Afrika

2016. január 30-án indult Gáspár Attila BLS/AED Instruktor vezetésével a több héten át tartó képzési sorozat. A BLS tréning olyan alaptudást nyújt, amellyel lényegesen nagyobb esélyt adunk egy egészségügyi krízishelyzetben akár laikusként is arra, hogy a mentő kiérkeztéig biztonságosan, stabilan tartsuk a beteg állapotát.

Az évek óta sikeresen működő bamakói gyermektámogatási programunk diákjainak idén személyre szóló ajándékokkal is kedveskedhettek az örökbefogadó szülők.

Az biztos, hogy ha képregényekről van szó, akkor az egész világon, de az ezen a piacon csak mostanában felfedezett Afrikában is a két nagy amerikai vetélytárs, a Marvel és a DC Comics művei dominálnak – gondoljunk csak példaként a magyar piacra, ahol annak ellenére ezek a képregények viszik a prímet, hogy van pár igazán jó magyar alkotó. Szerencsére az afrikai piacok felfedezésével és a lehetőségek bővülésével a fekete kontinensen is elkezdődött egy fejlődési folyamat, egyre több alkotó tűnik fel a színen, akik a nemzetközi trendek alapján, ám az afrikai kultúrkört is beépítve dobnak piacra színvonalas alkotásokat.

Ilyen például a Dél-afrikai Köztársaság első szuperhősének megszületése is, a Kwezi (“Csillag”) névre hallgató fiatal, a közösségi hálózatokat napi szinten ismerő és használó, szupererővel bíró fiú is a dél-afrikai mindennapokat és szófordulatokat is bevetve indul múltjának és valódi személyiségének felkutatására a Johannesburgról mintázott Aranyvárosban. Kwezi története az egyik első ilyen jellegű alkotás 2014-ből, amely egy fiatal művész, Loyiso Mkize keze nyomát dicséri, aki szeretett volna egy olyan környezetet teremteni szuperhőse számára, amely egyértelműen az afrikai nyelvezettel és kultúrával operál.

Ugyanezt teszik még hangsúlyosabban a nigériai Jide Martins cége, a Comic Republic által kiadott képregények is, amelyek egy jövőbeni, korrupcióval, erőszakkal teljesen átitatott Lagosban játszódnak és olyan főhősökkel bírnak, mint a nappal teljesen tisztességes professzorként dolgozó Eru, aki éjszakánként a félelem istenének másolatává alakul vagy mint a Yoruba Királyság harcosa, Ireti, de mondhatnánk még Avonome vagy éppen Aje karakterét is, Martins cége ugyanis egész kis univerzumot és széles kínálatot teremtett a most már világszerte egyre népszerűbbé váló képregények számára (statisztikák szerint olvasóik 70%-a már nem nigériai és legutolsó kiadványukat közel 50 ezren olvasták már). Értelemszerűen mivel alulról jövő kezdeményezésekről van szó, nem könnyen lehet egy papíralapú számhoz hozzájutni ezekből a képregényekből, de a mai világban erre nincs is szükség, Kwezi történetei elérhetőek itt:

http://kwezicomics.co.za/comic/

Az Egyesült Államokban is igen gyorsan népszerűvé váló Comic Republic kiadványai elérhetőek a következő linken, ahol előzetesen ingyenes példaszámok is elolvashatóak:

http://www.thecomicrepublic.com/

Ahogy mindkét esetben látható, a rajzok bőven megütik a megszokott nemzetközi színvonalat, a történetek úgyszintén, olyannyira, hogy ha nem figyel az ember az utalásokra, könnyek elfeledkezik róla, hogy most nem egy amerikai megavállalat képregényét, hanem egy kis afrikai cég képregényét olvassa.

