Az Europa Varietas Intézet folyamatosan foglalkoztat gyakornokokat, a jelentkezés folyamatos. A gyakornoki program résztvevői aktívan részt vesznek, részt vehetnek az Intézet projektjeinek előkészítésében és lebonyolításában ; kutatásokat folytatnak, háttértanulmányokat és adatbázisokat készítenek. Továbbá kreatív feladatokat láthatnak el, előadás-szervezésben vehetnek részt.
2011 második felében Lengyelország követte hazánkat az Európai Unió „soros elnöki székében”. A magyar félévhez hasonlóan ez az elnökség is a Lisszaboni Szerződés rendelkezéseinek megfelelően, a korábbiakhoz képest szűkebb jogkörökkel működött: az Európai Tanács állandó elnökének valamint a külügyi és biztonságpolitikai főképviselő pozíciójának létrejötte óta a soros elnök reprezentatív funkciója háttérbe szorult, s mandátuma az Európai Unió Tanácsának elnöklésére terjed ki.