Vous êtes ici

Mindennapi Afrika

S'abonner à flux Mindennapi Afrika
Mis à jour : il y a 1 semaine 6 jours

Maradona és a nyugat-szaharai ügy

sam, 12/11/2016 - 20:11

Nem tudni, hogy pontosan mi volt a szándéka a legendás argentin labdarúgónak, Diego Maradonának, amikor november 6-án pályára lépett a Marokkó által rendszeresen megszervezett “Mérkőzés a Békéért” jótékony célú labdarúgó-mérkőzésen a Marokkó által megszállt Nyugat-Szahara fővárosának, El-Ajúnnak (Laayoune) Sheikh Mohamed Laghdaf névre hallgató stadionjában. A pályán ott volt mellette az egykori egyiptomi legenda, Mohamed Aboutrika vagy éppen a ghánai Abedi Pelé és a brazil Rivaldo is, mégis a mérkőzés komoly aggályokat vetett fel a nyugat-szaharai ügyért küzdő civil szervezetek és jogvédő csoportok körében, akik szerint Marokkó igazából a Nyugat-Szaharában betöltött szerepéről kialakítandó pozitív képhez használja fel csak a kezdeményezést. Erre egyébként sokak szerint a mérkőzés dátuma is utal, hiszen évtizedekkel korábban ekkor történt a “Zöld Menet”, amely során II. Hassan vezetésével több százezer marokkói hatolt be a nyugat-szaharai területekre, amit értelemszerűen a szaharaiak a megszállás napjának tekintenek.

Persze Maradonát támadni a részvétele okán (amelyet egyébként állítólag ingyen vállalt és vállal mindig) nem túlságosan érdemes, hiszen a labdarúgó a múltban már jópárszor vállalt fel olyan politikai nézeteket, amelyekkel sokan nem tudtak azonosulni, de Nyugat-Szahara és a nyugat-szaharai függetlenségi ügy mögött állók számára értelemszerűen csalódást keltő, ha a politikai nagyhatalmak (pl. Franciaország, Spanyolország) mellett már sztárnak számító személyiségek is eltekintenek a nyugat-szaharai küzdelem évtizedeitől és minden függő kérdést teljes mértékben lezártnak tekintenek. A mérkőzésen egyértelműen láthatóan mindenféle formán kívül teljesítő argentin csoda egyébként a mérkőzéshez kapcsolódóan azt is elmondta, hogy nagyon örülne neki, ha a szerinte rendkívül jó lehetőségeket magában hordozó marokkói labdarúgó-válogatott edzői pozíciójára felkérnék és hangsúlyozta, hogy rövidesen ismét visszatér az országba, ahol az elmúlt években már rendszeres vendégnek számít.

Akárhogy is, Maradona elég sok támadást kapott a marokkói szereplése okán, hiszen egyrészt bírálták a nyugat-szaharai ügy támogatói, másrészt pedig nem teljesen egyértelmű, hogy tényleg ingyen vállalta-e a meccset vagy valóban fizettek neki 50 millió forintnak megfelelő dirhamot a szereplésért – és az arctalan kommentelők nem válogatják meg szavaikat. Az egyébként nagyjából “vihar egy pohár vízben”-ügynek is beillő Maradona szereplés mellett a nyugat-szaharaiak ügye azért sem áll mostanában túl jól, mert Marokkó 1984-es kilépése után bejelentette, hogy ismét kéri felvételét az Afrikai Unió szervezetébe, ahonnan azután lépett ki, hogy az AU elismerte Nyugat-Szahara létét, mint állam. A visszavételéért több afrikai országban is kampányoló Marokkó szerint a múltat már el kell felejteni és végre a közös afrikai érdekek mellett kell tovább dolgozni, míg a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Polisario Front szerint Marokkót nem lehet visszavenni az AU-ba, hiszen a szervezet egyik alaptétele a gyarmatosítás elleni küzdelem – Rabat pedig a Polisario szerint az utolsó afrikai gyarmatosító.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Összeomlik a szomáliai stabilitás az etióp és burundi kihátrálással?

mer, 09/11/2016 - 22:51

Aközben, hogy Szomáliában éppen történelmi választások zajlanak és Etiópiában továbbra is csak komoly katonai erők bevetésével sikerül fenntartani a stabil helyzetet a lázongó régiókban, tovább folytatódik az etióp hadsereg egységeinek nem túl nagy publicitást kapó kivonása Szomáliából, ahol egyrészt az Afrikai Uniós békefenntartó misszió, az AMISOM tagjaként, másrészt az AMISOM-tól függetlenül a békéért és az etióp határ biztosításáért küzdöttek az elmúlt években – legalábbis a hivatalos verzió szerint. Október 11-én majd október 23-án két egység, október 26-án pedig egy, a békefenntartó missziótól független etióp alakulat hagyta el állásait, a megüresedett pozíciókba pedig szinte azonnal visszatértek az al-Shabaab fegyveresei, így El-Ali vagy éppen Moqokori településeiről jelentős számban fogták menekülőre a helyiek.

Persze azt is látni kell, hogy az esetek jelentős részében az al-Shabaab fegyveresei eddig magukat meghúzó szintén helyi lakosok. Az etiópiai visszavonulás persze semmiképpen nem jött váratlanul, legalábbis ha kizárólag geopolitikai vagy történelmi szempontból nézzük. Utóbbiból azért nem, mert láttunk már ilyet az elmúlt évtizedben – azután, hogy 2006-ban az etióp hadsereg lerohanta Szomáliát, hogy megbuktassa az Iszlám Bíróságok Szövetségét és helyére egy átmeneti szövetségi kormányt ültessen. Akkor, annak a megszállásnak az eredményeként született az al-Shabaab, amely első körben a megszálló etiópiai katonák elleni nacionalista érzelmeket lovagolta meg és végül el is érte az etiópok távozását, akiket akkoriban a legdurvább háborús bűncselekményekkel is megvádoltak. 2014-ben tértek vissza az AMISOM égisze alatt és mellett, hogy megtámogassák az al-Shabaab elleni harcot és nem kis sikerrel tették ezt, jelentős háborús tapasztalataik és jó felszereléseik okán a radikálisok nem igazán tudták felvenni a harcot az etióp regulárisokkal.

Annak ellenére azonban, hogy mostani küldetésük alatt az etióp katonákat rengeteg vád érte háborús bűncselekmények és civilek ellen elkövetett erőszakos cselekmények okán, a jelenlegi struktúrált és szervezett visszavonás inkább az otthon zajló tüntetéshullámnak köszönhető. Egyrészt Addisz-Abeba nem szeretne esetlegesen lázongó és feszült egységekkel a nemzetközi rivaldafényben szerepelni Szomáliában (nem véletlenül kerültek eddig visszarendelésre AMISOM égiszétől független egységek), másrészt odahaza minden katonára szükség lehet, ha esetleg elfajulnának a dolgok – ráadásul igen nagy szükség lehet olyan katonákra, akiknek gerilla-harcmodorban ügyködő fegyveresekkel szembeni harcban is jelentős tapasztalatuk van. Egyes szakírók még azt is valószínűnek látják, hogy a katonák visszarendelésével és egy esetlegesen megingó Szomáliával Etiópia alkupozícióba szeretne kerülni, hogy az otthoni tüntetései és megmozdulásai leveréséhez kapcsolódó negatív és bíráló hangokat el tudja nyomni.

Persze a hivatalos álláspont szerint az Európai Unió a hibás, akik nem hajlandóak tovább finanszírozni a költséges al-Shabaab elleni háborút a szomáliai hadsereg fejlesztésével és Etiópiának sem adnak támogatást a harcok további folytatásához. Akármi is van a háttérben, az biztos, hogy ez a lépés jelentős mértékben megnehezíti Szomália stabilitásának megőrzését, hiszen az etiópok stratégiai pozíciókat védtek eddig, jelentős erőkkel és tapasztalattal felvértezve fontos részei voltak az al-Shabaab elleni háborúnak – most pedig fel van adva a lecke az AMISOM-nak, hogy egy esetleges teljes etióp kivonulás esetén megoldja valahogy a kialakuló helyzetet. És biztos, hogy a nemzetközi haderőre van szükség a stabilitás megőrzéséhez, hiszen a szomáliai haderő emberhiánnyal, rossz felszerelésekkel és rossz morállal küszködik, úgy pedig még csatát is nehéz nyerni, nemhogy háborút. Ráadásul az etióp távozás pont most érkezik, amikor az al-Shabaab által ellenőrzött terület aránya 5% alá zuhant és egy brutális erejű ellencsapással teljesen eliminálható lett volna a radikális csoport területi jelenléte, hogy aztán csak egy véget nem érő gerillaharccá váljon az egész történet.

Ehelyett azonban most úgy áll a történet, hogy 9 város ismét az al-Shabaab kezére került és miután a Mogadishuhoz vezető utakon is feladták pozícióikat etióp alakulatok, jelentősen könnyebbé vált egy, a fővárosban végrehajtandó rajtaütés, így pedig a november 30-án megrendezésre kerülő, az al-Shabaab által illegálisnak kikiáltott elnökválasztás is veszélybe kerülhet. És hiába igyekszik az AMISOM vezetése elbagatellizálni az etióp, AMISOM-tól független alakulatok visszavonását, nemrégiben Burundi is bejelentette, hogy fontolóra vette közel 6 ezer katonájának kivonását, miután az EU felfüggesztette a katonák alapbéren felüli térítésének kifizetését most már 10 hónapja, köszönhetően a Burundiban kialakult belpolitikai helyzetnek. És hogy mi a konkluziója ennek a posztnak? Nagyjából az aggodalom, aggodalom egy reménnyel teli, stabilnak tűnő Szomáliáért, mert ha a burundi és etióp bejelentések után szomáliai hírügynökségek honlapjain vagy blogokon csatangol az ember, tucatnyi háborús fellángolás hírébe futhat bele: autóbusz elleni támadás Janale közelében, állig felfegyverzett al-Shabaab fegyveresek rajtaütése a szomáliai hadsereg egyik egységén Afgoye mellett és még sorolhatnánk.

twitter.com/napiafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Kellemes gaboni-kanadai taktusokkal búcsúztassuk októbert

lun, 31/10/2016 - 14:40

Azt már jó ideje megtanulhattuk, hogy bár a YouTube-on a nézettség növelése a legfontosabb cél, a nézettségi adat nem minden esetben fogható fel értékmérőként, hiszen például a legutóbbi zenei posztban megemlített Dor Fantasma videóklipjei is alig 1-2 ezer nézővel bírnak, mégis zeneileg bőven vernek százezres nézettséggel bíró videókat. Ugyanez a helyzet a következő videóval, amely Engone Endong HYPIN című számához készült és eme poszt írásának pillanatában alig több, mint 2 ezer ember látta, mégis zeneileg bőven megérdemelne ennél jóval több nézőt és ismerőt. Engone Endong egy alapvetően hip-hopban utazó gaboni zenész, aki 2005-ben vándorolt ki Kanadába, ahol zenészként kezdett el dolgozni, de első albumát, a Colored Dust Lite című korongot csak 2011-ben tudta kihozni. Későbbi műveibe itt is bele tudunk hallgatni:

https://endong.bandcamp.com/

Örömteli módon Endong rengeteget énekel fang nyelven is, amit rajta kívül még úgy 1 millió ember beszél Gabonban és Egyenlítői-Guineában és amely a Shakira által népszerűvé tett Waka Waka című szám alapjául szolgáló Zangalewa dalának nyelve is.

