Afrika

Az országban 2014 óta két kormány és két rivális parlament működött.

Levelet küldött a malawi Jacarada iskola egyik diákja Dr. Pálinkás Edinának, aki az AHU XII. önkéntes orvosi missziója során látogatott el az intézménybe. A misszió doktornői az egy hónapos út során megvizsgálták az árva gyermekek számára fenntartott iskola diákjait is, illetve a malawi Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTCC) által szervezett Magyar Nap alkalmából is jobban megismerkedhettek az iskola tanulóival. Dr. Edina és az egyik kislány, Felistar pedig nagyon megkedvelték egymást. 

A brutális 2016-os évkezdés, különösen a kínai részvénypiaci esések és az olajár nem szűnő szakadása továbbra is kiemelt helyen tartja a feltörekvő piacokat a befektetők horizontján. Az erős és drámai jóslatok közepette nem könnyű kiigazodni, de a Franklin Templetonnál úgy látják érdemes még mélyebbre menni. A kincsek ugyanis olyan országokban rejtőzhetnek, melyekről szinte senki nem beszél, pedig egyesek szerint innen várhatók a jövő nagy befektetési robbanásai.

Január 16. és 17. napja egyaránt nemzeti ünnep a Kongói Demokratikus Köztársaságban, előbbin Laurent Kabila, a mostani elnök apjának meggyilkolására, utóbbin pedig az ország államalapítójának és első választott vezetőjének, Patrice Lumumbának a kivégzésére emlékezik az ország. A MindennapiAfrika blogján már jópárszor volt szó Laurent Kabila halálának körülményeiről (egyébként valószínűleg az egyetlen ilyen jellegű elemző publikációként magyar nyelven), úgyhogy most nem arról lesz szó, hogy az 1997-ben Mobutu megdöntésével hatalomra jutó politikust milyen körülmények között miért és ki gyilkolta meg 2001. január 16-án, hanem arról, hogy mi a helyzet a gyilkossággal megvádolt (akár ártatlanul is) személyekkel, akiket 2003-ban egy eléggé véleményes tárgyalás végén halálra illetve börtönbüntetésre ítéltek (a 2002-ben indult perben 135 embert vádoltak meg).

15 évvel a merénylet után még mindig 42 ember ül a Kinshasai Javítóintézet és Börtönben (az egykori Makalában), köztük azok is, akiket halálra ítéltek anno, hiszen a Kongói DK-ban moratórium van a halálbüntetések végrehajtásán – eredetileg 30 embert ítéltek halálra, 26-ot életfogytiglani és huszonnégyet rövidebb-hosszabb börtönbüntetésre. A mai napig kétséges, hogy ezen emberek jelentős része jogosan került-e a rácsok mögé, a téma szakértői nagyjából eléggé egyöntetűen úgy gondolják, hogy a valódi felbújtók sosem kerültek bíró elé és a mai napig békében élnek Európában. 2014-ben az Emberi Jogok Afrikai Bírósága felszólította a kongói kormányt, hogy engedje szabadon az ügyben elítéltek közül a még mindig rácsok mögött ülőket eljárási hibákra hivatkozva, de a most már 15 éve Laurent Kabila fia, Joseph Kabila által vezetett kormány nem is reagált a megkeresésre.

A 80 fentebb említett elítéltből heten már meghaltak a börtönben a kemény körülmények között, öten pedig büntetésük letöltése után szabadultak, de az elítéltek egyikének ügyvédje szerint rövidesen további emberek fognak meghalni az iszonyú börtönviszonyok között és valószínűleg ezen nem fog semmi sem változtatni, tekintve, hogy a 2004-es illetve 2014-es állami amnesztiáknál a Kabila-merénylettel kapcsolatban elítélt embereket (köztük például Nelly Tyitét, Kabila egykori titkárnőjét) már előzetesen kivették a kegyelemre jogosultak listájáról. Egyes politológusok és történészek úgy gondolják, hogy a gyilkosság maga egy hatalmi játszma része volt, amelyben gyémántkereskedők (anno az ítéletet hozó bíró egyet még nevesített is, egy libanoni gyémántkereskedő, Bilal Heir személyében) és Ruanda is szerepet játszhatott (Kigali például azért, mert Kabila mindig is a katonai megoldások híve volt, a ruandaiak által támogatott lázadók viszont már tárgyalni akartak volna), de a perben a fő bűnösként Kabila tanácsadóját és biztonsági vezetőjét, Eddy Kapendet hozták ki, akit puccskísérlettel vádoltak meg (erre utalt a bíró szerint például az, hogy Kabila halála után lezáratta a határokat és nyugalomra szólított fel a rádióban, anélkül, hogy a merényletről szót ejtett volna).