Kicsit más jellegű, de többszörösen díjnyertes és népszerű képregény Egyiptom első ilyen jellegű kiadványa, a 2011-ben megjelent Tok Tok (ami alapból egy háromkerekű közlekedési eszköz az országban), amely a felnőtt lakosságot célozza meg a munkanélküliség, a hatóságokkal folytatott küzdelem és a szerelem köré felépített témáival és ha megnézünk egy példaszámot a lenti linken, akkor látható is, hogy ezt milyen szatirikus formában teszik a készítők.

http://www.toktokmag.com/home.htm

Arról pedig már volt korábban szó itt a Mindennapiafrikán, hogy Algériában milyen komoly kis közösség épült ki a képregények köré, elég ha megnézzük a 2008 óta megrendezésre kerülő Algériai Nemzetközi Képregényfesztivál programját és díjazottjait, láthatjuk, hogy magazinok, mangák és képregények sokasága készül Észak-Afrikában mindenféle témakörben és minőségben:

http://www.bdalger.net/#

Nézelődjünk, olvasgassunk egy kicsit, látókörünk bővítése mindenképpen egy jó lépés a kortárs afrikai művészet (mert ez is művészetnek számít) megismerése szempontjából.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Az idei év elején ismét jelentős mennyiségű adományt sikerült eljuttatnunk a Budapest-Bamako humanitárius rally keretében, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik hozzájárultak Afrikában élő embertársaink helyzetének javításához! Együtt tudunk nagyot tenni!

Legyen mindenkinek a saját lelkiismeretére bízva, hogy a napokban fellángolt vádaskodásban, adok-kapok üzengetésben a nigériai hadsereg vagy az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet mellett foglal állást, de az biztos, hogy a következő történet elég érzékeny húrokat penget Nigériában mostanában. A szervezet és a nigériai vezetés közötti feszült hangulat azután mérgesedett el, hogy idén januárban visszahelyezték dandártábornoki pozíciójába és a nigériai hadseregbe azt az Ahmadu Mohammedet, akit a jogvédők azzal vádolnak, hogy az akkor az irányítása alatt álló 7. hadosztály fegyveresei végeztek ki több mint 600 elítéltet 2014. márciusában a Borno államban található Giwa laktanyájában, miután a komplexumot és az ottani börtönt a Boko Haram megtámadta és ezt kihasználva sok elítélt megpróbált elmenekülni.

Az Amnesty International már abban az évben Ahmadut és 8 társát nevezte meg felelősnek a történtekért és több, a korábbi években sok száz ember halálát eredményező intézkedésért, lépésért – itt a csoport szerint a hadsereg őrizetében meghalt emberek halálának körülményeire vagy éppen a kínzásokra kell gondolni, amelyekkel tanúvallomásokat csikartak ki kihallgatások során. Konkrét lépés azonban az akkori jelentés eredményeként nem történt, Ahmadu is csak azután vonult nyugdíjba, hogy néhány katonája a 7. hadosztályból zendülést robbantott ki ellene. Most januárban aztán a nigériai kormány bejelentette, hogy több mint 3000 katonával együtt a dandártábornokot is visszahelyezik pozíciójába (őt egyébként saját kérésére), hiszen az ellenük felhozott vádakat nem sikerült bizonyítani – az Amnesty International vádaskodására pedig csak azt üzente a hadsereg vezetése, hogy bizonyítékok nélkül semmiféle jogalapja nincs ítéletet mondani bárki felett és hangsúlyozták azt is, hogy 2014-ben az AI visszautasította, hogy a helyszínen vegyen részt egy közös vizsgálatban.