Most pedig kikapcsolódásként következzen HYPIN című szerzeménye, amely hangsúlyozottan többre érdemes, mint az a 2200 néző, aki eddig megtekintette a legnagyobb videómegosztón.

Jó szórakozást Endong munkásságának böngészéséhez, a poszt szerzője pedig most…Ma ke ma woolou.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Minden szem Kenyára szegeződik: inognak az ICC pillérei

dim, 30/10/2016 - 22:55

Az a vád, amelyik születésétől kezdve egészen a mai napig folyamatosan kíséri a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) működését, most úgy tűnik, hogy a vesztét is fogja okozni, hiszen néhány nap alatt több ország is kihátrált a szervezet mögül, olyan országok, amelyek önmagukban nem, de együttesen már meg tudják ingatni az intézmény fennhatóságát és jogkörét. Az 1998-as római egyezménnyel létrehozott és működését 2002-ben megkezdő ICC szervezetét először néhány nappal ezelőtt Burundi hagyta el, amelynek bejelentett távozását a legtöbb sajtóorgánum és szakértő azzal intézte el, hogy biztosan az áll a lépés hátterében, hogy a bíróság már elkezdte vizsgálni a bujumburai kormány által az ellenzék irányában elkövetett súlyos bűncselekményeket és állítólagos durva jogsértéseket – de a döntésnek Afrikában inkább üdvözlői, mint bírálói voltak, sőt igazából bírálatok nagyjából csak jogvédő szervezetektől, civil szerveződésektől érkeztek.

Akármi is legyen a valódi indok, Burundi hivatalosan azzal magyarázta kilépését az ICC-t alapító egyezményből, hogy szerinte az intézmény kizárólag Afrikára fókuszál és hát ezt nagyon cáfolni sem lehet, hiszen a bíróság által jelenleg tárgyalt ügyek mindegyike afrikai vádlottakhoz kötődik. És hogy miért van ez így? Indok az van bőven, hiszen például Szíria vagy Irak sem írta alá a római egyezményt, ráadásul az ENSZ Biztonsági Tanácsában vétót kapott az felvetés, hogy az előbbi országokban történt emberiség elleni bűncselekmények bármelyikét a bíróság tárgyalhassa. De például elég sok afrikai vezetőnél kiverte a biztosítékot az ICC tavalyi döntése is, mely szerint Tony Blair korábbi brit miniszterelnök sem vonható felelősségre az Irakban történt háborús bűncselekmények okán, hiszen azokhoz nem köthető egyértelműen.

Burundi távozását persze könnyen kiheverte volna a szervezet, de szinte azonnal a Dél-afrikai Köztársaság is bejelentette távozását a szervezetből és nem sokkal később követte Gambia – ma pedig már arról szólnak a hírek, hogy Kenya is egyre közelebb áll egy ilyen döntés bejelentéséhez, évekkel azután, hogy 2013-ban a kenyai parlament már jóvá is hagyta a távozásról szóló beterjesztést. És ez azért már súlyos csapás lehet egy olyan szervezet számára, amelyben egyrészt nem tag Kína, India, Oroszország vagy az Egyesült Államok, másrészt 124 tagjából 34 afrikai. Hiszen egyszerűen ha megnézzük 14 éves történetét, akkor nehéz lehet arra a kérdésre választ találni, hogy mivel fog foglalkozni a bíróság ha egész Afrika kihátrál a háta mögül, milyen ügyekkel fog foglalkozni.

Egyszerűen tényekre alapozva feltehetjük ezt az egyértelmű kérdést, hiszen például az Egyesült Államoknak majdnem 100 országgal van olyan egyezménye, hogy amerikai engedély nélkül egyetlen amerikai állampolgárt sem lehet az ICC elé állítani – sőt, az ICC fennhatóságát Washington el sem ismeri állampolgárai felett. A Burundi és a Dél-afrikai Köztársaság után harmadikként kilépő Gambia kommunikációs minisztere nem igazán volt kíméletes a szavakkal, Sheriff Bojang szerint ugyanis az ICC nem büntetőbíróság, hanem a “Nemzetközi Fehérek Bírósága”, ahol a “Nyugat” megalázza és üldözi az afrikai embereket. A helyzet furcsaságát az adja, hogy az ICC főügyésze, Fatou Bensouda éppen gambia származású és ügyészsége többször bírálta a Gambiát irányító Yahya Jammeh kormányát jogtalan letartóztatásokkal, emberkínzásokkal és politikai gyilkosságokkal vádolva a 22 évvel ezelőtt katonai puccsal hatalomra került államfőt.

Szóval papíron mindhárom most kilépett ország távozásába bele lehet magyarázni az ellenük folytatott vizsgálódásokat (Pretoriát évek óta az ICC által körözött szudáni elnök letartóztatásának elmulasztása miatt támadják), de azzal a ténnyel, hogy az ICC-nek eddig kizárólag afrikai ügyei voltak, nehéz vitatkozni és igazából nem is érdemes, hiszen a három állam távozása most már tény, a kérdés inkább az, hogy milyen jövő vár mostantól a 150 millió dolláros költségvetéssel működő bíróságra. Az első és legfontosabb kérdés most Kenya lesz, amely Uhuru Kenyatta 2013-as hivatalba iktatása óta az ICC egyik legnagyobb afrikai ellenzőjeként próbálta az Afrikai Unió gyűlésein a római egyezményből való kihátrálásra biztatni a többi államot – most viszont sokak szerint mégsem olyan egyszerű a másik három ország után negyedikként meglépnie ezt a lépést, hiszen bár megvan a parlamenti támogatás, egyes vélemények szerint az ICC-ből való kilépéssel Kenyatta jelentős mennyiségű szavazatot veszítene a mérsékelt szavazók között, akik jelenleg is eléggé elégedetlenek a kormányzati programmal és a korrupció elleni harccal és egy ICC távozás akár úgy is értelmezhető a szemükben, hogy Kenyatta előre biztosítani akarja magát egy esetleges perrel szemben. És hogy mi ennek a posztnak a konkluziója? Igazából az, ami már évekkel ezelőtti posztokban is említésre került: csak afrikai fókusszal az ICC nem rendelkezik hosszútávú jövőképpel, csak idő kérdése, hogy mikor fog összeomlani az egész szervezet.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Samora Machel: Mozambik első elnökének halála a mai napig rejtély

sam, 22/10/2016 - 15:20

Az elmúlt napokban a témát egyáltalán napirendre tűző sajtóorgánumok egyikében-másikában ismét felreppentek olyan összeesküvés-elméletek, amelyek szerint Samora Machel, Mozambik első elnökének 1986-ban történt repülőgépbalesete nem egyszerű baleset volt, hanem Machel ellenlábasai álltak a tragédia hátterében. És belőlük volt nem is kevés, hiszen a Mozambik 1975-ös függetlenné válása óta elnökként funkcionáló egykori marxista-leninista gerilla Machel, Algériában és Romániában is kapott katonai kiképzést, ráadásul szoros kapcsolatokat tartott fenn a Szovjetunióval, így nem csoda, hogy a “Nyugat” elég nagy aggodalommal figyelte tevékenységét. Még annak ellenére is, hogy 1984-ben alkut kötött a Dél-afrikai Köztársasággal, amelyben vállalta, hogy Mozambik nem támogatja a dél-afrikai Afrikai Nemzeti Egység (ANC) mozgalmát, cserébe a dél-afrikaiak sem támadnak a Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) bázisaira és nem is támogatják az ekkor már a FRELIMO ellen évek óta küzdő Mozambiki Nemzeti Ellenállás (RENAMO) mozgalmát.

Egy-két hasonló megnyilvánulástól eltekintve a FRELIMO harcát 1970-től már vezetőként irányító Machel erőteljes marxista vonalakat igyekezett követni és célja a FRELIMO marxista párttá történő átalakítása volt, halála előtt alig egy hónappal például a malawi határra utazott szovjet és kubai tanácsadók társaságában, hogy az arra a határra telepítendő szovjet rakétákról tárgyaljon – Malawit Machel ebben az időszakban azzal vádolta, hogy támogatja a FRELIMO ellen küzdő fegyveres elemeket. Viszont hiába volt erőteljesen marxista és baloldali, Machel megpróbált valamiféle egyensúlyt fenntartani politikájában és inkább a centrum felé húzni, így például nem nézték túl jó szemmel szovjet és kubai szövetségesei, hogy stabil kapcsolatot tartott fenn a franciákkal, alkut kötött Pretoriával (bár az alku ellenére a dél-afrikai támogatás a RENAMO irányában nem szűnt meg) és a zimbabwei háborús helyzet megoldása érdekében a britekkel is tárgyalásokba bocsátkozott.

Ha nagyon le akarnánk sarkítani a helyzetet, akkor az összeesküvés-elméletek szerint ekkor már minden fél számára terhessé vált Machel politikája, amely 1986. október 19-én érte el tragikus befejezését, amikor a Mobutu Sese Seko zairei diktátor angolai szerepvállalása (Zaire akkoriban az UNITA-t támogatta Angolában) miatt összehívott mbalai konferenciáról hazafelé tartva Tu-134-es gépe a földbe csapódott Mbuzininál. És bár a dél-afrikai kormány által összeállított nyomozócsoport megállapította, hogy a baleset a szovjet személyzet hibájából történt, a szovjetek és Mozambik ezt azonnal cáfolták és ők inkább egy dél-afrikai ügynökök által küldött hamis rádiójelek okozta gyilkosságról beszéltek. Bizonyos portugál források még évtizedekkel később is arról beszéltek, hogy a baleset a szovjet személyzet hibájából és nem megfelelő állapotban (alkoholos befolyásoltságról szóltak a pletykák) történő munkavégzéséből eredt és pont ezért próbálták állítólag a szovjetek a dél-afrikaiakra irányítani a figyelmet (azt itt meg kell említeni, hogy egy, az apartheid érában elhárítási ügynökként dolgozó dél-afrikai férfi beismerte, hogy dél-afrikai közreműködéssel gyilkosság történt), de a legradikálisabb vélemények szerint a szovjetek saját személyzetük feláldozásával akarták félreállítani az útból a “Nyugat” felé is nyitni próbáló Machelt.