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Mintegy hatvan túsz kimenekítése után heves tűzharc kezdődött szombat hajnalban a Burkina Fasó-i főváros, Ouagadougou központjában.

Az afrikai történelmet ismerők számára mindenképpen ismerősen csenghet Jonas Savimbi angolai politikus és lázadó vezető neve, aki a Nemzeti Egység Angola Teljes Függetlenségéért (UNITA) nevű csoport alapítója és vezetője volt a portugálok elleni felszabadító harc, majd később az ún. “keleti blokk” (tehát például a Szovjetunió, Kelet-Németország, Kuba) által támogatott Angolai Népi Felszabadítási Mozgalom (MPLA) ellen vívott polgárháború során is. Ez utóbbi, kisebb-nagyobb megszakításokkal a függetlenségtől, 1975-től kezdődően egészen Savimbi haláláig, 2002-ig tartott és igazán emlékezetessé azért vált, mert ebben az időszakban a hidegháborús szembenállás játszóterévé is vált az ország, amely küzdelem eredményeként az ország infrastruktúrája, állami szervezetei, oktatási intézményei teljes egészében összeomlottak és több mint 1 millió ember életét veszítette.

Annak ellenére, hogy Savimbi kezdetben Kínában igyekezett támogatást gyűjteni a portugálok elleni függetlenségi harcához, a függetlenség elérése és az MPLA színrelépése után (az MPLA-t a háború során végig egyik egykori diáktársa António Agostinho Neto vezette) azonban rendkívül gyorsan Afrika legelkötelezettebb antikommunista vezetőjévé vált (mögé sorakozott fel az Egyesült Államok és Európa egy része), akinek megítélése a mai napig elég kontrasztos: sokan hatalomvágytól fűtött, erőszakos lázadó vezérként festik le, mások igazi taktikusként és a nép egy része számára reményt adó vezetőként írnak róla, de az biztos, hogy a hét nyelven beszélő és rendkívül tanult politikus igazán különleges személyisége volt az afrikai dekolonizációs időszaknak.

Ezt mi sem mutatja jobban, mint az a tény, hogy amikor több tucatnyi gyilkossági kísérlet és hamis halálhír után 2002. februárjában egy rajtaütésben az angolai kormányerők végeztek vele, az UNITA hat héten belül békét kötött az MPLA-val és ezzel be is fejeződött az angolai polgárháború (a megosztottság nem ért véget, de a háborús cselekményeknek vége szakadt). Biztos, hogy amennyiben ez a gazdag és stratégiai helyen fekvő ország nem válik a hidegháborús szembenállás egyik csataterévé, akkor másképp alakul Savimbi és Angola sorsa is, hiszen például ha a dél-afrikai támadással, zairei katonákkal és fehér zsoldosokkal megtámogatott UNITA rohamát a Carlota-műveletben afrikai földre lépő kubaiak nem állítják meg Luanda előtt, valószínűleg nem az MPLA kerekedik ki győztesként a háborúból. A háború előrehaladtával egyre gyakoribbá váló vereségei és növekedő elszigeteltsége veszélyes elvakultságot eredményezett nála, amely eredményeként a polgárháború utolsó éveiben már nem nagyon szándékozott résztvenni semmilyen békefolyamatban és tárgyalásban, így a 2000-es évek már teljes elszigeteltségben érték ősei földjén, Moxico tartományában.

