Euroatlanti Esték

Keletről nyugat felé -
Török kérdés az Európai Unióban
2005.03.

Cikk
Keletről nyugat felé -
Török kérdés az Európai Unióban
Kis Táska - Solymos Tamás

Az EU asztala jelenleg 25 főre van megterítve. Régi keresztény szokás, hogy még egy terítéket az asztalra készítenek, vendégül látva az Urat. Napjainkban újra napirenden van a török kérdés; nevezetesen, hogy hagynak-e egy üres helyet Európa tárgyalóasztalánál egy „európai hagyományú iszlám ország” számára.
Törökországot ma az EU-csatlakozás perspektívája teszi érdekessé. Gazdag ország, de nem lettek volna annyira sokan a Régiók Szövetsége és az Euroatlanti Klub idei első, márciusi euroatlanti estéjén a Corvinus Egyetemen, ha egy tavaly decemberi bizottsági döntés nem adott volna zöld fényt a csatlakozási tárgyalások megkezdésére. Az érveket és ellenérveket Dr. Balázs Péter, a Corvinus Egyetem tanára, korábbi magyar EU-biztos; Dr. Láng Péter, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Nemzetközi Közjogi Tanszékének egyetemi adjunktusa; és Dr. Vörös Tibor, a Corvinus Egyetem Védelemgazdasági Tanszékének tudományos főmunkatársa osztotta meg a hallgatósággal.

Törökország eddig kiváló kapcsolatokat és a legintenzívebb társulást építette ki Európával: eljutott a vámunióig, ami egy egészen kivételesen magas fokozat. De az Unióban vagy bent van valaki, vagy nincsen. 1999-ben lett tagjelölt, 12 évvel a kérelem beadása és 36 évvel a társulás életbe lépése után (Magyarországon mindkettő egyidejűleg történt 1994-ben). A fő kérdés most már csak az, hogy mikor ülnek le velük végre tárgyalni.
Már az EU római szerződése is említi, hogy a Közösséghez való csatlakozását minden európai ország kérheti. A szerződések azonban kellékhiányosak, mert sehol sincsen bennük olyan melléklet, amely jogászi pontossággal megállapítaná, hogy Európa határa a szerződés kontextusában hol húzódik.

Máshogy fogalmazva: hogy ki léphet be az Unióba, az homályban maradt. Ezt a joghézagot próbálja pótolni a szintén sokféleképpen értelmezhető koppenhágai kritériumrendszer, amely a teljes jogú tagság elnyerését négy feltételhez köti:
- legyen parlamenti demokrácia (Vagyis parlament működése több párttal.);

- legyen piacgazdaság (A piacgazdaság fogalmát még egy közgazdász sem tudta pontosan definiálni.);

- a felvett ország bírja a versenyt (Hogy valóban bírta-e, az csak utólag állapítható meg teljes bizonyossággal.);

- az EU be tudja fogadni.

A koppenhágai kritériumrendszer előnye, hogy a felvételnél a jelöltek az alkalmasságra koncentrálnak amellett a huncut pszichológiai hatás mellett, hogy elvonja a figyelmet a tárgyalások másik fontos eleméről, az osztozkodásról Az előbbinél a bizottsággal, az utóbbinál a tagállamokkal kell egyezségre jutni. A fő probléma – Balázs Péter különvéleménye szerint – Törökország esetében nem az oszmánok alkalmassága, mert az csak idő kérdése. (Meglehet, hogy nem rövid idő kérdése, de erre szolgálnak az átmeneti időszakok.) A bajok igazi forrása az osztozkodás módja. Elosztás úgy, hogy Törökországnak is jusson. A mezőgazdasági kvóta tárgyalásakor például kiderült, hogy Törökország mezőgazdasági terményei megegyeznek az európai mediterrán országok déli növénykultúrájával – ettől állva szöges ellentétben a görög, spanyol, portugál és olasz érdekekkel. (Ezek szerint Németországnak sem lehetett érdeke Lengyelország felvétele?)

Még súlyosabb a helyzet a pénzek elosztása tekintetében, mert sehol a láthatáron egy olyan jelentkező, aki szeretne befizetni az európai közös kasszába. Ha Norvégiát és Svájc lakosságát nem sikerül rábeszélni, hogy lépjen be, akkor egy darabig nem is lesz ilyen állam. A nettó befizető országok érzik, hogy egyre nő az „élősködők” tábora, sőt kiszámítható az az időpont, amikor Magyarország is nettó befizetővé, „donorrá” válik majd.

Végül szót kell ejteni a demográfiáról és migrációról. Balázs Péter érdekes párhuzamot vont: a legutóbbi tízes bővítés 75 millió embert adott hozzá az unió lakosságához, Törökországban pedig jelenleg 71 millióan élnek. Akkor az újak fejére olvasták, hogy a lakosság 20%-kal nőtt, bezzeg a gazdaság csak 5%-kal. A törökök felvételekor a két szám között még nagyobb lesz a különbség. Az európai közösségnek közgazdasági szempontból „kifizetődőbb” tehát, ha Törökország kívül marad, mert a külső periféria társult viszonyban jobban finanszírozható. A migráció esetében viszont pont az ellenkezője a kívánatos: jobban szabályozható a határokon belül, mint kívül. Az iszlám megszelídül, ahogy európaivá válik, de az Unió bővítése során sem térben, sem időben nem ugorható át a Balkán. Huszonhatodikként és huszonhetedikként Romániával és Bulgáriával már folynak a tárgyalások, és napjainkban dől el, hogy a huszonnyolcas sorszámot Horvátország tarthatja-e a markában. Így könnyen lehet, hogy Törökországot ezúttal sem „látják vendégül”?

Copyright © RÉSZ © ELTE-ETTDK © Europa Varietas Alapítvány
© Minden jog fenntartva.

A RÉSZ engedélyével. Az Euroatlanti Esték Előadássorozat archívuma, video és hangfelvételei a RÉSZ tulajdonát képezik. Tilos az anyagok engedély nélküli teljes vagy részbeni felhasználása, beleértve a jelen weboldal anyagát is.