A mozambikiak álláspontja eléggé érthető volt, hiszen ha “csak” baleset történt, azzal nem érik el ugyanazt a célt, mintha Machelből egy hőst, az imperialisták által meggyilkolt mártírt csinálnak. És hogyan történhetett merénylet? A végső konkluziók szerint téves rádiójelet kapott a teljes sötétségben repülő TU-134, ami miatt letért pályájáról és vizuális megközelítése során egy domboldalra akart leszállni a leszállópálya helyett. A téves rádiójel származási helyéről megoszlanak a vélemények, van olyan elemzés, amely a személyzet hibájáról beszél (rossz frekvenciát használtak), van olyan, amely szerint a dél-afrikaiak akarták félrevezetni ezzel a személyzetet, de a leginkább hihető és jelenleg érvényben lévő konkluzió szerint a legnagyobb hiba akkor történt, amikor a kapitány a nem teljesen egyértelmű jelek és a kifutópálya fényeinek hibája ellenére folytatta a süllyedést – azt feltételezve, hogy a mozambiki fővárosban, Maputóban áramkimaradás van és ezért van teljes sötétség.

A fekete doboz által rögzített beszélgetés szerint a pilótafülkében a személyzet hibák sorozatát követte el, ahogy a maputói irányító is, aki például a kifutópálya fényeinek ellenőrzésére felszólító kérést úgy értelmezte, hogy a pilóta látja a fényeket – viszont az iránytól való eltérést okozó téves rádiójel eredetét a mai napig nem ismerni. Akárhogy is történt, azon a koromsötét éjszakán Mozambik első elnöke életét veszítette, de hihetetlen módon, annak ellenére, hogy a zuhanás után csak 3 órával értek az első mentőalakulatok a helyszínre, tízen még így is túlélték a becsapódást.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Emlékeztető-figyelemfelhívó poszt: Csád továbbra is küzd az éhezéssel

sam, 15/10/2016 - 22:08

Egyes felmérések szerint közel 600 milliárd frankot (azaz majdnem 300 milliárd forintot) veszített már az elmúlt nagyjából egy év során a csádi gazdaság az éhezéssel és alultápláltsággal összefüggő problémák kapcsán és ezek a veszteségek leginkább a mezőgazdaságból élőket és a különféle konfliktusok miatt otthonukat elhagyókat sújtják leginkább (hangsúlyosan a gyermekeket). Az ENSZ néhány hete napvilágot látott egyik elemzése szerint a Csád-tó medencéjében élő közel 20 millió ember mintegy felének (Kamerun, Csád, Niger és Nigéria osztozik a medencén) azonnali élelmiszersegélyre lenne szüksége – és nem csak Csád szenved rendkívüli módon, Észak-Nigériában például közel fél millió súlyosan alultáplált gyerek él, akiknek nagyjából egyetlen tál étel jelenti a mindennapi túlélés zálogát.

De hogy maradjunk a több mint 1 millió négyzetméteres területtel bíró Csádnál, egy nonprofit szervezet nemrégiben napvilágot látott elemzésében szereplő, a csádi éves GDP 10%-át kitevő veszteség igazából becsült érték, hiszen főként az egészségügyi, oktatási költségek valamint a lecsökkenő gazdasági potenciál becslésével állapították meg eme szám nagyságát az elemzés készítői. Mondjuk azzal nehéz vitatkozni, hogy egyetlen tál, vitaminban és ásványi anyagokban szegény étel segítségével nem sok gyerek tud egészségesen fejlődni és ha ehhez hozzávesszük a tényt, hogy az országot elárasztják a szomszédos konfliktusok elől menekülő emberek, nem nehéz megérteni, hogy az olaj felfedezése és növekvő kitermelése ellenére Csád gazdasági növekedése és fejlődése miért lassult be 2015-től kezdődően.

Az olajárak csökkenését a Nigériából begyűrűző konfliktus hatásaival valamint az elsivatagosodás és egyre szárazabb időjárás tényezőivel együttesen nézve érthető, hogy a jelenleg is több háborúban katonáival a békéért küzdő Csádban a csecsemőhalálozások fele miért az alultápláltsághoz köthető. A 13 és fél millió lakosú országban tavaly és idén is rendkívül kevés eső esett, a száraz évszak során júniustól szeptemberig a víz és az élelem vidéken rendkívül nagy kincsnek számít, még a háziállatok is teljesen lefogynak, a menekülttáborokban élők pedig teljes egészében ki vannak szolgáltatva a nemzetközi segélyszervezetek által biztosított, csökkenő mértékű ételadagoknak. Persze igazságtalan lenne nem rámutatni a fejlődésre, ami történt az elmúlt évek során az országban, hiszen míg 1991-ben az ország lakosainak 60%-a szenvedett az alultápláltságtól, addig tavaly már csak 35% körül volt ez a szám. De akárhogy is legyen, ennek a posztnak csak az emlékeztetés lett volna a célja, hogy tudjuk, hiába egy stabil szigete Afrikának és hiába küzd másokért más földeken, Csád éhínség és alultápláltság szempontjából a világ egyik leginkább veszélyben lévő országának számít.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Szomália választ: ha nem is lesz egész társadalmat felölelő voksolás, azért mégis csak szavazás lesz

dim, 09/10/2016 - 16:35

Bármi is lesz a konkluzió, ha Szomália nagyobb gond nélkül képes lesz lebonyolítani az október 23.-ára kitűzött parlamenti választását, akkor az mindenképpen történelmi pillanat lesz, hiszen az országban relatíve normálisnak nevezhető választásokat utoljára az 1980-as években tartottak – sőt valaki még régebbre, a hatvanas évekre teszi ezt. Ez lenne elvileg a reklámszöveg, de valójában ez a mostani sem lesz valódi, teljeskörű választás, hiszen 14025 delegált elektor fogja eldönteni, hogy ki legyen a szomáliai parlament alsóházának 275 új képviselője illetve a klánérdekek által vezérelt tartományi vezetők fogják eldönteni, hogy ki legyen a felsőház 54 új szenátora. Aztán ezek a képviselők és szenátorok fogják majd november végén kijelölni az ország új elnökét, ahogy történt az 2012-ben is, bár akkor mindösszesen 135 klánvezető döntött a képviselők nevéről – változás persze nincs az elektorok összetételében, a mostani 14025 elektor is a klánokat fogja képviselni és értelemszerűen az évtizedes és háborúkat is konzerváló klánérdekek mentén fog voksolni.

Azaz valamilyen szinten előrelépés lesz a most októberi voksolás, hiszen jelentősen kiterjesztett lesz a választók névsora, de ettől független a néhány hónappal ezelőtt még valósnak számító országos választás ötletét végül tárgyalások és egyezséges sorozatán keresztül elvetették, viszont ha józanul belegondolunk, látnunk kell, hogy ennek is volt értelme, hiszen az ország kénytelen nélkülözni egy stabil választási rendszert, a politikai részvétel szintje még mindig alacsony, technikailag nézve pedig nagyjából a lehetetlennel egyenértékű feladat lett volna a szervezés szóval reálisan nézve egy egész társadalmat érintő választás biztosan bukásra lett volna ítélve (a mostani elektori voksolás elhalasztása is az utolsó pillanatig napirenden volt).

Mindenesetre ahogy 2012-ben, úgy most is a klánok és klánvezérek fognak mindent eldönteni, anno közvetlenül képviselőkre szavaztak, most pedig a klánok közötti hatalommegosztásra vonatkozó formula alapján fogják felépíteni a parlament és a szenátus összetételét – ami jelentősen befolyásolhatja ezt, az a tény, hogy az egész választási folyamatot most kidolgozó Nemzeti Vezetői Fórum az elnök, négy tartományi kormányzó és a miniszterelnök jelentős befolyása alatt működött, tehát nem lehet kérdés, hogy az elektorok kiválasztása is ezen politikai erők irányításával történt. Tehát ahelyett, hogy a nép problémái és lehetőségei jelentenék a választások középpontját, inkább a rivalizálás, a klánok közötti politika határozza meg a kampány egészét, megspékelve a jelenleti miniszterelnök, Omar Abdirashid Ali Sharmarke és az elnök, Hassan Sheikh Mohamoud személyes harcával az elnökségért.

És akkor még az egyre jobban meggyengülő és most már tényleg a létezéséért küzdő al-Sbabaabról nem beszéltünk, amely csoport az iszlám ellen valónak minősítette a voksolást és ezért minden erővel megpróbálja majd annak folyamatát megtörni. Ennek érdekében tovább folytatja mogadishui robbantási kampányát, szeptemberben például egy tábornok és testőrei estek áldozatul a szélsőségesek támadásának, de elég csak körülnézni az interneten ahhoz, hogy lássuk, az al-Shabaab nyílt terepen ugyan erejét elveszítette, de gerillaharcával rendesen megkeseríti a mindennapokat továbbra is. A miniszterelnök és a Mohamoud elnök mellett talán egyedüliként valódi klántámogatással és anyagi erővel rendelkező Ali Sharmarke szerint a mostani választás fogja megmutatni, hogy 2020-ban Szomália készen áll majd-e egy teljeskörű választásra – persze ezzel a jelentősen kisebb támogatással bíró ellenfelei vitatkoznának, hiszen az elmúlt hónapokban folyamatosan támadások érik az elnököt és a miniszterelnököt, hogy a kisebb támogatással bíró jelöltek ellen folyamatos lejárató kampány folyik, plakátjaikat letépik, mindenféle engedélyekre vonatkozó követelményekkel lassítják céljaik és javaslataik terjesztését.

