Vous êtes ici

Vállalkozás-fejlesztés EU

S'abonner à flux Vállalkozás-fejlesztés EU
EU pályázatok, hitelek, kockázati tőke és egyéb források vállalkozóknak, non-profit szervezeteknek
Mis à jour : il y a 1 mois 5 jours

A pályázatok általános életútja

lun, 03/11/2014 - 13:42

Egy pályázati projekt általában úgy kezdődik, hogy a vállalkozóban/a cég vezetőiben felmerül a fejlesztési igény. Ilyenkor a leendő pályázó végiggondolja, hogy milyen eszközökre, milyen jellegű beruházásra lenne szüksége a további fejlődéshez, illetve mi az, amit reálisan meg is tudna valósítani. Ekkor a pályázó felkeresi a Forrás Centrum Kft-t, és a beruházásra vonatkozó elképzeléseket a szakmailag kompetens tanácsadóval egyeztetve megkeresik a megfelelő, és a cég számára legoptimálisabb pályázati forrást.

A konkrét pályázati elképzelés, és a konstrukció tisztázását követően a pályázó a tanácsadó rendelkezésére bocsátja a pályázat benyújtásához, a szükséges adatlapok kitöltéséhez szükséges adatokat, illetve a pályázati felhívásban meghatározott csatolandó dokumentumokat. Ekkor kerülhet beadásra a pályázat.

A benyújtást követően a Közreműködő Szervezet ellenőrzi, hogy minden dokumentumot beadtak-e, illetve, hogy azok a megfelelő formátummal, tartalommal rendelkeznek-e. A dokumentumokon kívül ellenőrzésre kerülnek az adatok, illetve a pályázati adatlapban szereplő szöveges részek. Megvizsgálják, hogy megfelelően kifejtésre kerültek-e a feltett kérdésekre adott válaszok, illetve, hogy az adatok helyesen kerültek-e kitöltésre. Amennyiben bármilyen hiányosságot észlel, és a pályázati felhívás is lehetőséget biztosít rá, hiánypótlást írnak ki.

A hiánypótlás maradéktalan teljesítése esetén, további kérdés merülhet fel, mely tisztázó kérdés keretében kerülhet tisztázásra. Ezt követően a Közreműködő Szervezet újból ellenőrzi a teljes pályázatot, és döntést hoz.

Amennyiben a pályázat sikeresnek bizonyul, a Közreműködő Szervezet támogató döntést, majd Támogatói Okiratot, illetve Támogatási Szerződést bocsát ki, mely alapján megkezdhető a projektben megjelölt beruházás.

Amennyiben a pályázati felhívás megengedi, lehetőség nyílik általában 25-50%-os mértékű támogatási előleg lehívására, mely segítheti a beruházás finanszírozását.

A beruházás befejezését követően a projekttel kapcsolatos dokumentáció benyújtásával van lehetőség a támogatás elszámolására, illetve a kifizetési kérelmek benyújtására, melyet követően a támogatás kiutalásra kerül.

A pályázati keretek között megvalósított beruházások esetén általában 3-5 éves fenntartási kötelezettséget kell vállalni, melynek során fenn kell tartani a támogatott beruházást (vagyis működtetni kell), és teljesíteni kell a projektben tett vállalásokat. A működtetés és a vállalkozások nem teljesítése szankciókat vonhat maga után, amely a támogatás kamatokkal terhelt visszafizetését is jelentheti.

Catégories: Pályázatok

Egyre népszerűbb a folyószámlahitel a vállalkozások körében

lun, 06/10/2014 - 10:25

Nem csak a magánemberek, hanem sokszor a cégek is ideiglenes pénzügyi zavarba kerülnek. Szerencsére egyre több cég nem csak a csődöt szeretné elkerülni így, hanem különféle fejlesztéseket, innovatív megoldások kivitelezését finanszírozzák hitelből, amelyek pár év alatt megtérülnek. Ilyenkor kulcsfontosságú, hogy nagyon gyorsan és kedvező feltételek mellett kapják meg a túléléshez, vagy továbbfejlődésükhöz szükséges pénzforrást.

