A bánáti pusztaság közepén, a mai Kanakon, Ólécen és környékükön, ahol ma már alig élnek hétszázan, szinte a semmiből emelkednek ki olyan csodálatos kastélyok, mint amilyen a kanaki Dániel-kastély, a ma Kapetanovónak nevezett építészeti csoda, amit egykoron Botka Béla építtetett, és a Jagodić család birtoka.
Különleges hangulatú település Kanak, a kastélyok parkjait járva, az azokat övező utcákban tett séta közben az emberen úrrá lesz valamiféle nosztalgia, elképzeli, milyen is volt az élet itt annak idején, amikor bárók és bárónék sétáltak az utcán, lovaskocsik gördültek ki a sarkon a bálba érkezőkkel.
A XIX. században Dániel László, Tatarin Sándor, Gyertyánffy László dr. Meiszner Péter, Mircsov Demeter és Donát voltak a helység legnagyobb birtokosai.
Magyarország is hajlandó szerepet vállalni a kritikussá vált aknaszlatinai helyzet rendezésében. Erről Joó István miniszteri biztos tájékoztatta a megye vezetőit és az illetékes szakszolgálatok képviselőit. Az egyeztetésre Magyarország Ungvári Főkonzulátusán került sor, ahol videokonferencia keretében vitatták meg a sóbányájáról ismert településen kialakult súlyos helyzetet.
Nemrég újabb földomlás történt a már nem működő sóbánya közelében, nem messze a benépesült lakóövezettől. A probléma évek óta csak súlyosbodik, de Kijev pénzhiányra hivatkozva semmit sem tesz a katasztrófa megakadályozása érdekében, a megye viszont önerőből nem tud megbirkózni az omlások okozta veszéllyel.
Az említett konferencián elismerték, nemzetközi szintű problémáról van szó, hiszen nagy az esélye annak, hogy a sós karsztvíz bekerül a Tiszába, ami jelentős pusztítást okozna a folyó élővilágában, s közvetve az egész Dunai régiót veszélyeztetheti.
A miniszteri biztos azt ígérte, hamarosan magyarországi és nemzetközi szakértők egy csoportja érkezik Aknaszlatinára, hogy a helyszínen tájékozódjanak a részletekről, s kidolgozhassanak egy katasztrófa-megelőzési tervet, amit az Európai Unió is hajlandó lenne finanszírozni, tudható meg a Kárpátaljai Megyei Tanács sajtószolgálatának jelentéséből.
A verskötet Fogantatás ciklusának nyitóverse (trailer) közvetlenségével, játékosságával, formai egyszerűségével és nem utolsósorban József Attila költészete felőli áthallásában nyomban megszólítja az olvasót, és elülteti benne a versekben kibontakozó közvetlenség reményét: „egyetemre jártam, / munkába álltam, / ha esett az eső, áztam / ha nem gyújtottam be, fáztam, / ha késett a buszom, vártam, / ha embert öltem, ástam”.
A szerbiai versenyzők közül Erdélyi Annamária és Pető Zsolt szerepelt a legjobban a World-tour sorozat zágrábi állomásán. A nőknél a 64-es főtábla első fordulójában Erdélyi nagy bravúrt végrehajtva 4:1-re nyert a német-kínai Wu Jiaduo ellen, aki a világranglista 37. helyén áll. A nők közül Andrea Todorović szerepelt még a főtáblán, aki az első fordulóban 4:0-ra kapott ki a japán Morizonótól. Erdélyi a 16 közé jutásért a dél-koreai Jo Encsungtól veszített öt játszmában. A tornát a dél-koreai Csoj Hoju nyerte, aki a döntőben 4:1 arányban győzte le a német-kínai Shan Xiaonát.
A férfiaknál Pető az első fordulóban 4:2-re nyert a bolgár Gabrovszki ellen, utána pedig egy drámai mérkőzésen, hét játszmában bizonyult jobbnak a svéd Lundqvistnál, aki a májusi világranglistán a 89. helyet foglalja el. A jó formában levő temerini játékost a japán Josimura állította meg, aki a nyolcaddöntőben 4:2-re nyert Pető ellen. Mint később kiderült, Pető a tornagyőztestől veszített, ugyanis a japán játékos az elődöntőben a dél-koreai Lee Szangszut, a fináléban pedig a horvát színekben versenyző Tan Ruiwut is legyőzte.
A 64-es főtábla első fordulója jelentette a végállomást Aleksandar Karakaševićnak, akit a japán Jin Takuja győzött le 4:2-re. Marko Jevtović a 32 közé jutásért az osztrák Pfeffer ellen nyert 4:0-ra, utána pedig ugyanilyen arányú vereséget szenvedett a francia Ouaiche ellen.
