Vous êtes ici

Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)

S'abonner à flux Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja) Kárpátalja.ma (Ukrajna/Kárpátalja)
Kárpátaljai magyar hírportál
Mis à jour : il y a 1 mois 3 semaines

2015. július 15., szerda

mer, 15/07/2015 - 00:00
Névnap Henrik – germán eredetű; jelentése: körülkerített birtokán uralkodó.

Roland – német eredetű; jelentése: vakmerő hős. Idézet „Mindnyájan úgy választjuk meg társaságunkat és a környezetünket, hogy az tükrözzön minket.”

Frank Herbert

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Hodinka Antal (Ladomér, 1864. január 13. – Budapest, 1946. július 15.). Történész, egyetemi tanár, az MTA tagja.  Iskoláit Máramarosszigeten és Ungváron végezte. Érettségi után a munkácsi egyházmegye papnövendéke lett. 1882-ben a budapesti központi teológiai akadémiára került. Az egyetem bölcsészkarán történelmi és szláv filológiai előadásokat is hallgatott. Tanulmányai befejezése után, 1888-ban a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárában helyezkedett el, ahol a szláv nyelvű kéziratok rendezésével bízták meg. A ruszin és a magyar mellett jól ismerte egyházának liturgiai nyelvét, az egyházi szláv nyelvet, de tudott oroszul, szerbül, latinul és németül is. 1889-ben a bécsi Osztrák Történeti Intézetbe küldték, ahol diplomáciával, paleográfiával és szláv filológiával foglalkozott. Több délszláv vonatkozású munkát is írt.  1891-ben Bécsből hazatérve doktorátust szerzett, 1892-1906 között Bécsben levéltáros, könyvtáros. 1895-96-ban Rómában is kutatott.  1906-ban a pozsonyi jogakadémián a magyar művelődéstörténet, 1914-től a pozsonyi egyetemen a magyar történelem professzora, 1918-tól az egyetemes történeti tanszéket vezette. 1923-tól 1935-ig, nyugalomba vonulásáig a pécsi egyetemen volt tanár, 1932-33-ban rektor. Tudományos munkásságának jelentős részét a munkácsi egyházmegye, s ezzel együtt a ruszinság, illetve a vidék múltját megvilágító gazdasági, társadalompolitikai, valamint településtörténeti források összegyűjtése és megjelentetése képezi.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- Szabó Gyula színész (1930) népi hősök szerepében vált ismertté.

- Pest és Vác között elindulnak az első vonatok (1846)

- Medveczky Ádám karmester, az Operaház örökös tagja születése (1941)

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

 

TE IS EGY „ISTVÁN” VAGY? (2)

„… válasszatok ki magatok közül, atyámfiai, hét férfit… akik telve vannak Lélekkel…” (Apostolok cselekedetei 6:3)

Istvánt azért is választották az újszövetségi gyülekezet vezetői közé, mert telve volt Szentlélekkel. Miért fontos ez? Mert Jézus azt mondta tanítványainak: „…erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld legvégső határáig” (ApCsel 1:8).

Pál azt írja: „Ne részegeskedjetek, mert a borral a léhaság jár együtt, hanem teljetek meg Lélekkel” (Efezus 5:18). Egyszer meglátták, hogy egy lelkipásztor vacsorához elfogyasztott egy pohár bort is. A gyülekezet vezetősége Pál szavaiba kapaszkodott: „meg ne részegedjetek a bortól” (Efezus 5:18 Károli), és azonnali lemondást követelt a lelkipásztortól. A lelkész erre így válaszolt: „Akkor mindannyian adjuk be a lemondásunkat! Azt mondjátok, és nem teljesítettek a parancs első felét: »ne részegedjetek meg a bortól«, közületek azonban senki sem teljesítette a második felét: »hanem teljesedjetek be Szentlélekkel«!” Értsd meg, folyamatosan töltekezned kell Isten Lelkével. Az autód sem azzal a benzinnel megy, amit legelőször beletankoltál, amikor vetted, nem igaz? Vagy a Szentlélek vezet – vagy a saját lelked. Azt mondod, vannak talentumaid? Igen, és Isten használni is fogja őket. De amikor arról van szó, hogy felépítsük, amit ő akar felépíteni, ahhoz nem elég az emberi tehetség. „Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én lelkemmel! – mondja a Seregek Ura” (Zakariás 4:6).