A hitel-center.hu szakértői szerint a folyószámlahitel rendkívül népszerű a kis és középvállalkozások körében. Ez persze nem véletlen, elég csak átolvasni a bankok által támasztott feltételeket és abból kiderül, hogy aránylag kevés megkötéssel lehet életmentő tőkéhez jutni.

Még a legjobb cégekkel is előfordulhat

Kiváló üzleti terv, megfontolt gazdálkodás mellett is megtörténhet, hogy fizetésképtelenekké válunk. Az élet hozhat olyan fordulatokat, amely során a legfelkészültebb cégvezető is csak tanácstalanul széttárja a karját. Leéghet az üzem, meghibásodhat egy nagyon drága eszköz, nem fizet ki az ügyfél és még annyi minden befolyásolhatja negatívan egy cég életét. Persze lehet, hogy épp valami nagy dobásra készülünk és ahhoz kell a pénz.

Ezek olyan pillanatnyi cash-flow zavart okoznak, amelyek hónapokon belül megszűnhetnek, viszont ha nem kezelik abba az adott cég, vállalkozás bele is bukhat.

A bankok kitesznek magukért

Az összes magára valamit is adó bank rendelkezik erre a helyzetre megoldással és a tapasztalat azt mutatja, hogy nincsenek hatalmas eltérések az ajánlatok között.

A legtöbb folyószámlahitel gyors és egyszerű segítséget nyújt a pénzügyi nehézségek áthidalására.  A hitel-center arra a megállapításra jutott, hogy szinte az összes vállalkozói hitelre jellemzőek az alábbi tulajdonságok.  Rugalmas, szabadon felhasználható, rulírozó (azaz automatikusan feltöltődő) ráadásul 500,000 forinttól akár 50 millió forintig is terjedhet a folyószámlahitel összege. Valamint általában nincsen szükség speciális bankszámlára, üzleti tervre és külön kezesre sem.

A bankok mindent elkövetnek azért, hogy az összeghez tényleg hozzájuthassanak azok, akiknek szükségük van a gyors segítségre, ugyanakkor arra is figyelnek, hogy ne dobálják lyukas zsákokba a milliókat.

Ezért kizárólag olyan vállalkozások folyamodhatnak kölcsönösszegért, amelyek megfelelnek az alábbi feltételeknek:

-          Minimum 1-3 éves vállalkozói múlttal rendelkeznek

-          Nincs lejárt köztartozásuk egyetlen állami szerv felé sem

-          Nincsen hiteltartozásuk egyetlen hitelintézet felé sem

-          éves forgalmuk nem haladja meg a 250-700 milliót (bankja válogatja)

-          saját tőkéjük nem negatív

-          nincsenek most és az előző 3 évben nem is voltak csőd-, felszámolási vagy végelszámolási eljárás alatt

-          nincs végrehajtási eljárás ellenük

Azon vállalkozások viszont, amelyek átmennek a szűrön, igen kedvező kondíciókkal szembesülnek:

-          a kölcsön keretének nagysága a vállalkozás számlaforgalmától függ, de a kérhető kölcsönösszeg 500,000 és általában 20-30 millió forint között mozog, de van olyan bank, amely akár 50 millió forintot is meghitelez

-          kamatot kizárólag az igénybevett összeg után kell fizetni

-          a törlesztés automatikus, nincsen plusz adminisztrációs teher

-          a hitelkeret devizaneme általában forint, de van lehetős euró alapon is szerződni

-          a hitelkamatok és a jutalékok költségként elszámolhatók.