Erre a rövid történelmi frissítőre azért volt szükség, mert Savimbi neve a napokban ismét feltűnt a sajtóban, méghozzá egész váratlan helyen és okból: Franciaországban élő családjából három gyermeke (több felesége és közel 30 gyermeke volt) pert indított a Call of Duty: Black Ops II című játék készítője, az Activision ellen, mert szerintük a játékban apjukat nem megfelelően, lejárató módon, barbárként beállítva jelenítik meg. Az elég népszerű játék egyik küldetésében a játékosnak Savimbivel együtt dolgozva kell harcolnia az MPLA erői ellen és az egykori lázadó vezér gyermekei szerint ennek során gyilkosként, őrültként állítják be apjukat. A per kimenetele érdekes lesz, főleg annak függvényében, hogy még 2014-ben ugyanezen játék ellen egy másik egykori politikus, a panamai diktátor, Manuel Noriega is pert indított a saját megjelenítése miatt, de azt a beadványt az Egyesült Államokban lesöpörték az asztalról – a jóval szigorúbb személyiségi jogi szabályozással bíró Franciaországban azért ez még nem ennyire biztos kérdés.

twitter.com/napiafrika

7 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Fokozhatja a szárazságot a mezőgazdasági termelés Afrika nyugati részén, ahol újabb földterületeket vonnak művelés alá.

Újévköszöntő fogadáson mondott köszönetet partnereinek és barátainak a Magyar Afrika Társaság.

Január 13-án este a hagyományoknak megfelelően, a Hadtörténeti Múzeumban nagyszabású újévköszöntő fogadáson mondott köszönetet partnereinek és barátainak a Magyar Afrika Társaság testvérszervezeteivel, a Magyar-Ázsia Társasággal, a Latin-Amerikai – Magyar Egyesülettel, valamint a civil szervezetek életében kiemelt partnereként jelen lévő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központtal (HTCC) közösen. Az utóbbi szervezet a magyar-világgazdasági, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok erősítését tűzte zászlóshajójára, ezért támogatja azokat a civil kezdeményezéseket, amelyek ezen törekvések erősítését szolgálják. A rendezvényen számos diplomáciai és kormányzati képviselet, civil szervezet, valamint a gazdasági és kulturális élet jeles képviselői is tiszteletüket tették.

Már szinte mindenhol tendencia, hogy a gazdasági fejlődéssel csökken a gyerekvállalási kedv is, ez azonban rövidesen gazdasági visszaeséshez vezethet. A katasztrófa csak a politikusok aktív szerepvállalásával kerülhető el. A fejlett országokban egyelőre a bőkezű családtámogatással és a nők könnyebb munkavállalásának segítésével próbálnak tenni a gyerekszám növeléséért.

{youtube}HS_xlCtbT1c{/youtube}

2016-ban ismét visszatér a fekete kontinensre a Budapest – Bamako humanitárius kaland rally, amelyen a verseny és a túra kategóriában is izgalmas útvonalat és kemény etapokat ígér a közel 9000 km-es út. A Magyar Afrika Társaság csapata 2008 óta a futam humanitárius partnere.

Az eset még 2013-ban történt Afrikában, de csak most hozták nyilvánosságra. A nő öt gyereke és férje is örült a frigynek. 

Az Egyesült Nemzetek Nemzetek Szervezete nemrégiben úgy döntött, hogy a Közép-afrikai Köztársaságban a jelenlegi jóváhagyás szerint 2016. áprilisáig működő és közel 12 ezer békefenntartóból álló missziójából, a MINUSCA-ból visszavonja a Kongói Demokratikus Köztársaságból érkezett 807 katonát és 118 rendőrt. A döntés hátterében a kongói kontingenst sorozatosan ért vádak (a békefenntartók által állítólagosan elkövetett nemi erőszakok és szexuális zaklatások kapcsán) állnak, azaz az ENSZ továbbra is szeretné megtartani a misszió tiszta hírnevét – így az sem meglepő, hogy a visszavont békefenntartókat nem fogják pótolni.

