sportolók egy része bizony összeverekedett. De hogy a birkózószőnyegen a grúz Hincsegesvilinek és a fehérorosz Andrejevnek mi bajuk volt egymással, azt senki nem sejti. Történt azonban, hogy az 57 kg-os meccsen egyszer csak elkezdtek csattani a nagyobbnál nagyobb pofonok, fejelték egymást rendesen, és a kocsmai jelenetnek a vezetőbíró vetett véget, aki mindkét versenyzőt leléptette. Ennek végül a német Ewald örült a legjobban, hiszen ő volt az egyik addigra már legyőzött, de az üresedés miatt visszahívták a szőnyegre, és végül bronzérmet nyert.
Az előző napok magyar és szerb éremesője után a csütörtöki versenynap ennél sokkal szerényebb volt. Éremért csak a megnyitóünnepségen a magyar zászlót vivő szabadfogású birkózó, a 86 kg-os Veréb István küzdhetett. A 3. helyről döntő mérkőzésen a grúz Aminasvilivel nézett farkasszemet, de 3:2-re kikapott, így az 5. helyen végzett.
Négy szibériaitigris-kölyök születéséről számolt be a kínai Hejlungcsiang Szibériaitigris-park, amely kiemelte, hogy a szaporulat a park vadonjában jött a világra.
Az első tigriskölyök az erdőben született, az anyatigris ezt követően átvitte egy ember vájta barlangba, ahol végül a többi három kölyök is világra jött. A park illetékesei szerint a három hím és egy nőstény kölyök június 6. és 8. között született.
A park egy szakembere, Liu Tan elmondta: igyekeznek elősegíteni, hogy a szibériai tigrisek a vadonban szaporodjanak, és hogy a kölykök megtanulják, hogyan élhetnek a természetben. "Húsz éve dolgozunk ezen. Idén szeretnénk elérni, hogy még több nőstény hozza világra kölykeit a félig-meddig szabad feltételek között."
A szibériai tigris a világ legveszélyeztetettebb fajai közé tartozik. Zömmel Kína északkeleti részén és Oroszország keleti részén él.
A szibériaitigris-park 1986-ban nyílt meg Kínában, akkoriban még csupán nyolc szibériai tigris élt a védett területen, ma már számuk több mint ezerre rúg. Tavaly 105 szibériai tigris született az északkelet-kínai Harpinban lévő tigrisparkban.
A rendezvény keretében Csíkszeredában éjfélig ingyenesen lehet meglátogatni a Mikó-vár állandó kiállításait, és rendhagyó tárlatvezetéseket is tartanak, a néprajzi kiállításon például zseblámpás tárlatvezetésen lehet részt venni. Ezen kívül a Kossuth utcai galéria és a zsögödi Nagy Imre Galéria is ingyenesen látogatható. Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója arról tájékoztatott, hogy Csíkszentkirályra szerveznek kirándulást, amelyre előzetesen kell bejelentkezni. Az autóbusz délután 4 órakor indul a Mikó-vár parkolójából.
„Csíkszentkirályra, az Andrássy-kúria régészeti feltárására invitáljuk az érdeklődőket. Ez egy nagyon izgalmas program, ugyanis az Andrássy család ősei, illetve a Krasznahorka vár urainak az ősei innen indultak Csíkszentkirályról”
- mondta Gyarmati Zsolt.
A Múzeumok Éjszakája arra is lehetőséget teremt a látogatóknak, hogy egy percben elmondják miért szeretik Csíkszeredát. Ezeket a hang- és képanyagokat utólag fel fogják használni a várostörténeti kiállításhoz. A gyerekprogramok sem maradnak el, holnap dél és délután 3 óra között várják a gyerekeket a Mikó-várba.
„ A Mikó-várnak a kiállításaihoz és a múzeumi élethez kötődnek, nyomdafestékkel nyomtatni fognak a gyerekek, Mikó Ferencnek a pecsétjét fogjuk használni. Lesz festés, rajzolás, interaktív foglalkozások”
- közölte a múzeumigazgató. Kora este művészettörténeti előadások, az est folyamán koncertek és szabadtéri filmvetítés gazdagítja a programot. Sepsiszentgyörgyön a múzeumok éjszakája alkalmából különleges múzeumlátogatást terveznek. A rendezvény keretében 8 helyszínen vezetik végig a látogatókat este 7 órától, mindenhol 10 perces program várja az érdeklődőket. A helyszínek között szerepel az Erdélyi Művészeti Központ, a Magma Kortárs Kiállítótér, a Keleti Kárpátok Múzeuma és a Székely Nemzeti Múzeum. A részvételhez előzetes regisztráció szükséges, ma délután négy óráig jelentkezhetnek az érdeklődők.
Az eurózóna állam- illetve kormányfőinek hétfő estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozóját megelőzően újra összeül a közös pénzt használó országok pénzügyminisztereinek tanácskozása, az Eurócsoport – közölte pénteken Luxembourgban, az uniós pénzügyminiszterek tanácskozása előtt Michel Sapin francia tárcavezető.
