Afrika

Nem igazán tudjuk, hogy az 50 éves színésznő domborulataitól, az Instagram-képén látható tűztől, netán az afrikai forróságtól, de az biztos, hogy valamitől olyannyira felforrósodott a hangulat, hogy még a monitorunk is megolvadt.

„Peter magához szorította a babácskát. Apróság. Kicsi, kulcstartón függő játék. De neki még soha nem volt játéka. Meglepetten csodálta, miközben a legyek belepték szép arcát és súlyosan elfertőződött lábát. Szerencséje van. Ő megmenekült. Köszönhetően, Bagdi Zita, Kapi Zsófia és Gáspár Attila orvosoknak, akik a Magyar Afrika Társaság (AHU) jóvoltából gyógyítani érkeztek a kapekei King David Általános Iskolába. Peter (a jobb oldali képen látható) csendben tűrte a fájdalmas beavatkozást, a kötözést, és örömmel fogadta a cukorkákat jutalmul.

Bár szinte az összes sajtóorgánum említést tett róla címszavakban, több aspektus miatt nem lehet teljesen szó nélkül elmenni amellett, hogy Csád 1990 óta hivatalában lévő elnöke, Idriss Deby a hivatalos eredmények szerint a szavazatok 61 százalékával megnyerte ötödik elnöki mandátumát az április 10-én rendezett elnökválasztáson. Mögötte jelentősen lemaradva, 13 százalékos eredménnyel zárt Saleh Kebzaho ellenzéki vezető, ami azt jelenti, hogy az országban nem lesz szükség második fordulóra, hiszen az urnák előtt megjelent 4 és fél millió szavazó elég egyértelműen eldöntötte a folytatást.

Ezzel a rövid kis sajtóhírrel le is zárhatnánk ezt az eseményt, de azért történt egy-két olyan dolog ezekben a hetekben, amelyek a hosszútávú jövőre mindenképpen hatással lesznek majd, kezdve például azzal az általában mindenhol látható, ellenzék által megfogalmazott csalási váddal (például szavazói azonosítók utaztatása, urnák eltüntetése), amelyek eredményeként az összes ellenzéki képviselő visszalépett a választási bizottságból. De ebben még semmi meglepő nincs, abban viszont már annál inkább, hogy a választások után eltűnt, több mint 50 katonatiszt mindegyike Deby ellen voksolt, amit sokan egyértelmű jelnek értelmeznek arra nézve, hogy a választást elcsalta a hatalom. Az Egyesült Államok Csádba néhány napja ellátogató ENSZ-nagykövete pedig aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a választások alatt a kormány az országban leállította az internet- és sms-szolgáltatást – ez valami olyasmi, ami azért a “nyugati” országok többségében elképzelhetetlen lenne.

Azok az ellenzékiek, akik nem fogadták el a választás nyilvánosságra hozott eredményét, Kebzaho házában tárgyaltak a jövőről és a megbeszélés eredményeként azt közölték, hogy a kormány egy hosszú, választások utáni krízishelyzetre kell, hogy felkészüljön, mert az ellenzék számításai szerint is legalább második körre sor kellett volna kerüljön. Ennek a krízishelyzetnek reális esélye is lehet, hiszen a választások előtt súlyos tüntetések és megmozdulások voltak a fővárosban, N’Djamenában, amelyek kezdetben egy, magasrangú vezetők gyermekei által megerőszakolt lány megaláztatásának internetre kerülése miatt alakultak ki, később azonban Deby-ellenes felvonulásokba csaptak át – a hadsereg hozzáállása most létfontosságú kulcsmomentum lesz, hiszen a sok ígéret ellenére mindenki tisztában van vele, hogy a több mint 200 entikumot tömörítő Csád stabilitását Deby kizárólag a tapasztalt és tisztelt fegyveres erőknek köszönhetően tudja megtartani.

És pont ezen erők miatt támogatják az elnököt külföldön is, hiszen a csádi hadsereg a régió egyetlen olyan katonai erejének tűnik, amely eddig képes volt megfelelő választ adni a terroristák fenyegetésére. Ez a külföldi támogatás pedig akár arra is elég lehet, hogy bizonyos dolgok felett a “nyugati” államok szemet hunyjanak, hiszen például az Egyesült Államoknak vagy Franciaországnak is égető szüksége van egy stabil támogatóra ebben a régióban, amelyért cserébe akár ellenzéki aktivisták hosszú bebörtönzése feletti félrenézés is elfogadható árnak tűnik – legalábbis az ellenzék szerint.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Valószínűleg nem sok magyar olvasó figyelmét keltette fel az a lassan két hónapos hír, mely szerint március 5-én elrajtolt az Afrikai Kosárlabda Liga (ABL) első szezonja, amelynek célja egyrészt a régiós integráció és a sportturizmus erősítése, másrészt újabb lehetőség megteremtése a résztvevő országok gazdaságainak fejlesztésére. A hivatalosan először még 2015. decemberében bejelentett liga első szezonjában hat gárda indult el, három nigériai, egy szenegáli, egy elefántcsontparti és egy gaboni – az 1984-ben alapított Lagos Islanders, a szintén lagosi Stallions és Lagos Warriors, a Dakar Rapids, a gaboni Libreville Izobe és az elefántcsontparti Abidjan Ramblers. Első pillantásra ez elég vérszegénynek tűnik így, de a liga komoly ambíciókkal bír, a cél néhány éven belül egy “afrikai NBA” megteremtése, amelyben a mostani csapatszám triplája is szerepelne legalább 15 különböző országból.