Ahogy a bejelentésben elhangzott, a világszervezet nem volt túlságosan megelégedve a kongóiak munkájával, de felkészültségükkel, harckészültségükkel és felszerelésükkel sem. Ez tehát a hivatalos magyarázat, valójában azonban mindenki által ismert, hogy a tavaly augusztusban kirobbant nemi erőszak-botrány (és az általánosságban is tapasztalható fegyelmi gondok) áll a döntés hátterében, amikor elsőként Bambariban, majd később más helyeken is nemi erőszakkal vádolták meg a kongói katonákat – a kongói hatóságok minden esetben tisztázták embereiket. Az ENSZ főtitkár, Ban Ki-moon telefonon is közölte a döntést a kongói elnökkel Joseph Kabilával, aki elfogadta azt, így semmiféle egyéb fejlemény nem várható már az ügyben – de azért a margón érdemes megemlíteni, hogy a kongóiak két éves küldetése elején már felmerült a kérdés, hogy jól válogatták-e össze a katonákat, hiszen többségük már kétes akciókba és ügyekbe is keveredő kongói egységekből került a MINUSCA-ba.

De nehogy azt gondoljuk, hogy kizárólag a kongóiakat érték szexuális visszaélésekkel kapcsolatos vádak, jelenleg is folyamatban van egy ENSZ-vizsgálat, amely a világszervezet Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott, Sangaris névre hallgató francia katonai misszió tagjai által elkövetett különféle visszaéléseket hivatott feltárni – az állítólagos cselekményekben gyermekkorú lányok voltak az érintettek, akiket azóta az UNICEF berkein belül próbálnak megfelelő kezelésben részesíteni. Akárhogy is, a most visszatérő kongói katonákra szükség lesz odahaza is, hiszen idén az ország sorsát jelentős mértékben meghatározó választásra kerül majd sor, ahol szükség lesz a katonai erőre, főként, hogy több okból kifolyólag is elég feszült voksolás várható.

Ilyen okok például a kormánypárti koalíció több tagjának szembefordulása Kabilával (ami után eltávolították őket pozíciójukból értelemszerűen) vagy Moïse Katumbi, Katanga kormányzójának kilépése a kormánypártból, hogy az ellenzék megosztottságáról és a kormánypárti szövetségen belüli szakadékokról ne is beszéljünk. És még ennél is égetőbb, azonnali feladat is van a katonák számára, hiszen néhány napja Észak-Kivuban a hutu Ruandai Demokratikus Felszabadítási Erők (FDLR) harcosai megtámadták Lubero városának nande lakosságát, bosszúból a nande mai mai milíciák korábbi támadásai miatt. A hutuk és a nandék közötti, évtizedekre visszanyúló konfliktus újabb állomásában ezúttal 14 ember veszítette életét, de az észak-kivui helyzetet figyelembe véve ez nem az utolsó ilyen incidens volt – mert legyünk benne biztosak, a nande mai mai csoportok ezt nem fogják szó nélkül hagyni.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Annak ellenére, hogy a Wikipédia már kész tényként, hivatalos információként hozza le, Algériában a hivatalos nyelv még mindig csak az algériai arab, a berberek nyelve, a tamazight (a berber “mazigh”, “szabad ember” nőnemű változata) ugyanis továbbra is csak nemzeti nyelvként elismert, de a tervek szerint a 2016-os alkotmánymódosítás már az alaptörvénybe emeli hivatalos nyelvként, így Algéria lesz a világon a második olyan ország Marokkó után, ahol a tamazight hivatalos nyelvként lesz nyilvántartva. A módosítás hivatalosan közzétett tervezetéből nem csak az derül ki, hogy megváltozik a nyelv státusza, hanem az is, hogy létrehozásra kerül majd egy Tamazight Nyelvi Akadémia is, amelynek célja a nyelv fejlesztése, egységesítése, használatának stabilizálása.