Szivác a forgalmasnak számító Zombor–Verbász-útvonalon található, közvetlenül Cservenka és Kerény között. Tisztán magyar lakossága még török idő előtt volt, azóta mindig is szerb többségű falu. Ennek ellenére számunkra, vajdasági magyarok számára igen fontos ez a település, hiszen itt élt és alkotott a vajdasági magyar irodalom megteremtésében meghatározó szerepet játszó Szenteleky Kornél. Ma, a statisztikák szerint, mindössze 400-an vallják magukat magyarnak, úgy tűnik azonban, szerepük jelentősen felértékelődött a korábbiakhoz képest. Ehhez természetesen hozzájárult a magyar állampolgárság is, de olyan nem mindennapi példákról is beszámolhatunk, hogy a magyar művelődési egyesületnek szerb táncosai is vannak, a Vajdasági Magyar Szövetség helyi szervezetének montenegrói tagja is van, az elvándorlás pedig sokkal inkább érinti a szerb, mint a magyar lakosságot.
By tklaura
Az 1944/45-ös magyarellenes atrocitásokról tartott tanácskozást az Impressum Polgárok Egyesülete Temerinben. A Hol tartunk, merre tovább 25 év után? című beszélgetésen történészek, közéleti személyiségek vettek részt. Ágoston András a VMDK nevében elmondta, a cél, hogy az ismeretlen, elhallgatott tényekre fény derüljön. Az elmúlt 25 évben nagy előrelépés történt az ügyben, A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV
By tklaura
Elesett Alekszij Mozgovoj, a kelet-ukrajnai szakadár terület, a luhanszki népköztársaság katonai parancsnoka – jelentette be az államalakulat helyettes főügyésze. Mozgovoj mikrobusza alatt akna robbant, majd ismeretlen támadók gépfegyvertüzet zúdítottak az utasokra. Az incidens a frontvonaltól harminc kilométerre keletre történt. Mozgovoj a “Kísértet” zászlóalj parancsnoka volt. Embereivel együtt fontos szerepet játszott A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV
Feltehetőleg több száz mianmari, illetve bangladesi menekült holttestét rejtő tömegsírokat találtak Malajzia északi, Thaifölddel szomszédos Perlis tartományában - jelentették vasárnap helyi lapok.
A rendőrség 30 tömegsírt talált két helyen az Utusan Malaysia című lap szerint, a The Star című újság pedig arról számolt be, hogy csak egy sírban csaknem száz holttestet találtak pénteken. A rendőrség egyik szóvivője azt mondta: egyelőre nem nyilatkoznak, hétfőn tartanak sajtótájékoztatót az ügyben. Egy meg nem nevezett rendőrségi tisztségviselő beszámolt arról, hogy fővárosi rendőrségi osztagok és igazságügyi orvosok vannak a helyszíneken. Feltételezhető, hogy a rohingja kisebbséghez tartozó mianmari, vagy esetleg bangladesi menekültek holttestei vannak a tömegsírokban, de ezt még tisztázni kell. Elképzelhető, hogy ezeknek az embereknek közük volt azokhoz, akiknek a tömegsírját a határ másik oldalán találták meg a hónap elején - tette hozzá.
Thaiföld Szongkhla nevű tartományában 26 holttestet találtak egy tömegsírban.
Az indonéz hatóságok is elkezdték a tengeren veszteglő menekültek felkutatását és mentését a hadsereg vasárnapi tájékoztatása szerint. Péntek óta négy hajó és egy repülőgép vesz részt a feladatban.
Malajzia és Indonézia szerdán megállapodott abban, hogy ideiglenesen befogadják az embercsempész-hajókon veszteglő menekülteket, ha nemzetközi szervezetektől segítséget kapnak ahhoz, hogy egy éven belül visszaszállíthatják őket hazájukba. Malajzia csütörtökön négy hajóval kezdte el a kutatást, valamint készenlétbe helyezett további hajókat és helikoptereket.
Háromszázhét határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, a legnagyobb számú - 104 fős - csoportot Ásotthalom külterületén fogták el szombaton reggel. Közülük 102-en Afganisztánból, ketten Maliból érkeztek. Hozzátette: a határsértők ellen idegenrendészeti eljárás indult.
Szombaton az országban tiltott határátlépés miatt 394 embert fogtak el a rendőrök, egy esetben közokirat-hamisítás, két gyanúsítottal szemben pedig embercsempészés miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
„Három évig dolgoztam gyermekem születése előtt, majd a szülési szabadságot követően jelentkeztem a foglalkoztatási központban, ahol nyilvántartásba vettek. Mekkora munkanélküli segély illet meg havonta, ha korábbi munkahelyemen szabályosan bejelentve dolgoztam, a cégtől 3000 hrivnya fizetést kaptam, amely után minden adó és járulék meg lett fizetve? A munkaviszonyom közös megegyezés alapján szűnt meg.”
– Az adott kérdést Ukrajna munkatörvénykönyve, illetve Ukrajna törvényei Az általánosan kötelező állami társadalombiztosításról munkanélküliség esetére és A lakosság foglalkoztatásáról szabályozzák.