A projekt mögött néhány afrikai származású és később Európában és az Egyesült Államokban sikeres üzletemberré váló egykori kosárlabdázó áll, akiknek a végső lökést a liga elindításra az NBA Africa Game 2015 rendezvénye adta, amely az első afrikai földön rendezett NBA-esemény volt még 2015. augusztusában Johannesburgban. Akármennyire is kétkedőek sokan, a kezdeményezés mindenképpen üdvözölendő, hiszen nagy lendületet adhat az afrikai férfi kosárlabdának, amely egy-két nemzeti ligát (főleg gondoljunk mondjuk Angolára vagy Egyiptomra) és a kétévente megrendezésre kerülő Afrikai Nemzetek Bajnokságát leszámítva nem igazán bír nagy jelentőséggel és nem is követik sokan az eseményeket – Afrikában még csak-csak, de a kontinensen kívül már mintha nem is létezne afrikai kosárlabda.

A szervezők most ezzel a júniusig tartó teszt-szezonnal próbálják feltérképezni a fogadtatást és a várható lehetőségeket és takarékossági szempontokból minden meccset Lagosban rendeznek, ahol csapatonként szabályozásra került az amerikai állampolgársággal bíró játékosok száma is (maximum kettő csapatonként). A liga fő tulajdonosa, az öt különböző NBA-csapatban is profiskodó nigériai Obinna Ezekie nem mást tűzött ki célként, mint egy “afrikai NBA” megteremtését, amely kellemes szórakozási lehetőséget kínálna a családok és a középosztály számára megfelelő körülmények között – nagyjából ez volt a kampány szövege az indulás előtt. Egyszerű viszont biztos nem lesz a feladat a nagy álmokat kergető szervezők számára, hiszen bőven vannak problémák, amelyekre még megoldást kell keresniük: például a csapatoknak és egyáltalán, az ABL-nek is rendkívül fontos újabb szponzorok, támogatók és közvetítők beléptetése a rendszerbe, ami jelenleg még nem áll igazán jól, aztán beszélni kell arról a tényről is, hogy az Afrikai Kosárlabda Szövetség (FIBA-Africa) elutasította az ABL elismerését saját égisze alatt.

És folytathatjuk még tovább is, hiszen az NBA nemrég írt alá egy szerződést az Econet telekommunikációs cégével, amely szerződés keretein belül csak a következő évben több mint 500 mérkőzés lesz elérhető különböző platformokon a fekete kontinensen. Arról pedig meg már ne is beszéljünk, hogy jelen formájában a torna egy nigériai házibajnokságnak is tekinthető, hiszen minden meccset Lagosban rendeznek, a csapatok fele is idevalósi és hát nem olyan egyszerű szurkolóként Dakarból vagy Szudánból Nigériába utazgatni egy-egy meccs kedvéért. De próbáljunk fókuszálni a pozitív dolgokra és reménykedjünk, hogy ez a kezdeményezés nem egy olyan hamvába holt történet lesz, amelyhez hasonlót más sportágakban már láttunk a fekete kontinensen, mert a jelenlegi helyzetet figyelembe véve erre elég nagy az esély.

Egyébként az indulás után jelenleg a Lagos Islanders vezeti a ligát hat meccsen elért 4 győzelmével, őket követi az Abidjan Ramblers 4 meccsen szerzett 3 sikerével, aztán a két győzelemmel és két vereséggel álló Lagos Warriors jön, negyedikként a kettőből kettőt behúzó Dakar Rapids csapatát láthatjuk, a Libreville Izoba mindösze egy győzelmet tudott elérni négy meccséből, ugyanennyi találkozóból a Lagos Stallions viszont egyet sem tudot megnyerni.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Afrika a világgazdaság utolsó nagy tartaléka. A kontinensért új versenyfutás kezdődött, amiben egyelőre Kína áll nyerésre. A magyar Kína- és Afrika-szakértők szerint Afrika társadalmai számára jó hírt is jelenthet ez a folyamat, hiszen együtt járhat az infrastruktúra és az oktatás fejlesztésével is. Azon azonban vitatkoztak, hogy ezzel nem válik-e kínai gyarmattá a kontinens.

A líbiai kormánnyal való együttműködés keretében csak az ország hadseregének, parti őrségének és határvédelmi szolgálatának kiképzéséről lehet szó.