A jogvédők persze azonnal reagáltak a kijelentésekre, hangsúlyozva, hogy többek között videófelvételük és több száz vallomásuk van, amelyek mind igazolják, hogy mit is követett el anno Mohammed 7. hadosztálya és pont ezért nem is akartak anno részt venni semmilyen közös vizsgálatban. És bár elismerik a nigériai hadsereg teljesítményét a Boko Haram elleni küzdelemben, nem tartják szerencsésnek és elfogadhatónak, hogy korlátok és határok nélkül bármilyen eszközt büntetlenül bevethetnek a harcban, hiszen ez egy igen veszélyes lépés az anarchia felé vezető úton. A dandártábornok neve egyébként több alkalommal is megjelent már a nemzetközi sajtóban eléggé negatív aspektusban, az ő idejéhez és irányításához köthető a chiboki lányok elrablása, a Boko Haram igazi térnyerése Nigéria északi részén, de távozását végül csak saját katonái tudták elérni, akik azért robbantottak ki zendülést ellene, mert 2014-ben olyan parancsot adott embereinek, amely indokolatlan veszélybe sodorta őket és többeket meg is öltek egy éjszakai rajtaütés során egy Chibokból kifelé vezető úton.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Előző cikkünkben feltettük a kérdést, vajon megérte-e kilőni Kadhafit, a volt líbiai diktárot. Ebben az írásban bemutatjuk az ország megosztottságának okait.

Nigéria lehet az olajárzuhanás következő áldozata, az afrikai ország elnöke hétfőn a Világbankhoz és az Afrikai Fejlesztési Bankhoz fordult 3,5 milliárd dolláros vészhelyzeti hitelért az egyre növekvő költségvetési hiány miatt.

A nemrégiben bejelentett és március 20-án esedékes új választási fordulóval úgy tűnhet, hogy talán véget ér a Tanzánia részét képező félautonóm szigetcsoport, Zanzibár tavaly októberi választások óta fennálló feszült helyzete, pedig ha igazán belegondolunk, ez csak rövidtávon történhet meg, a mostani események hosszabb távon meghatározzák majd eme gyönyörűséges világ mindennapjait. Emlékezhetünk, a helyzet azután kezdett igazán puskaporos hordóhoz hasonlítani, amikor a 2015. októberi választások után a helyi választási bizottság megsemmisítette az egyébként jelentős ellenzéki fölényt mutató eredményeket és új választás kiírását rendelte el – értelemszerűen az ellenzéki Polgári Egységfront (CUF) azonnal ellenállásra szólított fel, hiszen az ő szemükben ez a lépés azt jelentette, hogy a tanzániai hadsereg jelentős jelenlétével megtámogatott eddig uralkodó kormánypárt, a Chama Cha Mapinduzi (CCM) megpróbálja minden eszközzel megszerezni a hatalmat, akár a lakosság akaratával is szembefordulva.

Azóta túl sokat nem változott a helyzet, a CUF hiába próbál tárgyalásokat kezdeményezni és tüntetésekkel nyomást gyakorolni, a CCM kizárólag az új választásra hajlandó koncentrálni – szakértők pedig már a 2000-es választások után történt erőszakhullám megismétlődésétől tartanak. A CUF azt is állítja, hogy a kormány és az őket támogató zanzibári vezetés minden fronton megpróbálja ellehetetleníteni őket, sajtóorgánumokat szüntetnek meg, rádiókat számolnak fel és jelentős katonai erővel igyekeznek nyomást gyakorolni ellenzéki aktivistákra. Eddig ugyan még nem volt komolyabb erőszaknak jele a múltban a fekete afrikaiak és az arab származásúak közötti megosztottsággal is küzdő szigeteken, de több okból is tartanak sokan Tanzániában attól, hogy akár súlyos konfliktus is kialakulhat, hiszen egyrészt például a CCM fiatal támogatói eléggé agresszív politikával igyekeznek teret szerezni maguknak, másrészt a fentebb már említett állítólagos kormánylépésekkel is ellehetetlenítik az ellenzéket, nem utolsósorban pedig az egyik oldal által bojkottált választás eredménye mindig feszültséget gerjeszt.