Az általánosan kötelező társadalombiztosításról munkanélküliség esetére törvény 1. paragrafusa értelmében az a személy, aki fizette az egységes állami társadalombiztosítási hozzájárulást, pénzbeli segélyre jogosult, ha olyan helyzet áll elő, hogy a) elveszíti a bérét (pénzbeli járandóságát) annak következtében, hogy tőle független okokból elveszíti a munkáját, a megállapított rendnek megfelelően nyilvántartásba veszik munkanélküliként, kész és képes egy megfelelő munkahelyen munkába állni, s ténylegesen munkát keres; b) részlegesen válik munkanélkülivé.
A biztosított személynek tőle független okokból bekövetkezett munkavesztésén a munkaviszonyának Ukrajna munkatörvénykönyve 36. (1–3. pontok), 38. (amennyiben lehetetlen folytatni a munkavégzést, valamint amennyiben a munkaadó nem tartja be a munkára vonatkozó jogszabályokat, a kollektív szerződés vagy a munkaszerződés feltételeit), 39., 40. (1., 2., 5., 6. pontok) paragrafusai alapján bekövetkezett megszűnését, illetve katonák esetében a katonai szolgálatból méltánylandó okokból (létszámcsökkentés, átszervezés, egészségi állapot, szerződés lejárta, a szerződés feltételeinek a parancsnokság általi rendszeres megszegése, családi körülmények vagy egyéb, a katonakötelességet és a katonai szolgálatot szabályozó törvény által rögzített okokból), nyugdíjjogosultság nélküli leszerelést értjük.
A Munkatörvénykönyv 22. paragrafusa értelmében a biztosítási viszony időtartamától függetlenül jogosultak munkanélküli segélyre azok a biztosított személyek, akiket a megállapított rendnek megfelelően munkanélkülinek ismernek el, s akiknek a biztosítási viszonyuk az utolsó 12 hónapban legalább 6 hónap volt az Általánosan Kötelező Társadalombiztosítási Állami Nyilvántartás adatai alapján.
A munkanélküli segélyt az attól számított nyolcadik naptól fizetik, hogy a biztosított személyt a megállapított rendnek megfelelően nyilvántartásba vették az állami foglalkoztatási szolgálatnál. A munkanélküli segély folyósításának teljes időtartama nem haladhatja meg két éven belül a 360 naptári napot. Azok esetében, akik nyugdíjba vonulás előtt állnak (két évvel a nyugdíjjogosultság elérése előtt) a munkanélküli segély folyósításának időtartama nem haladhatja meg a 720 naptári napot. Amennyiben a biztosított személyt két éven belül ismételten munkanélkülinek ismerik el, összeadódik azon napok száma, amelyek után munkanélküli segélyre jogosult.
A Munkatörvénykönyv 23. paragrafusa alapján a munkanélküli segély összegét a biztosított személy azon bérének (jövedelmének) egy adott százalékában állapítják meg, amely után az általánosan kötelező állami társadalombiztosítást fizette, a biztosítási idő hosszának függvényében: a) legfeljebb 2 évnyi biztosítási idő esetén 50 százalék; b) 2–6 év között 55 százalék, c) 6–10 év között 60 százalék, d) 10 év felett 70 százalék.
A munkanélküli segély kifizetésre kerülő összege ezenkívül függ a munka nélkül töltött időtől is. Az első 90 naptári napra a megállapított segély teljes összegét folyósítják, a következő 90 naptári napra a 80 százalékát, a továbbiakban pedig a 70 százalékát.
Azok, akik utolsó munkahelyükről saját elhatározásukból, méltánylandó okok nélkül távoztak, ugyancsak a fentiek szerint megállapított munkanélküli segélyre számíthatnak, ám annak folyósítása esetükben csak a munkanélküliség 91. naptári napjától kezdődik.
hk
By tklaura
Oroszországban betilthatják egyes nem kormányzati szervezetek működését. Az erről szóló új törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton írta alá. Ennek lényege, hogy az orosz vezetés minden olyan nem kormányzati szervezet aktivitását betilthatja, amely veszélyeztetheti állambiztonságot. A szervezetek tagjait akár 6 évig terjedő börtönbűntettessel és az országból való kitoloncolással is sújthatják. A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV
By szerkx@delhir.rs (Szerkesztő 2.)
II. János Pál pápa szobrát leplezték le és áldották meg Tóthfaluban a helyi templom udvarában. Az észak-vajdasági településen pünkösdirózsa- és virágfesztivált is tartottak.
A falu templomában ünnepi szentmisét tartottak, amelyet Orlando Antonini pápai nuncius celebrált.
A misét követően Lengyelország szerbiai nagykövete társaságában a nuncius leleplezte és megáldotta Szent II. János Pál pápának A cikk folytatása …
Read more here: Délhírportál
By tklaura
Naponta mintegy 200 ezer liter tejet szállítanak Szerbiába az EU országaiból. A behozott tejet alacsony áron vásárolják fel, a hazai tejet így nem tudják értékesíteni a termelők. Nincs kinek eladniuk, a tejgyárak ugyanis elállnak a felvásárlástól. Ahhoz, hogy rendeződjön a termelők helyzete több mint 40 dinárt kell elkérni a tej A cikk folytatása …
Read more here: Pannon RTV