A szkeptikusok persze most is csak fanyalognak, hiszen annak ellenére például, hogy az arab már évtizedek óta hivatalos nyelv az országban, a francia még mindig domináns a gazdasági, politikai életben és az oktatásban is – ergó a berberek nyelvének hivatalos nyelvvé minősítése nem igazán fogja helyzetét jobbá tenni (és hát azzal is nehéz vitatkozni, hogy a 2002-es nemzeti nyelvvé minősítés sem változtatott meg semmit). Azt viszont el kell ismerni, hogy ez akár még győzelemként is értelmezhető azon algériaiak számára, akik ezt a nyelvet beszélik és hivatalos nyelvvé minősítéséért küzdöttek már évtizedek óta – gondoljunk itt például a kabiliai berberekre, akik a múltban már fegyverrel is küzdöttek ezért.

A harc egyik nagy eredménye volt például az, hogy az algériai kormány 2002-ben nemzeti nyelvként ismerte el a tamazightet, amely az új alkotmánnyal még magasabbra juthat: hivatalos dokumentumok, beadványok és nyilvántartások kerülnek majd átfordításra a berberek nyelvére, akik értelemszerűen nagy várakozással tekintenek a néhány hét múlva sorra kerülő parlamenti szavazásra, amikor a pártok eldönthetik, hogy a tervezet a jelenlegi formájában elfogadható-e. A világ 10. legnagyobb országának számító 40 milliós Algériában egyébiránt becslések szerint úgy 12 millió ember beszéli a berber nyelvet, de jelentős részük számára a mindennapokban nem ez a használatos nyelv.

A mostani alkotmánymódosítás természetesen nem csak ebben az egyetlen kérdésben tartalmaz változtatásokat, például két mandátumban maximálja a jövőbeni elnökök lehetséges mandátumainak számát, valamint kötelezi is őket arra, hogy a miniszterelnökök kinevezését parlamenti vitákra bocsássa. Egyes elemzők egyébként úgy gondolják, hogy az alkotmány átalakításával a tavalyi újraválasztása óta a nyilvánosság előtt csak televíziós képsorokban megjelentő Abdelaziz Bouteflika államelnök a stabil hatalomátadás feltételeit igyekszik megteremteni, amire mindenképpen szükség lesz, hiszen az ország súlyos problémákkal küzd az alacsony olajárak miatt.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Balogh Boglárka álmában sem gondolta volna, hogy ilyen negatív visszhangot vált majd ki az arcképsorozata. Több kommentelő is rasszistának nevezte.  

Hogyan változnak a szépségideálok Afrikában? Balogh Boglárka újságíró a Törzsek és én című arcképsorozatában a rohamosan eltűnő kultúrákra, és azok egyedülálló értékeire próbálja felhívni a figyelmet.

Februárban kerül sor az ugandai elnökválasztásra, így az idő teltével egyre jobban felpörög a kampány, illetve az ellenzék ellehetetlenítésének kísérletei.

Ahogy rémisztő gyorsasággal repül az idő, úgy közeleg egyre jobban az ugandai elnökválasztás februári dátuma is és ezzel együtt egyre inkább növekszik a feszültség a közép-afrikai országban, hiszen a három leginkább esélyes jelölt, a jelenlegi elnök, Yoweri Museveni, az egykori miniszterelnök, Amama Mbabazi és a Demokratikus Változás Fórumának vezetője, Kizza Besigye mindent belead, hogy az utolsó napokban még jobban megmutassa magát. Ez pedig az eddig tapasztalt erőszakos jelenetekhez képest méginkább felhevítheti a hangulatot az országban, pedig már decemberben is láttunk durva dolgokat, többek között Ntungamóban, ahol Mbabazi támogatói csaptak össze Museveni szavazóival.

Aztán voltak például véres összecsapások a gului választókerületben is, de elemzők és helyi bloggerek attól tartanak, hogy a következő hetekben és akár a voksolás után brutális jelenetek színhelye lehet a főváros, Kampala és egy-két másik nagyobb város – ez nem lenne újkeletű, még emlékezhetünk, hogy a 2011-es választások után pár héttel több ember halt meg, amikor az ellenzéki tüntetésekre a karhatalmi erők brutális fellépéssel reagáltak. És ennek az esélye most is megvan, hiszen a politikusok milíciákat szerveztek maguk köré, afféle biztonsági erőként és ha ezek a főként elégedetlen fiatalokból álló csoportok elszabadulnak, akkor ismét erőszakos megmozdulások történhetnek. Museveni és pártja, a kormányzó Nemzeti Ellenállási Mozgalom (NRM) ráadásul azzal a váddal kénytelen szembesülni, hogy a rendőrség által két éve létrehozott és azóta is fejlesztett, képzett polgárőrség a kampányrendezvényeken kormánypárti biztonsági szolgálatként funkcionál – egyik-másik internetes portál egyenesen azzal vádolta meg őket, hogy a mostani ntungamói erőszakos eseményeket is ők idézték elő.