Mert ez a helyzet, épp a hétvégén jelentette be a CUF elnökjelöltje, Seif Sharif Hamad, hogy pártja és támogatói nem vesznek részt a választásokon, azt bojkottálni fogják és eredményét semmiképpen nem ismerik el. Leginkább ami most hiányzik, az egy erős elnöki kéz, a frissen megválasztott tanzániai elnök, Magufuli ugyanis még mindig hallgat, sokak szemében pedig a katonák zanzibári utcákra vezénylése egyben a nemzeti egységkormány kudarcát is jelenti. Persze a bojkott betartásában még nincs egység ellenzéki oldalon sem, a mindig is teljes CUF-támogató Pemba szigetén például valószínűleg megint leadják a voksaikat az emberek a CUF-jelöltekre, ellenben Unguja szigetén pont a megosztottság miatt valószínűleg inkább lesz esélye a bojkottnak – és ha még az ellenzéken belül sincs egység, akkor az csak növeli a konfliktus esélyét.

És ami a legszomorúbb ebben az az, hogy a most márciusban majd elköltésre kerülő közel 3 és fél millió amerikai dollárnak jobb helye is lenne a gazdasági nehézségekkel küzdő szigeteken, főként annak fényében, hogy a krízis miatt a Milleniumi Kihívás Társaság (MCC) felfüggesztette egy 472 millió dolláros támogatási csomag kifizetését is. És hogy mi a jóslat a jövőre? A választásokra valószínűleg sor fog kerülni teljesen ugyanazzal a szavazói névjegyzékkel, mint korábban, de az erős rendőri jelenlét valószínűleg el fog tántorítani sokakat a szavazástól, így sanszosan a CCM nagyon alacsony részvétel mellett nyerni tud, tehát egy komoly támogatás nélküli kormány fog létrejönni, amiben csak az a kérdés, hogy a CUF hajlandó-e ismét meghunyászkodva beszállni csendestársként, vagy sem.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Az Iszlám Állam egyre jobban megveti a lábát a káoszba süllyedt Líbiában, ezért ez az ország lehet a nyugati hatalmak következő célpontja a terrorista szervezet elleni harcban.

Egy éve fogták el Dominic Ongwent, az LRA volt vezetőjét, de még mindig megosztja a közvéleményt, hogy ő maga is a gyerekkatonaság áldozata-e, vagy pedig kíméletlen milicista.

"Örömhírrel érkeztem a Magyar Afrika Társaság tagjaként az ugandai St. Kizito árvaházba. Az AHU kezdeményezésére és támogatásával sikerült elindítani a Mbale külterületén elhelyezkedő gyermekotthon árvái számára egy átfogó jóléti-támogatási projektet.

Ahogy beléptem, az összes apáca és járni már tudó picúr rohant hozzám. Kitörő örömmel fogadtak! Hát még a hozott ajándékoknak mennyire örültek! Boldog izgatottsággal bontogatták ki a dobozokat! Itt nagyon szeretik a labdákat, minden gyermek kapott egyet, és még Aisha is szorongatta a nagy fogfájása közepette.

A modell már többször bejelentkezett Madagaszkár lenyűgöző tájairól, de a most posztolt képe tényleg olyan, mintha festették volna.

Elkészült az AHU twitter oldala, ahol folyamatosan frissülő tartalommal várjuk az érdeklődőket. Kövessen minket a Twitteren!

A tárgyalás előtti meghallgatások során elhangzó vallomásokból gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy az Úr Ellenállási Hadserege (LRA) egykori parancsnokának, Dominic Ongwennek az ügye nem annyira egyértelműen megítélhető, mint azt az LRA-ról közismerten keringő információk alapján gondolnánk. Január 26-án Ongwen ügyvédein keresztül felszólította a bíróságot, hogy ejtsék az ellene felhozott közel 70 vádpontot és engedjék szabadon, hiszen nem vonható valami olyasmiért felelősségre, amelyet gyermekkorban történő elrablása után elrablói utasítására, parancsára követett el. Emellett ügyvédei azt is vitatják, hogy a vád megfelelő bizonyítékokkal rendelkezik az állítólag általa 2004-ben elkövetett emberiség elleni bűncselekményekről, szerintük ugyanis Ongwent nem tudják az ügyészek az adott helyszínhez kötni.