És akkor még arról nem is esett szó, hogy Törökország, Szaúd-Arábia és más öböl-menti országok milyen mennyiségben öntik a pénzt egyes politikusok kampányába, hogy az érdekeiknek megfelelő vezetést érjenenek el az országban, így pedig aztán a klánérdekeket és a saját politikai célokat figyelembe véve szinte biztos, hogy bármilyen elnökség kerül majd hatalomra, az ugyanolyan lesz mint az eddigiek: teljes mértékben figyelmen kívül hagyja az átlagos szomáliaiak érdekeit és problémát, amely közvetetten oda is vezet, hogy az al-Shabaab még hosszú éveken át nem lesz teljesen eliminálható a hatalmi palettáról. De először persze álmodjunk csak kicsiben és reménykedjünk a mostani voksolás problémamentes lebonyolításában, hiszen az elmúlt évtizedek után már az is nagy szónak számít, hogy ilyen jellegű poszt írására egyáltalán sor kerülhet és választási tisztaságról, lehetőségekről lehet beszélni.

twitter.com/napiafrika

3 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Október 2-án szavaznak a zöld-fokiak is

ven, 30/09/2016 - 22:48

Azután, hogy idén márciusban és szeptemberben már az urnák elé járultak a szigetország lakosai, október 2-án, a magyarországi népszavazással egyidőben a Zöld-foki-szigetek nagyjából 350000 szavazásra jogosult polgára ismét választás előtt áll: ezúttal az ország elnökét kell megválasztaniuk. És bár akár jelzésnek is értelmezhetjük azt, hogy 2016. márciusában az addig kormányzó Afrikai Párt a Zöld-fok Függetlenségéért (PAICV) meglepő vereséget szenvedett a parlamenti választásokon az ellenzéki Demokratikus Mozgalom (MpD) szervezetétől, az elnöki poszt alapvetően független a politikai palettától, így elképzelhető, hogy ez semmit sem jelent a most hétvégén sorra kerülő voksolásban.

A végrehajtó hatalom legnagyobb része jelenleg az MpD miniszterelnöke, José Ulisses de Pina Correia e Silva kezében összpontosul, de a múltban azt már látni lehetett, hogy a politikai rendszert felügyelő elnök személyét mégiscsak meghatározzák a pártpolitikai vonalak, hiszen a demokratikus választási rendszer 1991-es bevezetésétől kezdve egészen 2011-ig az elnök és a miniszterelnök is ugyanabból a pártból került ki – 2011-ben azonban az elnöki posztot az MpD-s Jorge Carlos Fonseca nyerte el, míg a parlamenti többséget és a miniszterelnököt a PAICV birtokolta. És most pont Fonseca 2011-es győzelme lehet saját maga ellenfele, hiszen a PAICV mostani elnökjelöltje, Albertino Graça éppen azzal kampányol, hogy az ország politikai stabilitása érdekében az elnöki és miniszterelnöki posztokat célszerű ha más pártok birtokolják.

Fonseca és Graça meccsébe egyébként nem fog beleszólni a harmadik jelölt, Joaquim Monteiro, akinek támogatottsága 1-2% körül mozog a legjobb becslések szerint is. Kampányában maga Fonseca is ráérzett az elnöki-miniszterelnöki pozíció egyazon párt által való birtoklásának veszélyeire, hiszen beszédeiben nagy erőkkel igyekezett magát függetlenként és pártatlanként feltüntetni, míg Graça folyamatosan az MpD bábjaként hivatkozott ellenfelére. Az elég ellentmondásos lépéseivel saját lehetőségeit is veszélybe sodró Fonseca azonban minden rossz húzása ellenére messze kimagasló esélyes a voksoláson, főként pont az MpD miatt, amely a széthullás határára sodrodó PAICV ellen a parlamenti- és az önkormányzati választásokon is képes volt elsöprő győzelmet aratni és támogatottsága rekordokat dönget minden szigeten.

Persze a támogatottságnál fontos megnézni, hogy milyen számú szavazótól jön ez a támogatás és évről-évre azt látni (amit egyébként Európában is), hogy növekszik a politikából teljesen kiábrándulók tábora, ezzel együtt pedig csökken a választási részvételek aránya – becslések most már csak olyan 60% körülire teszik a zöld-foki voksolás lehetséges részvételi arányát. Az pedig már igazán tragikusan szerencsétlen, hogy szeptember közepén, a kampány csúcsán elhunyt a szigetország első demokratikusan megválasztott elnöke, Antonio Mascarenhas Monteiro, aki az MpD színeiben 1991 és 2001 között irányította az államot.

Persze felmerülhet a kérdés, hogy miért bukott-bukhat ilyen hatalmasat az országot oly sokáig irányító PAICV pártja az idei év során: nos a választ több tényező együttese adja össze, hiszen a PAICV-kormány nem igazán reagált megfelelően a 2014. novemberében történt vulkánkitörés érintettjeinek problémáira, de a korrupció, a hűtlen kezelési botrányok és a magas munkanélküliség kezelése sem volt igazán prioritás, így az idei év során a választók a szakértők szerint nem az MpD-t választották, hanem inkább a PAICV ellen szavaztak – csúnya szóval akár mondhatjuk is, hogy büntetésből.

Catégories: Afrika

Egy ellenzékivel kevesebb: 5 évet kapott Togóban Alberto Olympio

sam, 24/09/2016 - 22:34

Néhány nappal ezelőtt a togói főváros, Lomé egyik bírósága bűnösnek mondta ki sikkasztás vádjában a togói ellenzék vezetőjét és legismertebb alakját, Alberto Olympiot, aki büntetésként öt év börtönbüntetést és pénzbírságot kapott. Az egykori üzlettársaitól (igazából itt az Olympio cégébe befektető Cauris Managementre kell gondolni) érkező feljelentés és vád szerint az Olympio által alapított majd részvényesként beszálló Cauris közös telekommunikációs és informatikai cégcsoportjától, az Axxend-csoporttól a politikus közel 6 milliárd frankot (nagyjából 2.8 milliárd forint) sikkasztott el, amit most egyrészt vissza is kell fizetnie (egy részét egyébként a Cauris már visszakapta), másrészt ezen felül még 885 millió frankot kártérítésként is le kell tennie.

A teljes érdektelenség mellett, Olympio távollétében bejelentett ítéletet egyébként Olympio és pártja sem fogadja el, utóbbinak, a két évvel ezelőtt alapított Togói Néppártnak a szóvivője szerint kizárólag egy kormányzati leszámolásról van szó, amelyben Faure Gnassingbe, az országot 1967 óta irányító Gnassingbe-klán 2005 óta hatalmon lévő tagja próbálja ellenfeleit kiiktatni a politikai palettáról. Alberto Olympio neve valószínűleg sokak számára ismerősen csenghet, ő annak a Gilchrist Olympionak az unokaöccse, aki 1990-től kezdve 2013-ig kőkemény ellenzékiként küzdött a Gnassingbék ellen, ráadásul Gilchrist édesapja nem más, mint a togói függetlenség atyja, Sylvanus Olympio, akit pont Eyadema Gnassingbé gyilkolt meg egy 1963-as puccs során.

Az ítéletnek érvényt szerezni egyébként nem lesz túl könnyű, hiszen Alberto Olympiot 2015. májusa óta nem látták Togóban, de az biztos, hogy egy ilyen ítélettel, amellyel hazatérése esetén azonnal a letartóztatás várná, fényesen felfelé ívelő politikai karrierjét elég keményen megroppantották. A fellebbezés biztos, ahogy az is, hogy hívei és pártja minden követ meg fognak mozgatni tiltakozásuk jeleként és hát lássuk be, az Alberto által “tisztán üzleti ügyként” hivatkozott Cauris-botránytól függetlenül Togónak szüksége lenne egy hozzá hasonló fiatal, feltörekvő ellenzéki arcra – a 2015. áprilisában tartott elnökválasztáson is indult volna, de rövid időn belül visszalépett a megmérettetéstől, mert szerinte a választási névjegyzékkel kapcsolatban rengeteg probléma és csalás volt bizonyítható.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

A kenyai sikerek titka: a fájdalomtűrés és a jó testfelépítés?

dim, 18/09/2016 - 19:35

Egy férfi maratonfutó számára a legnagyobb álom, ami jelenleg elérésre vár, nem más mint a legendás 2 órás futás – azaz 2 óránál kevesebb idő alatt lefutni a nagyjából 42 kilométeres távot. A jelenlegi világcsúcsot egy kenyai fiú, Dennis Kimetto tartja még 2014-ből, amikor Berlinben 2 óra 2 perc 57 másodperc alatt futotta le a 42 kilométert és bár nem hivatalosan már voltak ennél jobb idők is, a hivatalos világrekord még mindig megdöntésre vár és még mindig 2 órán kívül található. És nem túlságosan nagy kockázat kijelenteni, hogy aki ezt meg fogja dönteni az egy másik kenyai lesz, hiszen a kelet-afrikai ország futói már régóta dominálják a maratonfutást, olyan adottságok birtokában, amelyeket őseiknek köszönhetnek: hosszú, könnyű lábaikat vagy éppen a hihetetlenül jó tüdőkapacitást.

De még Kenyán belül sem ennyire egyértelmű a kép, nem jelenthető ki minden kenyairól, hogy bajnokesélyes futó lenne, hiszen a kenyai bajnokok nagy része egy törzsből, a Kalenjinből származik – köztük például Dennis Kimetto és az előző csúcstartó, Wilson Kipsang is, hogy más legendákat most ne emlgessünk. A Nagy-hasadékvölgy régiójában élő, nagyjából 5 milliós lélekszámú törzs sikerének kulcsát már többször próbálták genetikai adottságokkal magyarázni, de valódi bizonyítékot ezekre még nem sikerült szerezni. Egyes kutatók szerint a kalenjinek jó teljesítménye a futószámokban annak köszönhető, hogy az eredetileg síkságokon élő nép a hegyekbe költözött, így jött létre az a genetikai állomány, amely lehetővé teszi a hihetetlen eredményeket. Vannak szakértők, akik inkább a népcsoport kultúrájából eredeztetik a jó teljesítményeket, hiszen a kalenjinek, és egyáltalán a kenyaiak mindennapjainak mindig is része volt a futás és a rengeteg gyakorlás, ennek pedig jól látható az eredménye: a legtöbb maratonon az első négy-öt helyezett mindegyike kenyai, a nőknél és a férfiaknál is.