"Kitörő örömmel fogadtak minket a Mbale külterületén elhelyezkedő árvaházban. A gyermekeket felügyelő és nevelő apácák megkönnyebbülésüknek adtak hangot, amikor dr. Kapi Zsófia, Dr. Bagi Zita és Gáspár Attila mentőtiszt minden gyermeket egyesével, nagy türelemmel megvizsgált. Sajnos az évszakváltás hatására most több volt a felső légúti megbetegedés, a bronchitis, a nátha. Szerencsére sem cukorbetegséget, sem malária fertőzöttséget nem találtak. A HIV pozitív esetek száma is változatlan, az újonnan érkezett kicsik tesztjei is negatívak.

A teljes nemzetközi közösség egységes abban, hogy Líbiában a békéhez és stabilitáshoz vezető út a békemegállapodás megvalósításán és a nemzeti egységkormányon át vezet.

Azok, akik már elkezdték temetni az elmúlt időszak egyik legerősebb zimbabwei ellenzéki vezetőjét, a Demokratikus Változás Mozgalmának (MDC – Tsvangirai frakciója) irányítóját, Morgan Tsvangirait, azok csattanós választ kaptak néhány napja, amikor az egykori egységkormány miniszterelnöke közel 15 ezer fős tüntetést hozott össze a a fővárosban, Hararéban Robert Mugabe jelenlegi elnöknek és pártjának, a ZANU-PF-nek a kormányzása ellen. A sok ezer, MDC-vörösbe öltözött megmozduló rövid ideig meg is bénította a főváros üzleti negyedét, ahogy a Szabadság Térről átvonultak az Afrikai Egység Tere felé, radikális indulókat énekelve és igencsak sokatmondó plakátokat és feliratokat lengetve.

A jelentős rendőri felügyelet mellett lezajlott tüntetés (a rendőrök létszáma azért is volt meglepő, mert eredetileg pont a létszámhiány okán akarták betiltani a felvonulást) Tsvangirai beszédében csúcsosodott ki, aki Mugabe lemondására és visszavonulására szólított fel, majd hangsúlyozta, hogy az MDC teljesen eltökélt országszerte hasonló tüntetések megszervezésére. Politikai szakértők szerint a mostani tüntetés egyrészt Tsvangirai hatásos visszatérését jelenti az egyik legjelentősebb ellenzéki erőként a politikai palettára, másrészt tökéletes alaphangot ad a politikus felkészülésének és az elégedetlen társadalmi rétegekkel való kapcsolat újrafelvételének. Sokan tartottak tőle, hogy 2007-hez hasonlóan most is erőszakba torkollik majd a Legfelsőbb Bíróság által hosszú procedúra után engedélyezett felvonulás, de szerencsére ez egy apróbb könnygázas incidenst leszámítva nem történt meg – pedig a gazdasági helyzet legalább olyan, ha nem rosszabb, mint 2007-ben volt, hiszen a ZANU-PF 2013-as vitatott váláasztási győzelme óta a zimbabwei gazdaság eléggé lefelé tart a lejtőn, például sok tízezer emberrel bővült a munkanélküliek tábora és kis cégek sokaságának kellett lehúznia a rolót.

És akinek még lenne munkája vagy vállalkozása, ő is bajba került akkor, amikor a Zimbabwei Központi Bank az egyre növekvő pénzhiány orvoslására az év elején befagyasztotta illetve felügyelet alá vonta a készpénzfelvételt – nem csoda tehát, hogy az elmúlt hetekben tömegével olvashattunk híreket kétségbeesetten kivándorló és a jobb élet reményében bármire hajlandó zimbabweiek történeteiről (nemrég például Kuvaitban derült fény közel 200 zimbabwei nő tragédiájára, akiket munka reményével csaltak az arab országba, de ott rabszolgaként dolgoztatták őket). Maga Tsvangirai a sikeres megmozdulás után egyébként abban is bízhat, hogy ez elég jelentős eszközt ad a kezébe azokhoz az ellenzéki tárgyalásokhoz, amelyeknek célja, hogy a következő évek kampányai és választása során ő legyen az az egyetlen ellenzéki jelölt, aki mögé a többi ZANU-PF-ellenes mozgalom majd felsorakozik.

És elképzelhető, hogy ezen mozgalmak tábora jelentős mértékben meg fog nőni az elkövetkezendő két évben, hiszen most például a függetlenségi háború veteránjainak egy frakciója támadta be a most már 92 éves vezetőt, olyannyira, hogy az akkori háború során aláírt egyezséget is semmisnek nyilvánították Mugabe elnöki tisztségéről. Tették mindezt azután, hogy az elmúlt időszak során több olyan intézkedés is történt, amely az egykori veteránokat még nehezebb helyzetbe hozta: eltávolították vezetőjüket Mugabe kabinetjéből, egy veterángyűlésre sokukat nem engedték be, sőt könnygázzal oszlatták fel őket, amikor mégis gyülekezni próbáltak.

twitter.com/napiafrika

7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Míg néhány éve még a Nemzetközi Valutaalap is optimistán szemlélte Afrika jövőjét, és a befektetők is szerették a szubszaharai országokat, mára a nyersanyagok beszakadása és a magas adósságszintek egyre nagyobb aggodalmat keltenek. Az egykori sztárok így újra nemzetközi segítségért folyamodnak.

