www.jobbklikk.hu
Jobbklikk véleményportál
Varga Gergely
2011.02.05.
Forradalom? Éhség lázadás? Demokratizálódás? Iszlám előretörés? Talán mindez egyszerre?- Még nem tudjuk, csak azt, hogy új korszak kezdődött a Közel-Keleten.
Egyiptomban a dolgok jelenlegi állása alapján három dolog tűnik számomra valószínűnek: nemcsak Mubaraknak, hanem a nevével fémjelzett rezsimnek is vége, a politikai iszlám nagyobb szerepet fog kapni az elkövetkezendő években, és a korábbi évtizedek Amerika- és Izrael-barát külpolitikája meg fog változni.
E három kardinális jelentőségű tényezőn kívül azonban inkább csak megválaszolatlan kérdések lógnak a levegőben. Vajon Egyiptom a régi rezsim végével valóban a demokrácia útjára lépett? Ha lesznek is szabad választások a közeljövőben, emlékeztetnék arra, hogy a demokrácia nem egyenlő egy szavazási aktussal, amint azt Irakban, Afganisztánban, Libanonban, vagy Gázában láttuk az elmúlt években. Demokratikus intézmények, független bíróság, szabad sajtó, civil társadalom - hogy csak néhány olyan dolgot említsünk, amelyek kiépítése hosszú évekbe telhet.
A politikai iszlám minden bizonnyal nagyobb szerepet fog kapni, de milyen formában? Leegyszerűsítve a kérdést, Egyiptom vajon Törökországra, Iránra, esetleg Pakisztánra fog-e inkább hasonlítani politikai rendszere, a modernizációhoz és a Nyugathoz való viszonyát tekintve? Milyen szerepet fog játszani a hadsereg az átmeneti időszakban és a választások után? Mekkora a támogatottsága a Muzulmán Testvériségnek, és kik, milyen csoportok lesznek meghatározó befolyással a vezetésére?
Az Egyesült Államokat és Európát mindezeken túl természetesen elsősorban Egyiptomnak a közel-keleti hatalmi egyensúlyban betöltött eddigi szerepének megváltozása foglalkoztatja. Amint annak tanúi lehetünk, az új egyiptomi politikai realitások az arab világ egészében éreztetik hatásukat: tüntetések rázzák meg a többnyire nyugat-barát rendszereket Algériától Jemenig - bár tegyük hozzá, ezek ereje, hatása rendkívüli mértékben változó. Az bizonyos, hogy a nyugatnak a korábbiakhoz képest bonyolultabb, több szereplős politikai helyzethez kell majd igazodnia az arab világban.
A fáradság jeleit mutató arab autokrata vezetőkön túl talán csak egy szereplő várja nagyobb izgalommal a kairói végkifejletet: Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök. Bármilyen kormányzat kerüljön Egyiptom élére a közeljövőben, ha demokratikusabb alapokon nyugszik, és/vagy a populizmusra erőteljesen épít, akkor az egyiptomi-izraeli kapcsolatokban, és vele együtt az arab-izraeli kapcsolatokban is új időszámítás kezdődik. Ha optimisták lennénk, azt mondanánk, az új politikai-hatalmi realitások Izraelt arra fogják ösztönözni, hogy sürgősen megtegyen mindent annak érdekében, hogy tető alá hozza a békeszerződést a palesztin féllel. Vagy, ha más nem, legalább Washington végre nem "kérni", "ösztönözni", hanem kényszeríteni fogja erre: hasonlóképpen ahhoz, ahogy az egyiptomi hadsereg lépéseit befolyásolja a támogatások felfüggesztésének meglebegtetésével. Sajnos a közel-keleti konfliktus története nem ad túl sok okot a kirívó optimizmusra. De ki gondolta volna még alig két hete, hogy Orbán Viktor lesz az utolsó külföldi kormányfő, akit Mubarak hatalma teljében fogadhat?