Mindezek ellenére azért a testalkat jelentősen befolyásolja a kalenjinek futását, hiszen ha azt feltételezzük, hogy a lábak olyanok futás közben, mint az ingák, akkor ezen kenyaiak különösen vékony bokái és vádlijai segítik őket a könnyedebb mozgás elérésében. És ha ehhez még azt is hozáadjuk, hogy a kalenjinek fájdalomtűrése rendkívül erős, akkor már láthatunk két olyan tényezőt, ami lehetővé teszi az emberfeletti teljesítmények elérését. Tökéletes példa erre 1968-ból Kipchoge Keino, aki komoly epeproblémákkal és fájdalmakkal volt képes olimpiai csúccsal bajnoki címet nyerni 1500 méteres távon. Erre persze lehet azt is mondani, hogy fájdalomtűrésben mindenkinek erősnek kell lennie, aki egy olimpián indulni tud maratonfutásban, mégis ami más ezeknél a kenyai futóknál, az a tény, hogy ez a fájdalomtűrés a kultúrájuk része, ettől válik valaki igazán felnőtt emberré a törzsben – a harmadik tényező, ami pedig a sikert segíti, egyszerűen a sikeres ősök példája, sok ezer kenyai akar olyan lenne, mint Kimetto vagy Keino.  Igazi példaképek.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Kongói DK: az idei elnökválasztás megtartásának esélye nagyjából nulla már

sam, 17/09/2016 - 09:55

Az embernek nincs egyszerű dolga, ha jelen pillanatban át akarja látni a Kongói DK politikai eseményeit, főbb szereplőinek napról-napra változó álláspontját, hiszen azon az egyetlen biztos tényen kívül, hogy Joseph Kabila elnöknek idén december 19-én lejár az alkotmány által deklarált, most már második mandátuma, még abban sem lehetünk biztosak, hogy mit akar maga Kabila, aki már hosszú évek óta küzd ennek a Magyarországnál huszonötször nagyobb országnak az egyben tartásáért. Hiszen bár az előző két választás óta eltelt években Kabila és emberei sokszor és sok helyen publikálták már, hogy a 2006-ban beiktatott alkotmány megváltoztathatlan és így az elnök idén befejezi pályafutását, hogy új erőknek adja át a terepet, de ezzel párhuzamosan sokszor és újabban egyre többször halljuk azt a hangot Kabila-táborából, mely szerint az alkotmány megváltoztatására van szükség, hogy a nép akaratának megfelelően az elnök a helyén maradhasson.

És bár maga a politikus eddig egyetlen egyszer sem beszélt egy alkotmányozó népszavazásról vagy saját jövőjéről nyíltan, a fővárosban, Kinshasában vagy éppen Kelet-Kongóban voltak tüntetések Kabila maradását (és persze távozását) követelő tüntetések és népszavazásra felhívó hatalmas plakátok és transzparensek. Az biztos, hogy jelenleg a nemzetközi közvélemény és a jelentős befolyással bíró nagyhatalmak a demokratikus állapotok megtartásáról beszélnek, hangsúlyozva, hogy a demokratikus törekvéseket nem szabad aláásni egy ilyen stratégiai fontosságú országban, viszont másrészt az ENSZ vagy éppen az Egyesült Államok sem tartotta kizártnak azt, a Kabiláék által felhozott javaslatot, mely szerint a technikai problémák miatt az idei évre kitűzött voksolást el fogják halasztani. Arról pedig 2016. májusában az Alkotmánybíróság már döntött, hogy az aktuális elnök jogosan maradhat hivatalában a választások kiírásáig, amely döntés teljesen lesokkolta az ellenzéket, akik abban bíztak, hogy az alkotmány által ilyen helyzetekre megnevezett parlamenti elnök lesz majd az ideiglenes államfő.

Mindenesetre bár Kabila holdudvara elég erősen utal rá, hogy népszavazásra van szükség a jövő eldöntése érdekében, Kabila harmadik mandátumát annyira nem lesz egyszerű végigverni, hiszen 2014-ben egyszer ennek már nekifutottak, de akkor képtelenek voltak a parlamentben elérni a 60%-os többséget a jóváhagyáshoz – úgy, hogy Kabila támogatói közül is sokan a javaslat ellen nyomtak, akik közül aztán sokan 2015-ből ki is léptek a kormány mögül. Azzal mindenesetre mindenkinek tisztában kell lennie az idén vagy éppen tavaly látott tüntetések alapján, hogy Kabila népszerűsége nem túl erős az országban és egy kiírt népszavazás megnyeréséhez azért egyéb technikákat is be kellene dobnia a hatalomnak, hogy egyértelmű győzelmet tudjon felmutatni. Az ellenzék, bár a felszín alatt azért ez nem ennyire egyszerű, nagyjából eddig képes volt egységes arculatot összehozni és a korábban egymást is támadó vezetők most legalább a felszínen egységességről kommunikálnak, de hogy mennyi esélyük lehet a kormánnyal szemben, azt Moise Katumbia esete is tökéletesen mutatja, aki 2015-ben a kormánypártból kilépve indította saját elnöki kampányát, hogy aztán végül távollétében három éves börtönbüntetés ítéletével találja szembe magát két vádpontban meghatározott bűnössége eredményeként.

A nyár elején aztán jött Étienne Tshisekedi, a 2011-es elnökválasztás második helyezettje, aki egy belgiumi sajtótájékoztatón jelentette be a Rassemblement platform megalakulását, amelynek célja kettős volt: egyrészt újra erőt adni az ellenzéki egységnek, másrészt magát, mint egy rendkívül erős támogatói bázissal bíró ellenzéki vezetőt ismét a reflektorfénybe helyezni. De még ezen ellenzéki egység mögé sem sorakozott fel mindenki, két másik ellenzéki pártszövetség is próbálgatja szárnyait és gyanúval méregetik Tshisekedi és Katumbi törekvéseit valamint a Kabila által még tavaly novemberben elindított nemzeti párbeszédet. A párbeszéd sokáig teljesen működésképtelen folyamatnak bizonyult, ma viszont már ott tartunk, hogy nemrégiben a kormány és az egyik (ezt hangsúlyozni kell: nem az összes) ellenzéki csoport megegyezett egy jövő évi választás lebonyolításában (erre legkorábban 2017. júliusában látnak esélyt), amely egyben lesz elnök-, parlamenti- és önkormányzati választás is.

Egyébként pont a részvétel tette nevetségessé a szeptember 11-én kezdődött megbeszéléseket, hiszen az Egység a Kongói Nemzetért (UNC) pártját pont a párbeszéd miatt hagyták el többen is, a tiltakozó UDPS-ből viszont többen eljöttek, ahogy ezt a szintén távolmaradással tüntető Kongói Felszabadítási Mozgalom (MLC) több képviselője is megtette. A legjelentősebb ellenzéki erő, a Rassemblement szövetsége viszont azonnal tiltakozott és jövő hétre egy komoly tüntetést jelentett be, amellyel az idén novemberi választás megtartását követelik majd ismét. És mint azt éjszaka (09.16) láthattuk, erre nem kellett várni jövő hétig, az ellenzéki bázisnak számító Lubumbashiban a rendőrség és tüntetők csaptak össze, amely utóbbiak a Tshisekedi által vezetett Szövetség a Demokráciáért és Társadalmi Fejlődésért (UDPS) pártja színeiben vonultak fel választásokat követelve.

Ez utóbbira roppant csekély az esély, főleg azért, mert a választási bizottság már bejelentette, hogy 2017. júliusáig nem fog összeállni egy választói névjegyzék (ha hinni lehet az adatoknak, másfél millió halott van még a névjegyzékben és 7 millió, 2011 óta választókorba lépett fiatal hiányzik róla), ezzel pedig megugrott az erőszak és a fegyveres konfliktus esélye. És hogy mi a konkluzió? Amit az összes ellenzéki tényező is elismer: párbeszédre van szükség, mert anélkül csak vádaskodás és erőszak fogja kísérni az ország útját egy új elnökség felé, kerüljön arra sor bármikor is a közeljövőben. De hogy mikor lesz ilyen párbeszéd a teljes ellenzéki platform képviseletével azt megjósolni sem lehet, hiszen ez, ismerve a kongói viszonyokat, jelenleg elképzelhetetlennek tűnik. Kabila pedig szépen követi a korábbi taktikát: csendben a háttérből figyel és valódi szándékairól egy szót sem publikál.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Öt figyelemre méltó afrikai metálbanda

jeu, 08/09/2016 - 21:30

Alapvetően ha rock- vagy metálzenéről beszélünk, akkor valahogy Afrika szinte soha nem kerül szóba, mint olyan kontinens, ahol ezt a zenét hallgatják, szeretik esetleg még művelik is, pedig a fekete kontinensnek ha nem is olyan nagy, de mindenképpen létező rock- és metálzenei rétege is van. Azért az látható, hogy egy-két ország még ezen a szűk zenei piacon is dominál, Angolában, Nigériában, a Dél-afrikai Köztársaságban, Namíbiában vagy éppen Botswanában nem csak egy-egy fehér holló létezik, még rádiók és magazinok is próbálják terjeszteni az igét, úgyhogy afféle hiánypótlásként, a következő posztban 5 ismert vagy kevésbé ismert, ám figyelemre mindenképpen érdemes afrikai rock- illetve metálzenekar kerül bemutatásra.

Ennek a zenei palettának az egyik legismertebb angolai képviselője a Dor Fantasma nevet viselő zenekar, amely 2006-ban jött létre egy Slave névre hallgató másik banda utódjaként és amelyet jelenleg az angolai metál egyik legnagyobb szereplőjeként tartanak számon. A zenekar feltűnt az ennek a zenei irányzatnak az angolai képviselőit bemutató Death Metal Angola című dokumentumfilmben is és magát egy olyan benguelai trash metál zenekarnak tartja, amely az angolai polgárháború nyomait sem hajlandó felejteni. A következő szám nem igazán tükrözi ezen műfaj összes jegyét, ettől függetlenül bőven többre érdemes mint 2300 látogató.

Bár tovább tudnánk nézelődni még Angolában, menjünk inkább tovább egy malgas nyelven éneklő női énekessel nyomuló madagaszkári trash metál zenekarral, a Sasamasóval, amely 2002 óta próbálkozik ebben a zenei műfajban a madagaszkári fővárosból, Antananarivóból a Legion of Death Records égisze alatt.


Hogy a bevezetőben felvázolt országok dominanciája azért nem teljeskörű, azt tökéletesen mutatja a 2009-es megalakulása óta magát rendkívül magabiztosan és dinamikusan épülő Vale of Amonition nevű ugandai zenekar, amely számaiban vagy az ugandai társadalmi kérdéseket feszegeti vagy valamiféle túlvilági erő és mágia létezésével csábítja hallgatóit. Az előbbi két zenekarhoz képest a Vale of Amonition zenéjének befogadásához mindenképpen jelentős nyitottság szükséges.

A kenyai Last Year’s Tragedy zenekar March From the Underground című számát nem csak hallgatni élmény, hanem a videóklip is nagyszerű élmény és ez igaz a banda többi számára is, akik 2013-as bemutatkozó számukkal a legjobb afrikai rockszám díját is megnyerték és anno még az Egyesült Királyságból tértek haza tanulmányaik után, hogy Kenyában terjesszék zenéjük igéjét.

 

Az előbbi négyhez képest az utolsó bemutatásra kerülő zenekar jóval nagyobb hírnévvel és rajongói táborral rendelkezik és zenei és képi világában is alig üt el egy európai vagy egy amerikai metálzenekartól, pedig a Juggernaught egy jópár éve nyomuló dél-afrikai metálbanda.

Remélem a posztot olvasók egyik-másik zenekar esetében találtak maguknak is hallgatható muzsikát, hiszen az írás arra szeretett volna rámutatni, hogy Afrikában nem csak törzsi zene létezik, bármilyen európai vagy amerikai színvonalat megütő rock- és metálbandák is léteznek.