Miután csütörtökön nem tudtak megállapodni a Görögországnak nyújtandó segítség utolsó, 7,2 milliárd eurós részletének folyósításához szükséges görög gazdasági reformintézkedésekről, Donald Tusk, az állam- illetve kormányfőket tömörítő Európai Tanács, valamint az eurócsúcs elnöke rendkívüli csúcstalálkozóra hívta össze, az eurót használó tagállamok vezetőit, mert úgy látja: “eljött az ideje, hogy Görögország helyzetét sürgősen megvitassuk a legmagasabb politikai szinten”. Sapin rámutatott, hogy egy ilyen csúcstalálkozót a pénzügyminisztereknek kell előkészíteniük, ezért mindenképpen szükséges az Eurócsoport összehívása is.
Kérészek (Palingenia longicauda) a Tiszán Nagykörű közelében június 18-án. A folyó középső szakaszán elkezdődött a világon egyedül a Tiszán és mellékfolyóin előforduló kérészfaj, a tiszavirág nászrepülése.
Háromszázhatvan határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megye déli részén csütörtökön - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
Szenti Szabolcs elmondta, hogy a legnagyobb csoportot Mórahalom közelében tartóztatták föl, ott 39 iraki állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.
A határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.
Szerda délután őrizetbe vettek egy az országban jogszerűen tartózkodó pakisztáni férfit, aki kisteherautójába Röszke külterületén 42 határsértőt vett fel. A járművet útban Budapest felé állították meg. A rendőrség embercsempészés bűntette miatt indított eljárást, és kezdeményezte a sofőr előzetes letartóztatását.
Az országban csütörtökön összesen 413 határsértőt fogtak el, egy esetben közokirat–hamisítás, egy gyanúsítottal szemben embercsempészés miatt indult büntetőeljárás - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Michael Douglas Oscar-díjas amerikai színész csütörtök este Jeruzsálemben átvette Benjámin Netanjahu miniszterelnöktől a zsidó Nobel-díjnak is nevezett Genesis–díjat.
A családjával már több napja Izraelben tartózkodó Douglas a Háárec című újságnak elmondta, hogy az elismeréssel járó egymillió dollárt a vegyes vallási hátterű családokból származó gyermekek zsidó közösséghez való közelítésének elősegítésére fogja felajánlani.
A díj ünnepélyes átadásán Benjámin Netanjahu kijelentette, hogy elkötelezett a zsidó nép egysége mellett, és mindent elkövet a közösségeket megosztó vagy legitimitásukat megkérdőjelező törekvések ellen.
Michael Douglas elmesélte a Háárecnek, hogy elnyeréséig nem hallott erről a díjról és meglepetésként érte a kitüntetés, mert soha nem érezte magát a zsidó közösség elismert tagjának, mivel csak édesapja, Kirk Douglas amerikai színész zsidó, édesanyja, Diana Dill színésznő nem.
Az évente odaítélt új Genesis-díjat idén adták át másodszor, tavaly Michael Bloombergnek, New York volt polgármesterének ítélték oda. Az elismeréssel olyan hírességeket tisztelnek meg, akik szakmájukban kiemelkedő teljesítményt nyújtottak és elkötelezettséget mutattak a zsidóság és/vagy Izrael iránt is.
A megtiszteltetésről az orosz zsidó üzletemberekből álló Genesis Jótékonysági Csoport dönt, akik elsősorban az orosz zsidók identitást erősítő programjait támogatják. Douglas szerint helyes döntés, hogy hírességeknek adják a díjat, mert ők nagyobb figyelmet kapnak a médiától, és ezért többekhez eljut üzenetük.
A zsidóságát csak az utóbbi években hangsúlyozó Douglas 1987-ben kapott Oscar-díjat a Tőzsdecápák című filmben játszott alakításáért. Elmondása szerint sokáig az tartotta távol a zsidóságtól, hogy édesapja zsidó származása ellenére sokan nem tekintették zsidónak.
Noha édesapja ortodox zsidó családból származik, a vallási törvénykezés, a halacha szerint csak az számít a vallási közösség tagjának, akinek az anyja zsidó. A főként Amerikában elterjedt reform zsidó irányzat közösségei viszont zsidónak tekintik azt is, aki apai ágon született zsidónak.
Apja 1991-es helikopterbalesete fordulatot hozott életében, ezután elkezdte felfedezni zsidó gyökereit. A valláshoz később tovább közelítette Dylan nevű fia, aki, noha édesanyja, Catherine Zeta Jones nem zsidó származású, zsidó gyerekekkel barátkozott az iskolában, majd elhatározta, hogy héber iskolába jár és bár micvót, tizenhárom évesen a zsidó vallás férfitagjává avató szertartást tart.
Tavaly Michael Douglas családjával Izraelbe látogatott, és fiának a Siratófalnál rendezett bár micvó ünnepséget a média figyelmétől kísérve.