A szinte egész életét, 18 évet az LRA soraiban eltöltő Ongwen 2015. januárjában adta fel magát a Közép-afrikai Köztársaságban az ottani Séléka-milíciának és az eddig általa az ügyvédein keresztül közölt vallomásaiból illetve megjegyzéseiből kiderült, hogy a nemzetközi közösséget teszi felelőssé az egész története miatt, hiszen az ENSZ-nek kellett volna megakadályozni, hogy anno gyermekként őt elrabolják – sokan gondolkodnak hasonlóan Ugandában. Állítólagosan egyébként Ongwent sok helyen még szerette is a civil lakosság, hiszen parancsnokként tiltotta és büntette a civilek elleni erőszakot az emberei körében – persze ez nem annyira elterjedt álláspont, inkább brutalitásáról szóltak korábban a hírek.

Az elfogása óta eltelt egy év alatt sem sikerült egyébként az ügyet nyomon követő ugandai és közép-afrikai lakosságnak hova tenni Ongwent, amelyben igencsak közrejátszottak nyilatkozatai és vallomástételei, mint az első, pontosan egy évvel ezelőtt 2015. január 26-án, amikor öt perc alatt lerendezte az egész történetet a bíróság előtt a maga egyszerűségében. A luo nyelven elmondott, tolmács által fordított és az interneten élőben közvetített első vallomása akkor még megdöbbentő volt a maga módján, hiszen roppant egyszerűen, szinte gyermekien beszélt abban a pár percben – sokak szerint ez annak a következménye, hogy megmaradt annak a 13 éves gyermeknek, akit otthonából raboltak el a Joseph Kony vezette LRA-fegyveresek 1988-ban. Maga a vád egy olyan 2004-es gului támadáson alapul, amelyet egy észak-ugandai menekülttábor ellen hajtottak végre az LRA Ongwen irányítása alatt álló fegyveresei és amelyben több százan haltak meg.

És bár a megoszló vélemények egy része valamint a vádlott fentebb már taglalt saját álláspontja szerint is ejteni kellene a vádakat ellene, a többségi álláspont mindenképpen az jelenleg, hogy bár figyelembe kellene venni saját szomorú történetét is, vezérként elkövetett borzalmas tettei miatt bűnhődnie kell, akár gyermekkatona volt, akár nem. És itt azokat a példákat lehetne felsorolni, amelyek arról szólnak, hogy az LRA-tól megszökött gyermekkatonák mit meséltek Ongwen brutalitásáról az elraboltakkal, a gyermekkatonákkal szemben. Hiszen amikor már hatalomra jutott a szervezetben, Ongwennek meg lett volna a lehetősége, hogy változtasson, hogy megszökjön jóval előbb, de nem így tett, sőt LRA-ban eltöltött utolsó évei alatt elég durva akciók fűződtek a nevéhez. A tárgyalás előtti meghallgatások során egykori áldozatokat is meghallgatott a bíróság, köztük legutóbb például azt a 19 éves fiút, akit Ongwen és csapata még 2003-ban rabolt el hét éves korában és 10 éven keresztül őrzött és tréningelt a közép-afrikai erdőségekben.

Meglepő módon George William Ecodu szintén Ongwen szabadon engedésére szólított fel, egyrészt mert a “Biblia szerint is meg kell bocsátanunk”, másrészt pedig egy ilyen döntéssel esetleg az LRA többi vezetőjét is a megadásra lehetne motiválni. Összességében azonban nem lehet semmilyen más konkluziónk az egykori elraboltak, megerőszakoltak és megcsonkítottak vallomásait ismerve, mint az, hogy Ongwennek meg kell bűnhődnie azért, amit elkövetett, akármilyen út is vezetett ehhez a helyzethez. Ongwen elfogásával mostanra már csak Joseph Kony és utolsó alvezére, Okot Odhiambo van a Büntetőbíróság körözési listáján az LRA csoportjából.