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Olimpia 2016: rövid tiszteletadás egy nigeri és egy elefántcsontparti hősnek

sam, 03/09/2016 - 21:18

Még augusztus végén (08.24.) nemzeti hősként köszöntötték az ország lakói a brazíliai Rio de Janeiróban megrendezett 2016. évi nyári olimpiai játékokon taekwondóban ezüstérmet szerző nigeri Issoufou Alfaga Abdoul Razakot, aki az ország történetének második olimpiai érmet szerezte, 44 évvel azután, hogy Issaka Daboré bokszban szerzett bronzérmet még 1972-ben. Az egy marokkói kvalifikációs versenyről olimpiára jutó 22 éves sportolót a repülőtérről a főváros, Niamey központjáig végig hatalmas tömeg üdvözölte, az út végén pedig maga az ország elnöke, Mahamadou Issoufo várta, aki egyrészt megköszönte a sportoló teljesítményét az ország nevében, másrészt kitüntetést adományozott a teljesen meghatódott fiatal versenyzőnek.

Razak egyébként nagyon közel volt többször hozzá, hogy feladja sportolói karrierjét, hiszen először még hét éves korában tiltotta el családja a taekwondótól, miután egyik unokatestvére meghalt egy sérülés következtében, később pedig a rossz körülmények és lehetőségek akadályozták, de a Nemzetközi Olimpiai Bizottság jóvoltából Németországban is készülhetett, most pedig végig nagyon okosan versenyezve, megérdemelt ezüstérmet szerzett – ami lehetett volna arany is, de Razak saját bevallása szerint képtelen volt megbirkózni a rá nehezedő fáradtsággal már, így azeri vetélytársa nyakába került az aranyérem. Mindez történt pár órával azután, hogy az afrikai taekwondo egy másik nagy sikert könyvelhetett el azzal, hogy Cheick Sallah Cissé az ország történetének első olimpiai aranyérmét szerezte Elefántcsontpart számára ugyanazon az estén, amikor egy másik elefántcsontparti, Ruth Gbagbi szerzett egy bronzérmet is az elefántoknak.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Etiópia: hogy kezdődött, hol állunk és mi várható

sam, 03/09/2016 - 11:10

A Tana-tónak is otthont adó, Szudánnal határos észak-etiópiai Amhara tartományban tovább növekszik a már eddig is elég magas szinten létező feszültség, miután helyszíni (nem megerősített) beszámolók szerint például Debarq, Bahir Dar vagy éppen Gonder városában (de a régió városainak többségében voltak gyújtogatások, barrikádok) a felvonuló tüntetőket és tiltakozókat a biztonsági erők éles lőszerrel oszlatták az elmúlt napokban – egyes források közel 50 halálos áldozatról számoltak be az elmúlt egy hét összecsapásai során. És hogy még durvább jövőkép várható, azt az etióp miniszterelnök pár nappal ezelőtti bejelentése is megerősíti, amiben Hailemariam Desalegn a hadsereg bevetését is elrendelte az amharai konfliktus megoldására (a beavatkozást állítólag a régiós vezetés kérte) és katonai körzetekre osztotta fel a területet.

Szintén nem megerősített információk és blogbejegyzések szerint a telefonokat megfigyelik és az internetszolgáltatás is korlátozásra került – valószínűleg így próbálják meg a Facebookon és Twitteren már így is nagy sebességgel, #Amharaprotests hashtag alatt terjedő képek és beszámolók közzétételét gátolni. A mostanra már igencsak eszkalálódó konfliktus Amharában (mert Oromiában is van egy hasonló tüntetéshullám) akkor robbant ki, amikor még július végén a welkit (wolqayt) közösség vezetőit megpróbálták őrizetbe venni a hatóságok, miután azok követelést nyújtottak be a kormányhoz, hogy a jelenleg Tigré szövetségi államhoz tartozó welkit területek kerüljenek át Amharába, mert a welkit közösség magát Amharához tartozónak tartja és a Tigré vezetést korruptnak, elnyomónak bélyegezte meg.

A tüntetések azóta tartanak kisebb-nagyobb intenzitással, például az elmúlt néhány napban Gojam és Gonder városaiban több tízezren vonultak fel a kormány ellen tüntetve, de sokan ezeket a megmozdulásokat már a welkit-ügyön túlmutatóan, a 2015. novemberében, Oromiában az oromók által kezdett tüntetésekkel való szimpátiaként is látják (azoknak az első kirobbantó oka az volt, hogy Addisz-Abeba területét Oromo régió területének kárára akarták bővíteni). Bár a kormány a tüntetések tényét elismeri, a biztonsági erők túlkapásait tagadja, állítólagosan nincs szó éles lőszerrel történő oszlatásról és a különböző kormánytisztviselők az otthonmaradással tüntető és így a mindennapi életet nehezítő polgárok otthonaiba való betöréseket is cáfolták. Azt tudjuk, hogy Etiópia bizonyos régióiban évtizedek óta alacsony intenzitású kormányellenes lázadások zajlanak, de ilyen méretű és kiterjedésű tüntetéshullámra 25 éve nem volt példa az országban és most sem köthetőek egyetlen specifikus kirobbantó okhoz, az oromók és az amharák számára úgy tűnik eddig tartott a marginalizáció, gazdasági elnyomás tűrése, ahogy ezekben a régiókban hallani lehetett, az emberek már nem akarják tovább tűrni, hogy míg Addisz-Abebában döbbenetes méreteket öltő fejlődést lehet látni, addig Amhara és Oromia egyes területein súlyos mélyszegénység létezik.

A tüntetések az egész országot megérintették, elég ha a riói olimpián kezét keresztbe téve célba érkező maratonfutó, Feyisa Lilesa esetét vesszük, aki a tévékamerák kereszttüzében vállalt szolidaritást honfitársaival. Gondoljunk bele, az országot irányító elit a tigrinyák soraiból kerül ki, akik a lakosság mindössze 6%-át képviselik, szemben az oromók és amharák összességében 60%-ot is meghaladó arányával. Az igazán nagy kérdés tehát most az, hogy mi fog történni Etiópiában, egyszerűen megnyugszanak majd a kedélyek vagy akár tovább is eszkalálódhat a helyzet, ami nem lenne jó, hiszen az elmúlt évtizedekben Etiópia iszonyatos fejlődésen ment keresztül, a gazdasági liberalizáció következményeként kétszámjegyű gazdasági növekedésről beszélünk, fejlesztési programok indultak az oktatás, környezetvédelem, egészségügy és telekommunikáció területén és Etiópa rengeteget tett a régiós béke megőrzéséért.

És bár a média szerepe megkérdőjelezhetetlen az Etiópiáról jelenleg kialakult képnek (bukott államnak nevezik az országot már most, etnikai háborúktól tartanak és így tovább), az biztos, van még mit tenni bizonyos politikai és etnikai kérdésekben – mindezek ellenére viszont Etiópiát bukott államnak nevezni hatalmas tévedés, egy iszonyatos fejlődésen átment és iszonyatos fejlődés előtt álló óriási és csodaszép országról van szó, ahol a gazdaság növekedése nem megkérdőjelezhető, az egy külföldi számára is mindenhol látható és észlelhető.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Egy véletlenül elsült fegyver, egy elégedetlen ország és óriási korrupció

lun, 29/08/2016 - 21:11

Ha valaki csak a rövid hírügynökségi tudósítást olvasta vagy valamelyik francia televízió rövid, késő esti beszámolóját látta, akkor az valószínűleg könnyedén átsiklott azon hír felett, mely szerint a guineai főváros, Conakry utcáján egy több százezres kormányellenes tüntetés során egy ember életét veszítette egy rendőrségi fegyverből leadott lövés miatt még augusztus közepén. A hír mögött azonban egy tragédia áll, hiszen a Bambéto-negyedben lakó, 21 éves Thierno Hamidou Diallo részt sem vett a megmozduláson, éppen harmadik emeleti lakása erkélyén teregette ruháit, amikor egy rendőrségi golyó eltalálta.

Az alapvetően minden fél által teljesen békésnek elismert felvonulás egyetlen halálos áldozata okán a guineai rendőrség gyorsreagálású alakulatának egyik tisztjét egyébként őrizetbe is vették (a rendőrségi erőknek tilos volt lőfegyvert maguknál tartani az esemény biztosítása során), ami alátámasztja azt a feltevést, hogy Guinea utóbbi néhány évének talán legnormálisabb, legdemokratikusabb megmozdulásáról beszélhetünk. Ezenkívül azonban túl sok pozitívat nem lehet mondani a tüntetésről, amely az életkörülmények alacsony színvonala és a mindennapi megélhetési nehézségek miatt szerveződött és a rendkívül erősen frusztrált ellenzék hasonló méretű és egyre gyakoribb felvonulásokat helyezett kilátásba, ha nem történik változás a politikai fronton, ahol a 2010 óta hatalmon lévő Alpha Condé elnök már inkább csak saját hatalmának bebetonozásával és Abu Dhabiban található befektetési cégekkel bonyolított üzleteivel van elfoglalva.

Az ellenzék szóvivője, Aboubacar Sylla sietett is hangsúlyozni, hogy ez csak egy hosszú folyamat kezdete volt, rövidesen újabb megmozdulás várható, amely ezúttal már Conakry belvárosában, gazdagabb és kormányközeli lakossággal bíró utcákon és negyedekben fog megtörténni – és ha az ellenzék továbbra is tudja tartani azt az irányt, hogy a mindennapi emberek nehézségeit, gondjait és a brutális korrupciót fogja zászlójára tűzni, akkor még több embert fogunk majd az utcákon látni és előbb-utóbb véresebb konfliktusokra is sor fog kerülni, mert most egyáltalán nem látszik, hogy bármiféle komolyabb változásra sor kerülhet a közeljövőben a politikai palettán. És ennek az az igazán szomorú felhangja, hogy a nemzetközi közvélemény jelenleg demokratikus országként tartja nyilván Guineát, dacára az eszméletlen mértéket öltő korrupciónak, amelyben nemzetközi cégek tömege volt érintett és amely az egész guineai költségvetés főösszegét meghaladó mértékeket ért már el az elmúlt években.