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

 

, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Szent Bonaventura püspök, egyháztanító

1218 körül született Viterbo közelében. A hagyomány szerint a Bonaventura (jószerencse) név a súlyos beteg gyermek Szent Ferenc imájára történt csodás gyógyulásának emléke. 1218 körül, anyja fogadalmához híven, belépett Szent Ferenc Rendjébe. Elöljárói, felismerve tehetségét, a noviciátus után Orvietóba küldték a Rend első hittudományi főiskolájára, de már egy év múlva a párizsi egyetemre. 27 éves korában pedig a híres párizsi egyetemen kezdte meg tanári működését. A fiatal ferences egykettőre Aquinói Szent Tamás mellett a legünnepeltebb tanár lett. 1257-ben, 36 éves korában a Rend generálisává választották. X. Gergely pápa, a II. lyoni egyetemes zsinatra rendelte Szent Tamást is, Bonaventurát pedig kinevezte bíborosnak. Egyhangúlag neki tulajdonították, hogy a görögök visszatértek az Egyház egységébe, mikor letették a hitvallást. Bonaventura hatalmas beszédében adott kifejezést a jelentős eseménynek. Már halálos betegen ment el a zsinat következő ülésére. Visszavonult, készült a halálra. A pápa kezéből vette a szentkenetet, és a feszületre függesztette tekintetét. Így halt meg 1274. július 15-ére virradó éjjel.

bacskaplebania.hu

 

Új jelzőlámpák Beregszászban

mar, 14/07/2015 - 18:55

Közlekedési lámpákat helyeztek el a B. Hmelnickij, illetve a Muzsalyi úton lévő gyalogosátkelőknél.

A lámpák már a napokban működni fognak tesztüzemmódban, így megváltozik a forgalom korábbi rendje ezeken az útszakaszokon.

Kárpátalja.ma

Megerősítette a lembergi közúti ellenőrző pontokat a Jobb Szektor

mar, 14/07/2015 - 18:49

Megerősítették a Jobb Szektor (PSZ) emberei Lemberg (Lviv) környékén a Kárpátaljára vezető utakon létesített ellenőrző pontokat, amelyeket a szélsőséges szervezet a hétvégi munkácsi fegyveres konfliktus miatt állított fel.

A PSZ tagjai huszonnégy órás üzemmódban ellenőrzik Lemberg megye útjain a Kárpátalja felé tartó átmenő forgalmat. Állításuk szerint arra ügyelnek, hogy a biztonsági erők ne jussanak át Munkács felé, és ott ne szervezhessenek újabb provokációkat – írta kedden a Zaxid.net lembergi hírportál.

Az orgánum szerint a kijevi autóút lembergi bevezető szakaszán, Hamalijivka községben felállított ellenőrző ponton felváltva állandóan mintegy 20 férfi tart éjjel-nappali ügyeletet. Mindegyikük golyóálló mellényt és acélsisakot visel, de a fegyvereik nem láthatók. Azt figyelik, hogy katonai járművek, haditechnika ne haladhasson át Kárpátalja irányába. A PSZ-ben azt állítják, ez csak megfigyelőpont. „Az itt szolgálatot teljesítők békés emberek. De ha át akarnak törni, erőszakot alkalmaznak, bűnös parancsra cselekszenek, akkor más módon állítjuk meg őket” – mondta el a híroldalnak Tarasz Hamer, a PSZ katonai szárnyának számító Önkéntes Ukrán Hadtest (DUK) 2. tartalékos zászlóaljának parancsnoka.

A beszámoló szerint a terepruhások az út négy sávjából csak az egyiket zárták le, és szelektálva állítják meg a buszokat, civil személygépkocsikat. Az ellenőrzés félelmet kelt a közlekedőkben, mert nem tudják, milyen okból tartóztatják fel őket – olvasható a riportban.