A 2002 és 2007 között zajló első elefántcsontparti polgárháborúban Franciaország és Elefántcsontpart között is rendkívüli módon elmérgesedett a viszony, amely feszültség 2004. novemberében érte el tetőpontját. 2004-ben a harci cselekmények már jelentős mértékben abbamaradtak az ország déli felét irányító és az akkori elnökhöz, Laurent Gbagbohoz hű elefántcsontparti hadsereg, valamint az ország északi részét ellenőrző Új Erők között, de a megosztottság egyértelmű volt, éles határvonal választotta el a két országrészt egymástól, amely határvonalat békefenntartók felügyeltek. Ezt azonban a felek fel akarták számolni és ennek érdekében Gbagbo a lázadók állásainak légi bombázását rendelte el, amely 2004. november 6-án tragikus eseményekbe torkollott.

Tudni kell, hogy akkoriban már az ENSZ békefenntartó missziójának támogatására jelentős francia erők állomásoztak a két országrész között határmezsgyén illetve annak északi részén, köztük Bouaké városában is. Azon a novemberi napon két, az elefántcsontparti légierőhöz tartozó Szukhoj Szu-25 típusú harci gép (fehérorosz pilótákkal a fedélzeten és szintén fehérorosz technikusokkal a földön) légitámadást intézett egy bouakéi francia tábor ellen, amely akcióban 9 francia katona és egy amerikai misszionárius is életét veszítette. Az elefántcsontparti vezetés szerint tragikus baleset történt, Párizs viszont nyílt agressziónak fogta fel a támadást és néhány órával később Jacques Chirac francia elnök elrendelte az elefántcsontparti légierő elleni támadást, annak egyértelmű elpusztítási céljával, illetve további katonák beszállításával Yamoussoukro repülőterének megszállására is utasítást adott. A több harci helikopter és harci gép elpusztítását eredményező akció aztán óriási franciaellenes tüntetést robbantott ki Abidjan városában, amelynek eredményeként közel 8000 külföldit kellett kimenekíteni az országból és a francia katonáknak többször is éles lőszerrel kellett a tüntetők közé lőni, hogy meg tudják védeni a külföldi állampolgárokat és megakadályozzák az erőszak teljes elszabadulását.

A két Szukhoj pilótáit és személyzetét egyébként őrizetbe vették nem sokkal a támadás után, de négy nap után szabadon is engedték az összes érintettet, akik azonnal Togóba távoztak. Az ezt követő évben különféle kérések és felszólítások követték egymást Franciaország részéről Togó felé a személyzet hollétét és letartóztatását illetően, de a togói vezetés beszámolója szerint a letartóztatott fehéroroszok szabadon engedését néhány hét őrizet után maguk a franciák kérték, állítólagosan azért, hogy ne rontsanak a Minszkkel fennálló viszonyukon. Az is érdekessége a történetnek, hogy a két Szukhoj beszerzését egy francia üzletember, Robert Montoya intézte a vádak szerint, aki Fehéroroszországból alkatrészként vitette Togóba a két gépet, ahonnan összeszerelésük után kerültek az akkor elvileg teljes fegyverembargóval sújtott Elefántcsontpartra.

Ez az eset még 2004-ben történt, de nehogy azt higgyük, hogy azóta lezárult a nyomozás vagy kiderült az igazság – nem így van, jelenleg is teljes a káosz, hiszen még ennyi év távlatából is új információk derülnek ki az eseményekről. Azok után, hogy tavaly a Chirac-adminisztráció három egykori miniszterét kihallgatták az ügyben a nyomozás akadályoztatásának gyanújával, néhány napja egy koronatanú is meghallgatásra került egy bizonyos Jacques Dupuydauby nevű üzletember személyében (ő egyébként már hónapokkal ezelőtt is elmondta ezt a verzióját), aki szintén olyan vallomást tett, amely arra utalhat, hogy maguk a franciák álltak az akció megszervezése mögött, hogy így próbálják felgyorsítani és elérni Gbagbo távozását Elefántcsontparton, akinek jelenléte ekkor már igencsak frusztráló volt Párizs számára. Állítólag Dupuydauby 2007-ben együtt vacsorázott az egykori francia védelmi miniszterrel és ott hangzott el egy olyan megjegyzés, mely szerint a támadás idején belügyminiszterként dolgozó Dominique de Villepin hozott meg minden döntést az események kapcsán és még a bíró is arra utaló megjegyzéseket tett, hogy az egykori miniszternek lehet ahhoz is köze, hogy az akcióban érintett fehérorosz pilótákat azóta sem sikerült kihallgatni (Dupuydauby állítólag 2012-ben egy másik vacsorán is hasonló információkhoz jutott).