A legutóbbi botrányos eset példaként, amiért támadják Alpha Condé kormányát, az az ország déli részén a Rio Tinto cége által menedzselt Simandou-vasérc projekt, amely miatt folyamatosan hűtlen kezeléssel vádolják az elnököt, azt állítva, hogy áron alul, csak a saját zsebébe érkező összegek fejében adta el a koncessziós jogokat. Még augusztus 16-án például őrizetbe vettek egy Samuel Mebiame nevű közvetítőt az Egyesült Államokban, akit azzal vádolnak, hogy cégeknek segített Guineában jövedelmező üzleteket szerezni vesztegetéseken keresztül – igen, ő az egykori gaboni miniszterelnök, Leon Mebiame fia. Szóval ilyenek történnek manapság Guineában és nem kell nagy jóstehetség hozzá, hogy lássuk: a lakosság soraiban meglévő feszültség előbb-utóbb egy megmozduláson átlépi azt a küszöböt, amelyet még demokratikusnak nevezünk és akkor ember legyen a talpán aki megmondja, hogy hány rendőrtisztnél lesznek majd fegyverek a tilalom ellenére.

twitter.com/napiafrika

6 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Holnap választ Zambia – az ország történetének leginkább sorsfordító választása következik

mer, 10/08/2016 - 22:57

A Brazíliában jelenleg zajló nyári olimpiai játékok eddig nem hoztak túl sok afrikai sikert (ennek talán az eddig bemutatkozó sportágakhoz is van köze), a poszt írásának pillanatáig csak a két dél-afrikai sztárúszó tudott érmet szerezni, így a holnap (08.11) Zambiában megrendezésre kerülő parlamenti- és elnökválasztás valamint alkotmánymódosító népszavazás megfelelő fókuszban lehet legalább az afrikai sajtó és érdeklődő közvélemény számára, hogy Zambiáról már ne is beszéljünk. Volt olyan blogposzt a választásokról, amely már a polgárháború határait feszegető feszültségről írt, amivel még talán lehet vitatkozni, de az tény, hogy sok más afrikai országgal ellentétben itt most tényleg megjósolhatatlan a kimenetel az elnöki posztért.

Papíron kilenc indulóról van szó az elnöki székért folytatott versengésben, de ahhoz kétség nem fér, hogy a nagy esélyes a jelenleg is kormányzó Hazafias Front (PF) jelöltje, Edgar Lungu, akit nagy valószínűséggel csak a Nemzeti Fejlődés Egységpártja (UPND) színeiben induló és a politikai palettán már (de főleg a gazdasági szektorban) eléggé ismert Hakainde Hichilema tud majd megszorítani. Ha valaki számára ismerősnek tűnik ez a párosítás az nem véletlen, Lungu és Hichilema már 2015-ben, a Michael Sata halála után kiírt rendkívüli választáson megmérkőzött egymással, akkor minimális különbséggel Lungu tudott nyerni. Valószínűleg, ahogy akkor is, most is elég egyértelműen ki fog rajzolódni a támogatói struktúra az ország területét illetően (a PF nagyjából keleten és északon számíthat jelentős támogatásra, az UPND pedig főként délről merítheti támogatói bázisát), bár ezen most erőteljes kampánnyal próbáltak változtatni a felek – a fővárost, Lusakát ellepték a hatalmas plakátok, a pólókat és sapkákat osztogató önkéntesek, sőt több esetben még verekedésre is sor került a szembenállók között.

Az utolsó napokra már tényleg teljesen bedurvuló kampányban a zambiai politikai paletta összes nagyágyúja megmutatta magát, a PF például az egykori elnök, Rupiah Banda személyét is bedobta kampányrendezvényein, az UPND pedig az egy időben híres internetes jelenségként is befutott Guy Scott egykori PF elnököt állította maga mellé többek között. De az a legkisebb részrehajlás nélkül kijelenthető, hogy a végeredményt a mindennapi Zambia fogja eldönteni, azaz a gazdasági körülmények és az életszínvonal, ami az elmúlt hónapokig igen rossz pozícióban volt, hiszen világpiaci folyamatok okán az ország fizetőeszköze, a kwacha igencsak megrogyott, szintén világpiaci folyamatok okán több tízezer ember veszítette el munkáját, megdrágultak az alapvető szolgáltatások – de ez most stabilizálódni látszik, a munkahelyek közül rengeteget sikerült visszaszerezni és akár a választások miatt, akár nem, de fizetések emelkedtek, a közszférában korábban elbocsátott dolgozókat helyeztek vissza pozícióikba és így tovább.

Egyébként napjainkban Lusakában egy 5-6 fős családnak a minimális létfenntartáshoz úgy 140 ezer forintra van szüksége, ami tényleg a minimális életbenmaradáshoz elegendő összeg és ilyen nagy ez a szám még nem volt az elmúlt évtizedekben. Ahogy fentebb már volt róla szó, a régiók történelmi támogatása mindenképpen számítani fog, de ahogy most látni és jósolni lehet, az alapján valószínűleg a városi szegények fogják eldönteni ezt a voksolást, akik január óta már több alkalommal erőszakosan is kifejezték akaratukat egyik vagy másik jelölt mellett – a Zambiában példátlan erőszakhullámban több tucat ember veszítette idén életét választáshoz köthető konfliktusokban. És ha az elnökválasztás önmagában még nem lenne elég, alkotmányozó szavazásra is sor kerül, ahol arról szavazhatnak a zambiaiak, hogy belekerüljön-e az alkotmányba az ételhez, lakhatáshoz és munkához való alapjog vagy tényleg tiltásra kerüljön a homoszexualitás és az abortusz. És ha még egyszer az erőszak kérdését szeretnénk feszegetni: a választás után van esély erőszakra és utcai harcokra, de igazán komoly háborúskodástól Zambiában minden jóslat ellenére nem kell tartani.

twitter.com/napafrika

4 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Filmajánló: Nikyatu Jusu ígéretes rövidfilmje eddig tarol a fesztiválokon

sam, 06/08/2016 - 22:04

Valószínűleg nem sokak számára ismert a tény, hogy a New York-i Brooklyn egyik része, Bedford-Stuyvesant mindig is igazi gyűjtőhelye volt az afrikai gyökerekkel rendelkező művészeknek, filmeseknek, íróknak. Itt kerül rendszeresen megrendezésre a Beyond The Cut névre hallgató rendezvény, közönségtalálkozó, ahol ismert vagy kevésbé ismert művészekkel találkozhatnak az érdeklődők, ahogy ezt tehették egy hónappal ezelőtt, amikor Nikyatu Jusu, a sierra leonei gyökerekkel rendelkező filmrendező volt a meghívott vendég, akitől értelemszerűen elég sokat kérdeztek új, fesztiválokon taroló rövidfilmjéről, a Flowers című alkotásról. Ha az IMDB-n megnézzük Jusu adatlapját, akkor láthatjuk, hogy rendezőként eddig négy rövidfilmben működött közre, amelyek mindegyike kivétel nélkül végigjárta a jelentősebb filmfesztiválokat és kisebb díjakat is szereztek számára.

Mostani újdonsága, az Yvonne Shirleyvel közösen írt és rendezett “Virágok” júniusban került először bemutatásra a 2016-os Black Film Festival keretein belül, amelyen meg is nyerte az HBO rövidfilmes fődíját. A korábban New Yorkban filmművészetet tanult, most pedig már tanító Jusu filmje hol máshol, mint Brooklynban játszódik és egy nyarat ölel fel, amelynek során egy viccnek induló bosszú igen rosszul sül el két fiatal számára, akiket egyébként Amee Apedo (Mya) és Belle Legrand (Erin) alakítanak. A film Tumblr-oldalán képeket és információkat is találhatunk a rövid filmről (ITT) és bár az eddig közzétett előzetes sem annyira megnyerő, Jusu korábbi munkássága és az HBO folyamatos elismerései miatt mindenképpen figyeljünk oda a hamarosan a nagy nyilvánosság számára is elérhető Flowers című filmre.

Előzetes:

Nikyatu Jusu – Flowers

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.
Catégories: Afrika

Mozambik: komolyabb erőszakhullám küszöbén?

mer, 03/08/2016 - 22:04

Napjaink magyarországi híradásait zömében az amerikai elnökválasztásra való készülődés, a bevándorlási kérdések vagy éppen a Brexithez kapcsolódó információk töltik ki, már ha jut hely ezeknek a helyi- illetve bulvárhírek mellett. Arra pedig már végképp nincs idő, hogy egy, Európától több ezer kilométer távolságban lévő ország egyre mélyülő konfliktusáról essen szó, hiszen ha már Afrika, akkor is vannak jobban “eladható” gondok és országok. A kicsit keserű bevezető igazából Mozambik jelenlegi helyzetének bemutatásához egy kis felvezetés, hiszen azután, hogy most már 24 éve befejeződött a polgárháború, egyre többször, egyre durvábban üti fel fejét erőszak a polgárháborúban és azóta is egymással szemben álló felek között, amely hátterében főleg gazdasági és politikai érdekek állnak.

A polgárháborút megnyerő és az országot azóta is irányító Mozambiki Felszabadítási Front (FRELIMO) valamint egykori ellenfele, ma már pártriválisa, a Mozambiki Nemzeti Ellenállás (RENAMO) szervezete egyaránt komoly érveket tud amellett felsorakoztatni, hogy miért éppen nekik kellene vezetni az országot egy szebb jövő felé, de ezen érvek közül úgy tűnik, leginkább a katonai erő és agresszió dominál, hiszen a növekvő feszültségnek és mélyülő konfliktusnak a gazdaság és az életszínvonal, tehát összességében a lakosság issza meg a levét. És míg alapvetően a FRELIMO-RENAMO szembenállás egy állandó, ám alacsonyabb intenzitású konfliktusnak tűnik most, az biztos, hogy ha annak, az ország lakosságának nagyjából kétharmadát jelentő huszonéves (vagy annál fiatalabb) és zömében munkanélküli rétegnek az elégedetlensége a fenyegető élelmezési problémák hatására tényleg eléri a tetőpontját, akkor jogosan lehet egy lehetséges újabb polgárháború esélyét papírra vetni.

És nehogy azt higgyük, hogy ez ténylegesen földtől elrugaszkodott gondolat, hiszen elég megnézni azt, hogy a FRELIMO és a RENAMO tárgyalásainak felfüggesztése (július 27-én függesztették fel a mediátorok a tárgyalásokat augusztus nyolcadikáig) óta több tucat ember veszítette életét merényletekben és harci cselekményekben, például a RENAMO egy  hete egy cheringomai vonatot, majd egy önkormányzati épületet támadott meg, napokkal később pedig 20 fegyveres RENAMO-szimpatizáns rohanta le Mopeia városát és közel egy órán tartó tűzpárbajt vívtak a helyi rendőrökkel – több ember életét veszítette. Ráadásul olyan helyeken is történtek támadások július végén, ahol korábban erre nem volt még példa, ezek alapján már a helyi sajtóban is felütötték fejüket aggódó hangok egy polgárháborús helyzet kialakulását illetően.