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A modell sokkal kisebb csomagot próbált a fején vinni, mint amekkorát az afrikai nők szoktak, de legalább megpróbálta.

{youtube}uugV5mUipqk{/youtube}

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a Magyar Afrika Társaság tevékenységét és segítsen a mélyszegénységben élőknek!

A technika fejlődésével, a gazdaságok erősödésével és a társadalmak stabilizálódásával Afrikában is egyre inkább növekszik a középosztály illetve bővebben a fogyasztásra képes társadalmi réteg mérete, plusz a technikai fejlődés vívmányai és egyáltalán, a globális vérkeringés is egyre inkább elérhetővé válnak a legtöbb ország lakosai számára a fekete kontinensen is. Így egyre több és több családban van internethozzáférés (mert téves nézet Afrikát kizárólag a dzsungelekben sárkunyhókban élő bennszülöttekkel azonosítani), de televízió mindenképpen, ami az első bekezdésben foglaltakkal együtt ahhoz is vezetett, hogy az afrikai tartalomfejlesztés is fejlődésnek indult, olyan helyeken készültek műsorok, filmek, ahol korábban ez teljesen elképzelhetetlen vagy ismeretlen volt. És ez a gyerekeknek szóló szegmensre is igaz, aminek tökéletes példája a 2014. januárjában útnak indult Ubongo Kids című tanzániai oktatási célú rajzfilmsorozat, amely az ország első ilyen jellegű animációs sorozata.

Az online és a tanzániai állami televízióban is megtekinthető epizódok köré egész hétre programokat is kidolgozott a fejlesztő cég, az Ubongo, így mobiltelefonos applikációval vagy éppen SMS-ben lehet kérdésekre válaszolni és nyereményekért játszani. A rajzfilmsorozatot sugározták Tanzániában, Kenyában, Ruandában és szerte Kelet-Afrikában is és célja egyértelműen látható az epizódokból: színes képsorokkal, vidám zenével, vicces történettel matematikát és tudományos ismereteket átadni a gyermekeknek. A főszereplők, Kibena, Kiduchu és Koba egy kis tanzániai faluban élnek, itt oldanak meg különféle matematikai ismereteket igénylő problémákat barátaik, Ndege a madár, T nagybácsi, a zsiráf és Da Chura, a béka segítségével.

Az látszik a példaként belinkelt 30. epizódon is, hogy a grafika még nem teljesen kiforrott és nem hasonlítható össze egy jelentősen több pénzből készült például amerikai animációs sorozattal, de a zenének és a történetnek is megvan a maga afrikai varázsa, ráadásul mindenképpen jót tesz egy adott ország fejlődésének, ha saját tartalomfejlesztése is kialakul. Ami örömteli, hogy a szuahéli nyelv mellett a KickStarter oldalán sikerült pénzt összekalapolnia a cégnek az angol nyelvű verzióra is, úgyhogy jóval szélesebb kör számára elérhető már ez a kis animációs sorozat – az első angol nyelvű epizódot a Malária Világnapján tették közzé az interneten. A vicces oktatási anyagok készítésével foglalkozó és többszörös díjnyertes Ubongo cég zászlóshajójának számító Ubongo Kids epizódonként közel másfél millió gyermekhez jutott el eddig a cég felmérése szerint és az nyilvánvalóvá vált a visszajelzésekből, hogy több, hosszabb epizódra lenne már igény – és mivel a tanzániai lakosság nagyjából fele rendelkezik csak televízióval, a rádiós verzió iránt is mutatkozik igény.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