Végül nézzük át, hogy milyen dokumentumokra lesz szükség a folyószámlahitel igénylése során:

-          hiteligénylő lap

-          Cégdokumentumok  úgy mint, társasági szerződés, cégbírósági bejegyzés, vállalkozói igazolvány egyéni vállalkozás esetében)

-          Utolsó 1-2 már lezárt üzleti év pénzügyi beszámolója

-          NAV, VPOP, TB igazolás tartozásmentességről

-          a számlavezető bank igazolása az elmúlt 12 hónap számlaforgalmáról

-          mobiltelefon előfizetői szerződés

A folyószámlahiteltől nem kell félni, mert a legjobbakkal is megesik, hogy a pénzükkel megcsúsznak. Sőt a legjobbak folyamatosan fejlődnek, keresik az innováció lehetőségeit és ezek olykor sok pénzt emészthetnek fel.

Olvassunk csak el néhány ma már multimilliomossal készített interjút. Szinte mindegyikben találunk olyan részt, amelyben arról mesél az interjúalany, hogy a bővítéshez, fejlesztéshez hitelért folyamodtak, amely nagyon rövid időn belül sokszorosan megtérült és ez igazolta azt, hogy akkor ők jó döntést hoztak.

Catégories: Pályázatok

2014. évi első pályázati konkrétumok

ven, 03/10/2014 - 13:59

Megjelentek a sajtóban a 2014-2020-as pályázati ciklus első pályázatainak feltételei. A már most nagy népszerűségnek örvendő konstrukciókról a mai napon Csepreghy Nándor közölt néhány információt. A keretösszeg elosztása megváltozott, a korábbi 5-5 milliárd forint helyett most a kapacitásbővítésre 8,5 milliárd, piacra jutásra pedig 1,5 milliárd forint fog rendelkezésre állni.

A kapacitásbővítést célzó pályázaton kizárólag a feldolgozóiparban működő vállalkozások indulhatnak, akiknek a benyújtást megelőző évben legalább 10 fő alkalmazottjuk volt, és teljes árbevételük fele a fejlesztéssel érintett iparágból származott. A projektekhez maximálisan 50%, összegszerűen 10-100 millió forint támogatás igényelhető, a becslések szerint várhatóan 200 vállalkozás pályázata részesülhet támogatásban. Az elszámolható költségek tekintetében önállóan nem támogatható az infrastruktúra fejlesztés, az csak egyéb, önállóan is támogatható fejlesztésekkel együtt valósulhat meg, ilyenek az eszközbeszerzés, és az informatikai fejlesztés.

A kereskedelemfejlesztésre és külpiacra lépésre kiírásra kerülő pályázaton 3-7 millió forint lesz igényelhető 50-70%-os támogatási intenzitás mellett. Ebben a konstrukcióban támogathatók a kiállítási, és regisztrációs díjak, installációk, és a többször használatos marketing eszközök.

Mindkét pályázat esetében fontos, hogy a jövő (október 6-ával kezdődő) heti kiírást követően 30 nappal lehet majd benyújtani a projektjavaslatokat.

Catégories: Pályázatok

Általános tudnivalók a Horizon2020 pályázati rendszerről

jeu, 02/10/2014 - 11:16

A Horizon2020 az az egységes kutatási és innovációs keretprogram, melynek keretében az európai uniós tagállamok közvetlenül Brüsszelből juthatnak innovációs projektjeiket támogató finanszírozási forrásokhoz.

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb, a fenti keretprogram keretében kiírt konstrukcióra konzorcium keretében van lehetőség pályázni. Ez a Horizon2020 program keretében azt jelenti, hogy három, különböző tagállamból származó független jogalany együtt nyújtja be projektjavaslatát. Ez alól kivételt jelent a KKV-eszköz pályázat, mely során lehetőség nyílik konzorciumban, illetve egyénileg is indulni, feltéve, hogy a pályázó valamely EU-tagországban került megalapításra.