Közben a gazdasági életben sem éppen pozitívak a hírek, az ország adósságának mértéke eléri a nemzeti össztermék 86%-át, miközben a növekedés mértékre egyre csökkenő tendenciát mutatva 4.5% körül áll most, ráadásként a Nemzetközi Valutaalap vizsgálatot követel az állami vállalatok egyre nyilvánvalóbb korrupciója és gyanús kölcsönügyletei okán – amit a kormányzat persze egyértelműen elutasít. És ezen a téren nem nagyon várható most konkrét akció, a FRELIMO-n belül Filipe Nyusi államelnök vállára nehezedik a RENAMO-val fennálló konfliktus súlya, még a hozzá lojális párterők is egyre inkább a teljes katonai erő bevetését kérik tőle Alfonso Dhlakama és segítői ellen. És erre egyébként lehet is reális esély, hiszen a jelenlegi gazdasági és belbiztonsági helyzetet figyelembe véve, a bizonytalanság a RENAMO-nak kedvez, hiszen bármilyen apró áremelkedés vagy a fizetőeszköz további gyengülése is tüntetésekhez, megmozdulásokhoz vezethet, ez közvetve pedig további támogatókat szerezhet a RENAMO ügyéhez – az ügyhöz, amelynek végső célja a 2019-es választáson a totális hatalomátvétel.

És van reális esélye egy tárgyalások útján történő megegyezésnek? Tekintve, hogy július 27-én is úgy szüntették be a megbeszéléseket, hogy az álláspontok rendkívül messze álltak egymástól, erre csekély az esély – a RENAMO ugye hat tartomány vezetését át akarja venni korábbi választási eredményei alapján, ezt viszont a kormány teljes egészében kizártnak tartja. Az alábbi írásban a mostani konfliktus hátteréről bővebben volt szó korábban, de alapvetően az egész konfliktus akkor kezdett komolyra fordulni, amikor még 2014-ben a RENAMO elbukta a választásokat és az eredményt Dhlakama és pártja nem volt hajlandó elfogadni csalásra hivatkozva.

Bővebben a háttérről

twitter.com/napiafrika

2 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Gabon – jön az elnökválasztás és jönnek vele a kérdések is

mar, 26/07/2016 - 21:08

Alig egy hónappal az augusztus végén esedékes elnökválasztás előtt olyan események történtek most hétvégén a gaboni fővárosban, Librevilleben, amelyek errefelé rendkívül szokatlanok – a hatalmas erőkkel felvonuló rendőrség szombaton (07.23) szemtanúk szerint még éles lőszert is bevetett, hogy megakadályozza azt az ellenzéki tüntetést, amelyet az elnökválasztás jelöltjeinek egy része szervezett. Az eredmény több tucat letartóztatás és sérült, plusz felháborodott ellenzéki hangok. A kormány részéről egyébként maga a belügyminiszter, Pacome Moubelet Boubeya is elismerte, hogy a rendőrség erővel akadályozta meg a Szent Egység a Hazáért névre hallgató ellenzéki tömörülés felvonulását, kiemelve, hogy a megmozdulók semmilyen engedélyt nem kaptak a tüntetésre és a rendőrségnek a város és a lakosság biztonságát mindenképpen szavatolnia kell.

Az elnökválasztás 14 indulója közül hetet tömörítő ellenzéki szövetség ismét Ali Bongo jelenlegi elnök jelöltsége ellen akarta felemelni a hangját, sokadszor is azzal vádolva a politikust, hogy az alkotmány szerint nem is indulhatna az elnökségéért, hiszen nem született gaboni (Bongo Brazzaville-ben született az egykori Francia Egyenlítői-Afrikai területén), másrészt pedig állítólag nem is Omar Bongo vérszerinti gyermeke, úgy fogadták örökbe még Nigériából, Biafrából. A felvonulók élén haladt a rendőrséggel szemben egészen az oszlatás megkezdéséig például a Nemzeti Tömörülés jelöltje, Casimir Oye Mba vagy éppen a függetlenként induló Bruno Ben Moubamba is, akiknek a többi jelölttel együtt sem lenne túl nagy esélyük, nem úgy, hogy még az ellenzéken belül sem képesek egy igazi, erős jelölt mögé felsorakozni – figyelembe véve, hogy egyfordulós, egyszerű többségen alapuló választásról beszélünk, egység nélkül remény sincs Ali Bongo hatalmának megdöntésére.

Erre talán jelenleg egyedül az összes ellenzéki jelölt közül talán legismertebbnek, az ex-diplomata Jean Pingnek lenne valamilyen sansza az Erők a Változásért Tömörülés színeiben, de igazából az ő sansza is nagyjából limitáltnak nevezhető, még akkor is, ha az elmúlt napokban a kormányzó Gaboni Demokrata Párt (PDG) soraiban is felütötte a fejét a széthúzás. A Facebookon és Twitteren is igen gyorsan terjedni kezdett az a videó, amelyen a PDG egyik képviselője egy hétvégi ülésen nyilvánosan kirohan Ali Bongo ellen, heves bírálata után pedig bejelenti, hogy kilép a pártból, hiszen Bongo ígéretei szerinte sosem válnak valóra. Bár azért a sajtó ezt igyekezett felnagyítani, Bongo stabil támogatói körét figyelembe véve (itt most főként a pozícióban lévő közszolgákra, az elitre és az üzleti szférára kell gondolni), ez egy nem túlságosan számító incidens.

Még akkor sem, ha első győzelme alkalmával 2009-ben Bongo csak a voksot 42%-át kapta – az azóta eltelt időben ugyanis elég hatékonyan sikerült hatalmát és támogatói körét kiépítenie, ráadásul az is eléggé megalapozza pozícióját, hogy az 1967-től 2009-ig uralkodó Omar Bongo fiáról beszélünk. Persze azért a hétvégi kirohanás nem az egyetlen jele volt a PDG-n belüli repedéseknek, még márciusban például a parlament egykori elnöke, Guy Nzouba Ndama és tucatnyi társa hagyta el a pártot kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva – Ndama azóta már független jelöltként próbálja építeni karrierjét. De ha Bongo bukásának valódi esélyeit akarjuk felmérni, akkor a múltban kell kutakodnunk, hiszen pont az okozhatja Bongo vesztét, ami az előnye is: a múltja, édesapjával előtérben.

Ali Bongo ugyanis ott folytatja, ahol Omar Bongo abbahagyta, a Bongo-uralom alatt a gaboni társadalom ugyanis teljes mértékben szétszakadt, egy szűk, iszonyúan gazdag elitre és egy, a fejlődésből javarészt kimaradó szegényebb rétegre, amelynek frusztráltságát csak növelték Omar Bongo megnyilvánulásai, amelyekben többször a saját bankszámlájának nevezte az állami kincstárat. Ez Omar Bongo halálával sem változott, Ali ideje alatt is komoly botrányok ütötték fel fejüket – például feleségének, Sylviának egy párizsi bevásárlókörúton elköltött 1 millió eurós botránya a mai napig legendás történet a gaboni társadalomban. Ennek ellenére az elnökválasztáson szinte borítékolható Bongo győzelme, a kérdés igazából csak annyi, hogy a társadalomban sokak által sejtett és valószínűsített feszültségek felszínre kerülnek-e vagy sem, mert Gabonban etnikai alapon nem várhatóak konfliktusok, így csak azt kell figyelnünk, hogy 2009-hez képest lesznek-e még erőszakosabb válaszlépések Bongo újabb győzelmére.

twitter.com/napiafrika

1 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Gondolatok a labdarúgó Európa-bajnokság afrikai származású résztvevőiről

mar, 19/07/2016 - 22:13

Többnyire sajnálatos módon negatív kontextusban jelent meg a médiában a francia labdarúgó-válogatottban szereplő, afrikai származású játékosok szereplése a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokság kapcsán, pedig nem Franciaország volt az egyetlen válogatott, ahol erősen dominált az afrikai származás. Sőt, a végül győztes Portugáliában a győztes gólt megszerző Éder is Bissau-Guineában született és csak gyerekként került Portugáliába, ahol aztán beindult futballkarrierje és bár igazi szupersztárrá nem vált, azért jegyzett bajnokságok erősebb csapataiban szerepelt pályafutása során. És ahogy a franciák esetében, úgy Portugáliánál is elmondható, hogy ez nem egy újdonsült hóbort, amelyet mondjuk atlétikában láthatunk egy-két “felvásárló” ország esetében, hiszen már az ötvenes évektől kezdve domináltak az afrikai játékosok a portugál csapatban és például a sokszor-sokat emlegetett Figo-féle aranygenerációban is sokat számított a jelenlétük.

És hogy Éder esete nem csak egy kiragadott, egyedi példa, azt tökéletesen igazolja például a nagy ígéretnek számító Renato Sanches is, aki most már a Bayern München színeiben teheti büszkévé sao toméi illetve zöld-foki-szigeteki családját (bár ő maga sao toméi édesapja és zöld-foki édesanyja gyermekeként már Lisszabonban született) vagy éppen az angolai fővárosban, Luandában született William Carvalho is. Aztán ha azt olvassuk, hogy Luís Carlos Almeida da Cunha, akkor nem nagyon tudjuk hova tenni a nevet, de ha mondjuk az áll helyette, hogy Nani, akkor egyből tudjuk már, hogy a portugál EB-győzelemben nagy szerepet játszó portugál csatárról beszélünk, aki szintén a Zöld-foki-szigeteken született és onnan került Portugáliába és a teljesség igénye nélkül a stabil alapembernek számító Danilo vagy éppen Eliseu is igencsak erős afrikai gyökerekkel bír, hogy másokról most ne is beszéljünk.

De a döntőben aztán voltak más, afrikai vonatkozású érdekességek is, hiszen például a francia színekben játszó Blaise Matuidi szülei Angolából menekültek Párizsba még a nyolcvanas években és Matuidit anno még a portugál válogatottba is behívták. A francia válogatottban 11 játékosnak voltak erős afrikai gyökerei, de egyáltalán, a 24 induló válogatottból 12-ben voltak afrikai származású játékosok, ami tökéletesen mutatja, hogy semmilyen formában nem érdemes már kihegyezni ezt a kérdést egy-egy csapatra vagy játékosra, ezek a sportolók már jelentős mértékben részeseivé váltak az európai sportnak és egyáltalán a társadalmaknak. Persze ez sok helyen és sok réteg körében nem talált túl pozitív fogadtatásra, de például Franciaország esetében tökéletesen láthatóak a korábbi gyarmatbirodalom nyomai, hiszen voltak játékosok a válogatottban gyökerekkel Észak-Afrikából, Közép-Afrikából, Észak-Afrikából vagy éppen Közép-Amerikából is.

twitter.com/napiafrika

5 ember kedveli ezt a posztot.Tetszett az írás.Tetszett az írás.

Catégories: Afrika

Pages