De más feszültségkeltő döntések is vannak, az ellenzék például egy emberként utasította el a döntést, amellyel a választási bizottság bizonyos területeken (kórházakban, piacokon stb.) betiltotta a kampány minden formáját – az ellenzék szerint a nem igazán független választási bizottság ezzel próbálja előnybe hozni a kormánypártot, de a bizottság szerint erre azért van szükség, hogy ezeket a fontos helyeket meg tudják óvni a feszültségtől, az esetleges erőszakos jelenetektől és például a kórházakban így tudják biztosítani a betegek jogainak tiszteletben tartását. A margón azért jegyezzük meg, hogy a döntés nem sokkal azután született, hogy Besigye egy kórházban gyűjtött kampányanyagot az egészségügyi intézmény nehéz helyzetéről.

A fentiek ellenére azért igazán durva erőszaktól Ugandában nem kell tartani és Museveninek valamint az NRM-nek sem kell félnie, hogy az ellenzék komolyan meg tudná szorítani – utóbbinak és vezetőinek betiltott rendezvényekkel, letartóztatott vezetőkkel kell együttélniük, ráadásul finanszírozásuk messze nem éri el azt a dimenziót, amellyel a kormányzópárt bír, de persze tegyük hozzá, hogy ez nem ugandai egyedi eset, nagyjából a világ jelentős részén így mennek a dolgok. És ez az irtózatos pénzköltés, amellyel a felek megpróbálják a maguk malmára hajtani a vizet, a választások után igencsak vissza fog majd ütni, hiszen az elköltött pénz miatt várható, hogy növekedni fog az infláció és ezzel együtt az árak is, amihez elég hozzávenni mondjuk a munkanélküliséget és a korrupciós vádakat (és hát az ugandai költségvetés nagyon eladósodott már így is) – máris adott egy robbanásra kész hordó, tehát az új elnöknek nagyon oda kell tennie magát, ha nem szeretne véget nem értő sztrájkok és megmozdulások sorozatába keveredni.

Nem ritka, hogy a szavazók ajándékokat, konkrét juttatásokat várnak a jelöltektől a szavazatukért cserébe és ha esetleg ettől a választás előtt el is tekintenek, utána mindenképpen valami pozitívumot szeretnének megélni – csak hát akkor a kincstárban már nem lesz túlságosan nagy bőség ezen igények kielégítésére (Besigyge is több ezer munkahely megteremtését, a tanárok fizetésének jelentős emelését ígéri, de komoly költségvetési mozgástér nélkül erre csekély az esély). A konkluzió tehát az, hogy Museveni győzelme szinte biztosra vehető, ám az is eléggé valószínű, hogy győzelmének bejelentése után komoly tüntetésekre lehet majd számítani, főként az ellenzéki bázisnak számító városi választókerületekben. Várjuk tehát kíváncsian a fejleményeket és reménykedjünk, hogy a harc megmarad szigorúan politikai színtéren és az átlagemberek számára nem köszönt be néhány erőszakkal átitatott nap.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A törvényt megszegők hároméves börtönbüntetésre, illetve mintegy 365 ezer forintnak megfelelő pénzbírságra számíthatnak.

A dél-afrikai politikai platformot annyira nem ismerők számára valószínűleg ismeretlenül csenghet a Gazdasági Szabadságharcosok (EFF) forradalmi szocialista pártjának neve, de ha azt is hozzátennénk, hogy a párt vezetője a gyűlöletbeszéd miatt többször is elítélt (többször uszított a dél-afrikai fehér lakosság ellen és Zuma nemi erőszakkal kapcsolatos ügyében is visszatetsző megnyilvánulásokat fogalmazott meg) és a jelenlegi kormányzó párt, az Afrikai Nemzeti Egység (ANC) soraiból kirohanásai és megosztó magatartása miatt kizárt Julius Malema, akkor már könnyebben el tudjuk helyezni a mozgalmat a politikai skálán.