A keretprogram hazánkban talán legnagyobb népszerűségnek örvendő kiírása a KKV-eszköz pályázat. Ebben a konstrukcióban összesen 2,8 milliárd euró forrás áll a jelentkezők rendelkezésére. A 2014. és 2015. években várhatóan 1310 projektjavaslat támogatására lesz elegendő a keret, melyből a projekteket 70%-os támogatási intenzitás mellett lehet megvalósítani. A kiírásban kiemelten várják az ún. „gazellák”, vagyis az innovatív, gyorsan növekvő kis- és középvállalkozások jelentkezését. Fontos, hogy ebben a konstrukcióban az ún. TRL (technológiai készenléti szint) 1-től 9-ig terjedő skáláján már 6-os szinten álló, azaz nagy skálájú prototípussal rendelkező projektjavaslatok nyújthatók be, kizárólag az alábbi területeken: űrkutatás, infokommunikációs technológia, nanotechnológia, egészségügy, élelmiszerbiztonság, fenntartható mezőgazdaság, energia, közlekedés, klímaváltozás és környezet, biztonság, biotechnológia, és környezetvédelem.

Catégories: Pályázatok

Egy jó ötlet önmagában kevés: kezdő vállalkozások indulási nehézségei

mar, 30/09/2014 - 14:21

A már évek óta működő cégeket szívesen, a most induló, sokszor mindenféle tőke nélkül rajtoló lelkes vállalkozókat nem szívesen támogatják a bankok. Ám ezért még nem kell a fiókba dobni világmegváltó ötleteinket.

A bankok és a hitelintézetek amióta léteznek, nagyon megnézik, hogy kinek és milyen feltétel mellett adnak hitelt. Általában a már „bejáratott” cégek, akik már letettek valamit az asztalra, jóval nagyobb eséllyel pályáznak hitelre. Pár évvel ezelőtt még a kezdő vállalkozásoknak is csurrant-cseppent valami, de a válság begyűrűzése óta mindenki sokkal óvatosabb lett.

Azért nem kell a falnak szaladni, az innovatív ötletekre, átgondolt üzleti tervre, kristálytiszta jövőképre mindig lesz kereslet, akár önerő nélkül is. A hitelmindenkinek.hu szerkesztői is azért dolgoznak, hogy mindenki időben értesüljön azokról a vállalkozói hitelekről, amelyek speciálisan ennek a körnek szólnak.

A varázsszó: pályázatok

Pályázni nem egyszerű feladat. Azt is mondhatjuk, hogy erőt és idegrendszert próbáló feladat, de ha komolyan gondoljuk az álmaink megvalósítását, akkor nem is lehet kérdés, hogy megéri. A pályázatokat nem elég egyszer átfutni, mint mondjuk a bankok által kínált lehetőségeket. Napi szinten kerülnek fel újabb és újabb európai uniós, vagy épp a magyar állam által támogatott pályázatok, pénzszerzési lehetőségek.

Amennyiben sikeresen szeretnénk pályázni, mindig résen kell lennünk, mert a legtöbbre nem csak mi szeretnénk lecsapni, hanem mellettünk ott van még kismillió másik innovatív, korszakalkotó ötlettel megáldott vállalkozó, aki szintén csak a lehetőségre vár. Ezért a pályázatok keretösszegei pillanatok alatt elfogynak. Sokszor alig van pár napunk, hogy minden kritériumnak eleget téve pályázhassunk.

A pályázatok és hitelekről a forráscentrum oldalán tanácsos talán először körbe nézni. Emellett a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. oldalát is érdemes a könyvjelzők közé tenni. Ugyanakkor az sem haszontalan, ha Google-ba beírjuk a megfelelő kulcsszavakat és mazsolázunk a találatok között.

A pályázatoknak ne egyedül ugorjunk neki, mert akkor szinte biztos, hogy elutasítások sorozatával kell szembenéznünk. Nyugodtan kérjünk segítséget ismerőstől, baráttól, de ha nincs a környezetünkben ilyen ember, akkor egy profi pályázatírót is felkereshetünk, aki pontosan tudja, hogy milyen kulcsszavakra ugranak az elbírálók.

Banki hitel kezdő vállalkozásoknak

Nincs olyan most induló vállalkozás, amelyhez ne kellene tőke. A működési költségek mindenkit érintenek. Járulékot kell fizetni, könyvelőre szükségünk lesz és a különféle kérelmeknek is boros díja van. Ameddig a vállalkozásunk nem termel profitot, addig ezeket a költségeket nekünk kell előteremtenünk.