A másik oldal mindenesetre egyszerű lejárató kampánynak tartja az események ilyen alakulását, Dupuydauby állítólagos vacsorapartnere, Michéle Alliot-Marie egykori védelmi miniszter is azt vallotta, hogy nem volt közös vacsorája az üzletemberrel és Villepin sem volt hajlandó kommentálni a szerinte nevetséges vádakat – az említett vacsorák megtörténtét is cáfolta minden érintett. Tehát az igazsághoz egy lépéssel sem kerültünk közelebb és valószínűleg nem is fogjuk soha megtudni az akkor történt események minden mozgatórugóját, ráadásul a fehérorosz pilóták meghallgatására sem fog már sor kerülni.

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Napjainkban a világ politikai állóvizét újabb kiszivárgott dokumentumok keltette hullámok kavarták fel, a “Panamai Papírok” néven elhíresült közel 12 millió bizalmas dokumentumból kiderült, hogy a panamai Mossak Fonseca ügyvédi iroda által kezelt 214 ezer offshore cég tulajdonosai és vezetői között rengeteg politikus és üzletember van, akik ezen az úton igyekeztek vagyonukat eltitkolni, az adókat elkerülni. És ezen érintett politikusok és vezetők között bőven találhatunk afrikaiakat is, az eddig feldolgozott információk szerint legalább 15 afrikai ország vezetői között találunk érintetteket: ilyen például a Kongói DK-t vezető Joseph Kabila testvére, Jacob Zuma unokaöccse vagy éppen Robert Mugabe holdudvarának több tagja.

Bár mondjuk a Dél-afrikai Köztársaságban a “Panamai Papírok” nélkül is van min mazsolázni, hiszen március 31-én az ország legfelsőbb bírósága döntött úgy, hogy az elnök, Jacob Zuma vissza kell hogy fizesse az összes állami pénzt, amit nkandlai otthonára költött el korábban. Ettől függetlenül a “Panamai Papírokról” is kell beszélni, hiszen egyes újságírók és banki szakértők szerint közel 150 milliárd dollárnyi afrikai pénzt mozgattak ki a kontinensről titkos külföldi bankszámlákra, direkt ilyen feladatokra szakosodott ügyvédi irodák segítségével és hát azt tudjuk, hogy ennek a pénznek lehetne jobb helye is a kontinensen. A dél-afrikai ország esetében eddig csak Zuma unokaöccsének, Clive Khulubuse Zumának a neve került nyilvánosságra, aki a Caprikat Limited offshore cég képviseletében járhat el, egy olyan cégében, amely a Kongói DK-ban vásárolt fel olajmezőket.

Még az alapvetően demokratikusnak és kevésbé korruptnak tartott Botswana is felkerült az érintett országok listájára, hiszen a Fellebbviteli Bíróság elnöke, Ian Kirby legalább 5 offshore cégben bír tulajdonrésszel – és bár ebben semmi kivetnivaló nincs jogi szempontból, sokakban felmerül a kérdés, hogy Kirby miért mozgatja ki az országból vagyonát és befektetéseit és miért offshore cégek égisze alatt vásárol ingatlanokat és vagyontárgyakat. Nem minden jött persze meglepetésként, a 2012-ben 75 millió dolláros hűtlen kezelés miatt börtönbüntetésre ítélt Delta-állambeli egykori nigériai kormányzó, James Ibori neve is ott van a papírokban, ahogy a szintén korrupciós vádak miatt jelenleg is bíróság előtt álló, szenátust vezető Bukola Sarakié is. De még mielőtt azt hinnénk, hogy ez ismét csak vezető politikusok és üzletemberek pénzmozgásait, befektetéseit érinti, csalódnunk kell, ahogy a Heritage Oil and Gas Ltd, brit érdekeltségbe tartozó olajtársaság példája is mutatja.

A cég ugandai érdekeltségei után 2010-ben 400 millió dolláros adóra számított Ugandában, de ezt elkerülendő, a cég megpróbálta székhelyét Mauritiusra átmozgatni, amelynek kettős adóztatást kizáró egyezsége van Ugandával, ám nem adóztatja a nyereséget, így a 400 millió dollárt sikerrel megúszhatta volna a cég. De a fentiekkel még csak a felszínt kapargattuk, hiszen az egykori szudáni elnök, Ahmad Ali al-Mirghani is több millió dollárt tárolt egy panamai cégben, ahogy az egyiptomi Hoszni Mubakarak fia, Alaa is sokat üzletelt a Mossack Fonsecával, ahogy érintett a marokkói király személyes titkára, Mounir Majidi vagy az egykori ghánai elnök fia, John Addo Kufuour is. De hogy mit jelent az érintettség? Például a kenyai helyettes főügyész, Kalpana Rawas példája tökéletes megmutatja, aki offshore cégeken keresztül vásárolt fel, majd értékesített milliós ingatlanokat Londonban, de a ruandai elnök, Paul Kagame biztonsági tanácsadója, Emmanuel Ndahiro is offshore cégen keresztül vásárolt külföldi ingatlanokat és egy magángépet is. És a lista iszonyú hosszú, győzze az ember olvasni.

twitter.com/napiafrika

7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Az ENSZ közvetítésével létrejött líbiai nemzeti egységkormány múlt héten érkezett meg Tripoliba a rivális csoportok tiltakozása ellenére.