A 2008 és 2012 között az ANC ifjúsági szárnyát is vezető Malema 2013. júniusában hozta létre az EFF csoportját támogatóival és barátaival együtt – az új párt megalapításához szükséges forrásokat úgy gyűjtötte össze, hogy közben még folyt ellene a pénzmosási vádak miatt indított bírósági per. Annak ellenére, hogy sem Jacob Zuma államelnök és az ANC sem számított jelentős fenyegetésre az új párt részéről, Malema mozgalma a 2014-es választásokon 25 helyet szerzett a parlamentben és ezzel jelenleg is a harmadik legnagyobb párt a törvényhozásban – sőt, Malema szerint legalább fél millió tagja van már a csoportnak.

Parlamenti tevékenysége ugyanazt a mintát követi, amelyet még az ANC tagjaként tanúsított, több alkalommal utasították rendre és függesztették fel, volt amikor a kormány bírálata miatt, volt amikor azért, mert félbeszakította Zumát, hogy az elnök otthonának fejlesztésére költött állami pénzekről kérdezzen (Nkandla-botrány). Nem csak Jacob Zumát és a kormányt, de például a Marikana-bányánál történt 2012-es rendőrségi gyilkosságok miatt támadta a bányát üzemeltet Lonmin cég részvényeseit is, bűnözőnek nevezve őket – de az, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban szinte szentként tisztelt Nelson Mandela ellen is kirohant, már tőle is meglepő. Néhány héttel ezelőtt egy sajtótájékoztatón kezdte ostorozni Mandelát és az általa 1955-ben létrehozott Szabadság Kartát (ebben fogalmazták meg a faji megkülönböztetés nélküli Dél-Afrika iránti követelést), ugyanis Malema szerint a 2013-ban elhunyt legendás vezető hiába ígérte meg a Kartában bizonyos szektorok és területek nacionalizációját, ezt nem tette meg, a mai napig nem kapták meg az emberek a beígért földeket.

Kifejtette azt is, hogy ő nem tartozik a “Mandela-valláshoz”, hiszen szerinte az egykori elnök ugyanolyan ember volt, mint bárki más, hibákkal és tévedésekkel együtt (napokkal később módosított álláspontján, de ettől függetlenül megdöbbentő kirohanásról volt szó). A vádakra Mandela felesége, Graça Machel annyit reagált csak, hogy szerinte férje öröksége könnyedén megbirkózik az ilyen támadásokkal és ő maga inkább amiatt aggódik, hogy a mai dél-afrikai fiatalság semmit nem tud a múltról, a küzdelemről, amely a szabad Dél-Afrika létrehozásához vezetett és ezért azt ígérte, hogy a közeljövőben iskolákat, oktatási intézményeket fog felkeresni, hogy beszédeket tartson a diákoknak. Apropó, Graça Machel.

Kevesen tudják az 1945-ben, Mozambikban született politikusról és polgárjogi aktivistáról, hogy ő az egyetlen olyan nő a világon, aki két országban is First Lady volt. Először Mozambik 1975-ös függetlenné válásakor ment hozzá oktatási miniszterként az ország első elnökéhez, Samora Machelhez majd innentől kezdve komoly humanitárius munkát kezdett a gyermekekért, az afrikai megbékélésért. 1998-ban lett az akkor 80 éves Nelson Mandela felesége és ezzel egy évig a Dél-afrikai Köztársaság First Ladyje, a gyermekek jogaiért folytatott harcát azonban a mai napig nem hagyta abba és több nonprofit szervezet elnöki tisztségét is betölti.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Ugyan a 2016-os csádi választások eredménye előre borítékolható, Saleh Kebzabo ellenzéki vezető szerint ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a jelenlegi vezetés jól végezné a munkáját.