A Szudán és Etiópia hivatalos határának kijelölésére felállított bizottság vezetője, bizonyos Abdalla al-Sadig a napokban jelentette be, hogy a határvonal kijelölése a megfelelő ütemben halad és valószínűleg az idei év során be is fejeződik – pont úgy, ahogy arról még 2014. novemberében az etiópiai miniszterelnök, Hailemariam Desalegn és a szudáni elnök, Omar al-Bashir megegyezett (de igazából 1972 óta erről már többször megegyezett a két fél). A két ország nagyjából 725 kilométeres határának pontos meghatározása végre megkönnyebbülést hozhat az országok farmerei és állattenyésztői számára, akik évtizedek óta vitáznak az igencsak termékeny Al-Fashaga szudáni régió földjeinek tulajdonjogáról (úgy hozzávetőleg 600 ezer hektár termőföldről van szó).

Hivatalos állami szinten nincs vita a két ország között, hogy ez a 250 négyzetkilométeres területrész Szudán részét képezi, viszont az etióp félnek még sokat kell tennie azért, hogy a sokszor fegyverekkel is felszerelkezett etióp csoportok működését felszámolja – hiszen Szudán szerint a most Al-Fashagában dolgozó etióp földművesek csak Kartúm jóindulatából maradhatnak földjeiken. Az 1908-ban a britek és az olaszok által felvázolt határ (egy bizonyos brit térképész, Charles Gwynn munkája) újrarajzolása tehát nem tűnik annyira lehetetlen feladatnak, viszont ez a közös munka elég komoly feszültséget gerjeszt Addisz-Abebában és a határmenti etióp régiókban, hiszen a lakosság egy része és az ellenzék is úgy gondolja, hogy Desalegn etióp füldet enged át Szudánnak – kapott emiatt az etiópok első embere hideget-meleget, petíciók indultak és titkos alkukról ment és megy a pletyka most is.

Akárhogy is, a helyzetet meg kell oldani, hiszen az elmúlt hónapok-évek során tucatnyi támadást és emberrablást lehetett feljegyezni a Gedaref határmegyében (itt van a fentebb említett Al-Fashaga járás is) etióp és szudáni fegyveresek részéről, ráadásul előbbiekkel kapcsolatban többször érte már a vád a határ túloldalán fekvő etióp Amhara állam vezetését, hogy ők is támogatják ezeket az akciókat. Valószínűsíthető egyébként, hogy a határ kijelölése nem fogja nagyon megváltoztatni a határmenti életet, hiszen a fentebb említett 600 ezerrel együtt nagyjából 1 millió hektárnyi olyan földterület lehet most ebben a szudáni régióban, amelyet etióp földművesek művelnek, akik ugyan elismerik, hogy vitatott területen tevékenykednek, de hangsúlyozzák minden egyes alkalommal, hogy tévesen Szudánnak jutatott földről és annak visszaszerzéséről van szó.

Erre mondta néhány hónapja az Etiópiába delegált szudáni nagykövet, hogy valójában csak arról van szó, hogy ebben a régióban nincs túl nagy szudáni populáció, így nincs ellenállás sem az etiópok előrenyomulását illetően – ez meg igazából kétségbe vonható, mert többször volt hír arról, hogy szudáni farmereket etióp fegyveresek kényszerítettek menekülésre, illetve hogy szudáni fegyveresek gyilkoltak meg etiópokat a régióban. Akárhogy is legyen, érdeklődve figyeljük a fejleményeket, ahogy a napokban ismét fellángolt tanzániai-malawi határvita kapcsán is.

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Elindult az első online adománygyűjtő projektünk az ugandai egészségügyi központ felépítéséért, mely ide kattintva érhető el.