A hitelmindenkinek szakértői szerint, ha nem sikerül pályázatok, támogatások útján pénzhez jutnunk, akkor a bankokhoz érdemes fordulnunk vállalkozói hitelért.

Ha egyéni vállalkozóként keressük fel a bankot, akkor azzal számoljunk, hogy általában egy év aktív működés és létező árbevétel igazolása után fognak szóba állni velünk. Azért, hogy ezt kikerülhessük, magánemberként is folyamodhatunk kölcsönért. Érdemes a szabad felhasználású vagy privát kölcsönt előnyben részesíteni, amelyek törlesztőrészlete fix és akár több millió forint hitelhez is hozzájuthatunk kezes vagy fedezet nélkül.

Persze olyan hitellehetőség is van, ahol ingatlan, vagy földtulajdont kell felmutatni a sikeres igényléshez.

Az első és legfontosabb mindig a piacképes ötlet. Ha ezzel rendelkezünk, akkor az összes többi, már csak idő kérdése. Amennyiben tényleg eltökéltek vagyunk, akkor megtaláljuk azt a pályázatot, támogatási formát, vagy bank által nyújtott opciót, amelyik segít abban minket, hogy elérjük az álmainkat.

Catégories: Pályázatok

Hírek a 2015. évi költségvetésről

mar, 23/09/2014 - 14:57

2014. május 23-án a Varga Mihály által tett nyilatkozatban számos utalást találhatunk a magyar költségvetés 2015-ös alakulására. Általánosságban elmondta, hogy az Európai Unió figyelmeztetései miatt alacsonyabb költségvetési hiánycélt kell kitűzni, melynek eredményeképpen a kiadási oldalt is csökkenteni kell. Az európai uniós támogatási rendszer átstrukturálását követően 60 %-os gazdaságfejlesztési arányt említett, ami azt jelenti, hogy az Európai Unióból kapott támogatások 60%-a a gazdaság élénkítésére, ezen belül is a pályázati rendszer finanszírozására kerül elköltésre. Konkrét adatot a 2015-ös év pályázatairól nem említett, azonban a 2014-2020-as szakaszról elmondta, hogy összesen 450 milliárd forintot kapnak a kis- és középvállalkozások, 500 milliárd forint lesz a K+F+I projektek költségvetése a Gazdaságfejlesztési és Innovatív Operatív Programon belül, 500 milliárd forintot szánnak munkahelyteremtésre, és 700 milliárd forint kedvezményes hitel, tőke, és garanciavállalási keret áll majd a vállalkozások rendelkezésére.

A Kormány főbb feladatait Varga Mihály az elkövetkezendő időszakra vonatkozóan 5 pontban fejtette ki:

1.       A feketegazdaság visszaszorítása: ezzel nagymértékben növelhetők az adóbevételek, ennek előfutára volt az idén bevezetett online pénztárgép rendszer

2.       A foglalkoztatottság növelése: ennek előkészítéseként került megváltoztatásra a Munka Törvénykönyve, és a közmunkarendszer

3.       A bankszektor helyzete: a bankrendszer támogatása elsősorban a hitelezési rendszer stabilitása miatt lényeges, hiszen az a gazdaság működéséhez és fejlődéséhez ez elengedhetetlen

4.       Az önkormányzatok helyzete: az adósságok átvállalását követően kívánatos a foglalkoztatási helyzetet javító projektek kialakítása

5.       Demográfiai helyzet: a nyugdíjproblémák, és az alacsony születésszám ellen folytatni kívánják a már elkezdett születésszámot támogató intézkedéseket (például: családi adókedvezmény, Babakötvény)

Forrás: http://www.portfolio.hu/gazdasag/varga_belengette_tenyleg_nagy_dolgokra_keszulnek.1.204010.html

Catégories: Pályázatok

Pages