Bár a mainstream médiában minimális visszhangja sincs még a dolognak, de azért valószínűleg sok Afrika-szerető figyeli aggodalommal a Kongói Köztársaságban zajló eseményeket, ugyanis, ha hinni lehet az információknak, a már hosszú évek óta elfeledett polgárháború árnyéka vetült újra a nemrégiben harmadik mandátumot szerző Denis Sassou Nguesso elnök országára, ahol hétfő (04.04.) reggel a főváros egyik déli negyedében, Makelekelében (és nem sokkal ezután Mayangában) fegyverropogás és robbanás hangja köszöntette a hét indulását úgy hajnali három óra környékén. Bár ezt hivatalosan még nem erősítette meg senki a másik oldalról, a kongói kormány szerint a legalább egy kormányzati épület és egy rendőrkapitányság ellen elkövetett támadások mögött az 1999-ben befejeződött polgárháborúban megismert Nindzsák állnak, akik akkor Bernard Kolelas egykori miniszterelnököt támogatták, akinek a fia, Guy-Brice Parfait Kolelas most 15%-ot szerzett az elnökválasztáson és végig vitatta annak tisztaságát.

Az elkövetők személyétől függetlenül azonban az biztos, hogy Makelekelében jelentős számú tüntető vonult fel reggel Sassou Nguesso távozását követelve és szintén jelentős számú lakos igyekezett nagy sebességgel elhagyni az érintett városrészt. Szemtanúk beszámolója szerint a felfegyverzett ismeretlen támadók és a katonaság egységei is komoly nehéztüzérséget vetettek be a nagyjából egész délelőtt tartó lövöldözés során – áldozatokról még nincs hír, de szintén helyi források arról számoltak be, hogy a fegyveresek kerülték a civilekkel szembeni erőszakos fellépést, inkább felszólították őket, hogy mielőbb hagyják el a környéket, mert az elnöki palota irányába próbálnak majd eljutni. Remélhetőleg az elkövetkezendő órákban több információ derül majd ki az eseményekről (talán nem várható további eszkalálódása a folyamatnak), mert ami jelenleg ismert, az igencsak rossz emlékeket ébreszthet sokakban, hiszen Bernard Kolelas Nindzsái, Pascal Lissouba ex-elnök Kokoye milíciája és Nguesso Kobrái két polgárháborúban is összecsaptak egymással különböző szövetségi struktúrában, 1997-ben például Brazzavilleben annyira súlyos helyzet alakult ki, hogy a várost három részre osztotta a három fegyveres csoport. Anno akkor angolai segítséggel a Kobrák megnyerték a háborút, de most csak remélni lehet, hogy a múlttal semmiféle kapcsolat nem merül fel az események kapcsán, mert az nem tenne jót a régiónak és az amúgy is gazdasági nehézségekkel küzdő országnak sem.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Az 1965-ig Angol Gambia néven szereplő gambiai labdarúgó válogatott, sem a brit uralom, sem a későbbi függetlenség ideje alatt Gambia néven nem tudott komoly sikereket felmutatni, jópár alkalommal azért sem, mert különböző okok miatt nem indultak sem a világbajnokság sem az Afrikai Nemzetek Kupája (CAN) selejtezőin – a legutóbbi, nagy felháborodást keltő ilyen alkalom a 2015-ös CAN-selejtezősorozat volt, amikor Gambia azért nem tudott indulni, mert 2014-ben az ország válogatottját két évre minden afrikai labdarúgó-eseménytől eltiltották, miután kiderült, hogy a szövetség manipulálta a labdarúgók életkorát és sportigazolását. Ennek ellenére, amikor eljön az idő, a gambiai válogatott mindig nagy reményekkel vág neki a selejtezőknek csapatával, amelynek keretében alig található Gambiában játszó játékos, a többség más országok alacsonyabb ligáiban kergeti a labdát.

Tavaly Namíbia ellen elég közel jártak a világbajnoki selejtezőn a továbbjutáshoz októberben, de hazai pályán nem tudták legyűrni ellenfelüket, így ahogy várható volt, Windhoekban már nem tudták kivívni a továbbjutást – talán szerencséjükre is, hiszen a jóval esélyesebb Guinea a következő fordulóban kisöpörte a namíbiaiakat. Az Afrikai Nemzetek Kupája selejtezőjén ennek megfelelően jó nagy adag elszántsággal szállt ringbe a gambiai válogatott, de sajnos a csapat nem tudott eddig megfelelni az elvárásoknak, négy meccséből mindösszesen két döntetlent tudott összekaparni és egyetlen gólra futotta tőlük. Még minimális esélyük van a második hely megszerzésére, de ehhez otthon le kellene győzniük a Dél-afrikai Köztársaságot és idegenben Kamerunt, ami annak tükrében, hogy a csoport negyedik tagja, az alapból gyengébbnek tartott Mauritánia ellen sem tudott nyerni a gárda a nemrégiben lejátszott két meccs egyikén sem, elég reménytelennek tűnik.