Bissau-Guineáról általában akkor szokott csak hallani az ember a főbb sajtóorgánumokban, ha valami igen komoly konfliktus fenyeget vagy puccskísérlet zajlik éppen és bár most ez nem így van, azért az országot irányító és eredetileg a függetlenséget is kivívó Afrikai Párt Guinea és Zöld-Fok Függetlenségéért (PAIGC) pártján belül elszabadulni látszanak az indulatok. A parlament január 18.-i ülésén kezdetben csak szóban vitatkoztak össze a képviselők a Carlos Correia miniszterelnök által beterjesztett költségvetési javaslaton, de aztán tizenöten a PAIGC tagjai közül átálltak a legerősebb ellenzéki párt, a Társadalmi Megújulás Pártjának (PRS) oldalára, így parlamenti többséghez juttatva az ellenzéket a 102 fős törvényhozásban – a 2014-es választások eredményeként eddig a PAIGC 57, a PRS pedig 41 mandátummal bírt.

Ezt aztán sokat nem tűrték szó nélkül és így kisebb dulakodás alakult ki a bársonyszékek között. Persze azért azt ne úgy gondoljuk, hogy teljesen előzmények nélkül történt ez az átállás, ez a 15 képviselő múlt héten került kizárásra a kormánypártból, miután már tavaly decemberben is leszavazták a kormánypárti Correia költségvetését, hangsúlyozva, hogy a miniszterelnök kormányát nem ismerik el legitim vezetésként és gondjuk van a költségvetéssel is. És hangsúlyozni kell, hogy egy pártról beszélünk, szóval ez a mostani fejlemény igencsak súlyos csapás az országnak, amelyben 1974-es függetlenné válása óta még egyetlen miniszterelnök sem töltötte ki teljesen a mandátumát és valószínűleg ez most sem fog megtörténni.

Visszakanyarodva a konkrét eseményekhez, a PAIGC-hez tartozó házelnök, Cipriano Cassama az eseményeket látva azonnal berekesztette az ülést, de ez sokaknak nem nyerte el a tetszését és így a PRS-hez tartozó helyettes házelnök, Alberto Nambeia vezetésével folytatódott a munka. Ezzel azonban nem csökkent a feszültség, Cassama törvénytelennek nevezte a 15 képviselő pálfordulását és ismételten csak arra hivatkozott, hogy nemrégiben törölte mandátumukat, amelyeket aztán a PAIGC 15 másik tagjával töltött fel – persze a PRS ezt nem fogadja el ebben a formában, így most patthelyzet van, amiben már csak az a kérdés, hogy a decemberi leszavazás után most majd át fog-e menni Correia költségvetése.

Ha ugyanis nem megy át, akkor az alkotmány szerint a kormánynak le kell mondania és pont ez az, amit a 15 lázadó képviselő is szeretne, szerintük ugyanis az új költségvetés nem bánna jó gazda módjára az állami vagyonnal. És papíron ez most már nem is ment át, hiszen miután Cassama berekesztette az ülést és a PAIGC képviselőivel együtt távozott (leszámítva a tizenöt pártot váltót), a folytatódó megbeszéléseken az ellenzékiek el is utasították a költségvetést mobiltelefonjaik fényénél (az estébe húzódó megbeszélésen már csak ezekkel láthattak, hiszen nincs áram a parlamentben) – a kérdés, hogy ez mennyire tekinthető hivatalosnak. Persze Correiát nem kell félteni, hiszen a bissaui politika egyik nagy öregjéről beszélünk, aki volt már miniszterelnök 1991 és 1994, 1997 és 1998 között, valamint 2008-ban is és nézett szembe lázadásokkal, puccskísérlettel is. Akármennyire is tapasztalt, a PAIGC augusztusban kirobbant és a mai napig egyre erősebben érezhető megosztottságába valószínűleg ő is bele fog bukni, hiszen rendkívül élesen látható már az ellentét a kormánypárton belül a pártvezetéshez húzók és az elnököt támogatók között, így most már csak abban kell reménykednie mindenkinek, hogy ez a vita és konfliktus a parlament falain belül marad.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.