A Tanács 2015. június 8-án, 2015. július 1-jei hatállyal kinevezte Christine Rogert a Tanács Főtitkárságán működő Bel- és Igazságügyi Főigazgatóság főigazgatójává.
Christine Roger jelenleg a Tanács Főtitkárságának belügyi kérdésekért felelős igazgatója.
Az EU fegyverembargót, valamint további célzott szankciókat rendelt el a húszik vezetőjével és Száleh volt elnök fiával szemben. Ez a határozat az ENSZ Biztonsági Tanácsa által 2015. április 14-én elfogadott 2216 (2015) sz. határozat nyomán született, és az EU részéről végrehajtja azt.
Az ENSZ határozatának alapján az EU két újabb jemeni állampolgár beutazását tiltotta meg, és vagyoni eszközeiket is befagyasztotta, mivel Jemen békéjét és stabilitását veszélyeztető cselekményeket hajtottak végre. Az egyik érintett személy Abdulmalik Al-Houthi, húszi vezető, a másik pedig Ahmed Ali Abdalláh Száleh, az egykori elnök fia, akik mindketten kulcsszerepet játszottak a Száleh volt elnökhöz hű reguláris katonai egységekkel szövetkezett húszi felkelők katonai térhódításának elősegítésében. A húszi mozgalom két másik tagjával, valamint Ali Abdalláh Száleh volt elnökkel szemben már 2014 decembere óta érvényben vannak ugyanezek a korlátozások.
A Tanács ezenkívül az ENSZ fegyverembargóját is érvényesíti a korlátozások hatálya alá tartozó személyekkel és szervezetekkel szemben. A tilalom a katonai tevékenységekhez kapcsolódó technikai és pénzügyi segítségnyújtásra is kiterjed.
Az EU elítélte a húszi mozgalom és a Száleh volt elnökhöz hű erők destabilizáló egyoldalú fellépéseit, és az erőszak azonnali beszüntetésére szólította fel a csapatokat. Az EU úgy véli, hogy a válság tartós rendezése, a béke helyreállítása, valamint Jemen egységének, szuverenitásának, függetlenségének és területi integritásának a megőrzése kizárólag széles körű politikai konszenzus révén garantálható, amelyet az összes érintett fél részvételével zajló tárgyalások útján lehet és kell elérni.
Részletes tájékoztató a médiaakkreditációról és belépés a 2015. június 12-i EU–Mexikó csúcstalálkozóra.