Nem csoda, hogy a csalódott drukkerek megtámadták a mauritániai szövetség és a gambiai csapat egyik legjobb játékosának, a Premier Leagueben szereplő Swansea City játékosának, Modou Barrownak az autóját is, amikor azok éppen távoztak a két csapat március 29-én, 0-0-val végződő meccsének helyet adó banjuli Függetlenség-stadiontól. A durva kődobálásban megnyilvánuló csalódottság eredményeként jelentős anyagi kár keletkezett, szerencsére azonban senki nem sérült meg – nem sokkal később a gambiai szurkolók hivatalos csoportja elnézést kért a Gambia legnagyobb futballsztárjának számító Barrowtól a Facebookon a támadásért. A bocsánatkérés azért is jár neki, mert Svédország ellenében választotta Gambiát, mint válogatottat, pedig még 2015-ben a svéd U-21-es válogatottba is behívták, tekintve, hogy 11 éves korától Svédországban nevelkedett apjával.

De hogy még térjünk vissza egy kicsit a focihoz, ha Gambiának igencsak minimális az esélye, hogy összejöjjön nekik a tornára való kijutás, a selejtezősorozatban van olyan gárda, amelyik orbitális meglepetés felé tart – ilyen például a Közép-afrikai Köztársaság, amely Angolát is megelőzve csoportjában a második helyen áll és van esélye bejutni a tornára. Ugyanígy meglepő Libéria, Benin és Szváziföld jó teljesítménye is, bár utóbbinak azért nagyon kell kaparnia, hogy legjobb második lehessen, hiszen a 13 csoport leggyengébb második helyezettjéről beszélünk.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A Magyar Afrika Társaság 2016. április 4-én indította immár XIII. orvosi misszióját a fekete kontinensre. A csapat tagjai az egy hónapos út során Uganda különböző részein fognak gyógyítani és felvilágosító előadásokat tartani a helyi lakosság számára.

Az önkéntesek egy hetet töltenek majd el munkával a Buganda Királyság területén, ahol a királyság orvosi csapatával közösen segítenek a betegeken. Kapekében és környékén szintén egy hétig nyújtanak szakellátást, az idő hátralévő részében pedig a rászoruló kampalai lakosokat és a rendőrség személyi állományát vizsgálják meg. A misszió tagjai dr. Bagdi Zita általános orvos, dr. Kapi Zsófia fül-orr-gégész, Gáspár Attila mentőtiszt, Kovács Bernadett AHU koordinátor és Kovács Dániel önkéntesek. Munkájukról, tapasztalataikról és élményeikről folyamatosan frissülő blogunkon olvashatnak!

Köszönjük a Hartmann-Rico Hungária Kft-nek, a Green Sound Plusz Kft-nek, Túlélővíz.hu-nak, a Salus Kft-nek, a Speeding Kft-nek és a Schiller-Diamed Kft-nek, hogy támogatásukkal hozzájárulnak orvosi missziónk sikerességéhez!

 

2016. 04. 29. (péntek)

Az utolsó munkanapunk is pörgősen telt. A Kyanja Community Health Center-ben dolgoztunk. Már voltunk itt a misszió alatt, így a helyszín nem volt idegen a számunkra.

Azt már előzetesen sejteni lehetett, hogy amikor a Kongói Köztársaság polgárai március 20-án az urnák elé járulnak, hogy szavazatukkal eldöntsék ki irányítsa országukat a következő őt évben, akkor a voksuk túlságosan sokat nem fog számítani és eléggé valószínű, hogy az 1979 óta szinte végig (volt öt év megszakítás, amely után jött a borzalmas polgárháború) hatalmon lévő elnök, Denis Sassou Nguesso újabb öt évig folytatni fogja, mint a kisebbik Kongó vezetője. Így is lett és bár az elmúlt két választáshoz képest Nguesso ezúttal jelentősen kevesebb szavazatot kapott, a megszerzett közel 61%-kal így is ő folytathatja a munkáját – hiába írták az alkotmányba 2002-ben Nguesso ügyvédei a maximális két mandátum és maximum 70 éves életkor szabályát, ennek sem volt most jelentősége a 73 évesen harmadik mandátumára készülő elnök esetében, főként azért nem, mert néhány hónappal ezelőtt, tavaly októberben ezeket a részeket kiírták az alaptörvényből.

Egy sikeres népszavazás után, tegyük hozzá, bár azért Nguesso a nemzetközi közösséggel szembeni ütőkártyájaként azt még megvárta, hogy burundi és ruandai kollégája is túllépjen az alkotmány eredeti korlátozásain. Az ellenzék természetesen teljes offenzívát hirdetett, egyértelműen elutasítják az eredményeket és a lakosságot a békés ellenállásra szólították fel, hiszen szerintük nem volt egyetlen olyan jelentősebb város sem, ahol Nguesso tudott nyerni – ezt majd még a következő napokban az Alkotmánybíróság fogja véglegesíteni, de a hatalmon lévő Kongói Munkáspárt már most felszólította az ellenzéket a végső döntés tiszteletben tartására. A voksoláson 15%-kal második helyen végzett Guy Brice Parfait Kolelas és a harmadik helyen nagyjából szintén ennyivel záró Jean-Marie Michel Mokoko egyébként teljesen más fronton indítana harcot: Mokoko polgári engedetlenséget, ún. “halott város” akciótervet léptetne életbe, azaz megbénítaná az országot, az oktatást és az egészségügyet is, ezzel szemben Kolelas az Alkotmánybírósághoz adna be egy beadványt – most azonban mindenki ezen testület végső döntésére vár és valószínűleg a döntés után látjuk majd meg, hogy merre fog tovább menni a kongói út.

De nem kellett túl nagy elemzőnek lenni ahhoz, hogy előzetesen is meg lehessen jósolni, alacsony részvétel mellett Nguesso be fogja húzni a győzelmet és még nem is csak azon csalási vádak miatt, amellyel utólag illették az elnököt, hanem egyszerűen azon oknál fogva, hogy nem volt igazán olyan kihívója, aki az emberek szemében igazi alternatívát jelentett volna. Nguesso mellett volt még ugye 8 jelölt, akik közül hárman (Joseph Kignoumbi Kia Mboungou, Michel Mboussi Ngouari és Anguios Nganguia Engabé) igazából nem is számítottak igazi ellenzéknek, hiszen valószínűleg kormányközeli forrásokból finanszírozták jelöltségüket és kampányukat, a maradék ötösből pedig a fentebb már említett Kolelas, Claudine Munari és André Okombi Salissa azért nem képviselt valódi ellenzéki értéket, mert mindhárman több évtizeden át töltöttek be különféle pozíciókat Nguesso kormányaiban, szóval az emberek szemében elég könnyen összemosódhatott nevük az elmúlt 30 év történelmével.

A maradék két jelölt közül Jean-Marie Michel Mokoko az elmúlt időszakban tényleg szembefordult egykori kenyéradójával, hiszen az 1987 és 1993 között a kongói hadsereg vezérkari főnökeként is dolgozó tábornokot azóta, hogy bejelentette indulását, többször meghurcolták, vele viszont az volt a probléma, hogy képtelen volt az ország északi részén élő csalódott polgárok közül sokat megnyerni magának (hiába is tekintik őt a kongói demokrácia egyik feddhetetlen harcosának). Az utolsó jelölt, Tsaty Mabiala pedig sosem volt valódi esélyes, hiszen kizárólag néhány déli régióban tudott jelentős támogatást felmutatni maga mögött, hiába tekintették őt sokan az ország eddigi egyetlen szabad választáson megválasztott elnöke, Pascal Lissouba utódjának és hiába volt ő a legjelentősebb kongói ellenzéki párt, a Pánafrikai Szociáldemokrata Tömörülés (UPADS) hivatalos jelöltje.

És hogy most mi fog történni? Találgatásokba könnyen lehet bocsátkozni, de ha egyszerűen azt a tényt tekintjük, hogy például a franciáknak (és velük együtt a nemzetközi közösségnek) sem gazdasági, sem geopolitikai érdeke nem fűződik most egy “elszabadult” Kongóhoz, ha figyelembe vesszük, hogy Nguesso az elmúlt hónapok során brutális erőszakkal taposott el minden ellenzéki megmozdulást (még a választás napján is volt könnygázas oszlatás) akkor azt mondhatjuk, hogy az elnök újabb öt évig nyugodtan kormányozni fog – amiért ebben nem lehetünk biztosak, az Burkina Faso, vagyis az észak-afrikai ország példája, ahol egy mindent elsöprő népakarat még a legkitartóbb vezetést is képes volt megtörni.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Lehet, hogy a húsvéti nyulak felpörgetik némileg a csokoládéeladásokat, az iparág egészét mégis komoly veszélyek fenyegetik a megváltozó fogyasztói szokásoktól a kakaótermesztésben fellépő problémákig.

Malawiba utazott Társaságunk néhány munkatársa, ahol többek között látogatást tettek a Blantyre-ben lévő Yamikani gyermekotthonban is. Ez az árvaház jelenleg kb. 15-20 árván maradt apró gyermeknek jelenti az otthont. Az intézmény önkénteseket is fogad egy-egy évre, így most is két segítő vesz részt a gyermekek felügyelésében, nevelésében.

Köszönjük a www.tuleloviz.hu vezetőjének, Sárkány Péternek, hogy egy Lifestraw Mission hordozható víztisztítóval hozzájárult ugandai missziónk alatti ivóvíz ellátásunkhoz!