A PSZ részlegesen lezárta a Ternopil felé vezető autóutat is Zolocsiv város mellett – áll a beszámolóban, amely szerint a közlekedésrendészet és a rendőrség itt sem avatkozik be. Petro Kovalcsuk helyi rendőrparancsnok ezzel kapcsolatban elmondta, megállapodtak a PSZ embereivel, hogy azok nem létesítenek teljes útzárat, csak akkor állítják le a forgalmat, ha haditechnika akar áthaladni.

Ugyanakkor Dmitro Zaharia, Lemberg megye rendőrparancsnoka figyelmeztette az útlezárókat, hogy ne lépjék túl a törvényesség határát, mert az állampolgárok jogainak és szabadságjogainak a korlátozása büntetőjogi felelősségre vonással jár.

Továbbra is több mint tíz fegyveres rejtőzködik a Munkács környéki erdőkben

mar, 14/07/2015 - 18:42

A Jobb Szektor (PSZ) mintegy tíz fegyveresét kerítették be Kárpátalján – közölte Olena Hitljanszka, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtószóvivője keddi kijevi sajtótájékoztatóján.

A szóvivő elmondta, nem tudja, hogy pontosan hányan lehetnek a Munkács környéki erdőkben rejtőzködő fegyveresek, a számuk szerinte meghaladja a tízet, de nem sokkal. Hozzátette, annyi biztosan tudható, hogy valamennyien helyiek, azaz Kárpátalja megyéből valók – adta hírül a 112.ua ukrán hírportál.

„Állandóan tárgyalunk velük, lezártuk a környéket, ahol ezek az emberek tartózkodnak. Követeljük, hogy tegyék le a fegyvert, és adják meg magukat, szavatoljuk számukra ügyük tisztességes és tárgyilagos kivizsgálását, beleértve azokat a körülményeket, amelyek az ismert eseményekhez vezettek” – idézte az Unian hírügynökség Hitljanszkát, aki azt is elmondta, nem fogják megengedni a további vérontást.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy az SZBU mindent megtesz az állampolgárok biztonsága érdekében, és meggátolja azok tevékenységét, akik destabilizálni akarják a helyzetet Ukrajnában. Említést tett arról, hogy hétfő este az SZBU munkatársai elfogták a PSZ két fegyveresét, akik részt vettek a hét végi munkácsi konfliktusban. Őket a kérésükre külön repülőgéppel Kijevbe szállították, ahol jelenleg folyik a kihallgatásuk.

Ugyanakkor Andrij Sztempickij, a PSZ katonai szárnyának számító Önkéntes Ukrán Hadtest (DUK) parancsnoka kedd reggeli Facebook-bejegyzésében azt állította, hogy két harcosuk önként adta meg magát az SZBU-nak, alaposan megfontolt döntés nyomán. A kelet-ukrajnai konfliktusra utalva hozzátette: „az egész egység az első vonalban volt, a fiúk mindegyike hősiesen harcolt.”

A 128-asok három katonája esett el Kelet-Ukrajnában

mar, 14/07/2015 - 18:33

A munkácsi 128-as hegyi gyalogdandár három katonája esett el Kelet-Ukrajnában – a hírt Ljudmilla Bandurcsak kárpátaljai önkéntes posztolta az egyik közösségi oldalon.

Az áldozatok között nincs kárpátaljai veszteség. Az önkéntes egy hmelnyicki, egy ivano-frankivszki és egy csernyivci járásból származó katona haláláról számolt be. Az egység két tagjának holléte ismeretlen.

Kárpátalja.ma

Tovább nőtt a légszennyezés Ungváron

mar, 14/07/2015 - 17:31

Júniusban 912 alkalommal vizsgálták meg a megyeszékhely levegőjének minőségét. Az eredmények szerint a szennyezőanyagok havi átlagos koncentrációja a májusi értékekkel összevetve nőtt, emelkedett a formaldehid és a szén-monoxid szintje – adta hírül a Novini Zakarpattya.

A tavaly júniusi havi középértékhez viszonyítva emelkedett a levegő nitrogén-dioxid, kén-dioxid, szén-monoxid szintje, valamint a por, a formaldehid és az oldható szulfátok mennyisége, azonban csökkent a nitrogén-oxid jelenléte a város levegőjében.

Kárpátalja.ma

10 tény a csók kultúrtörténetéről

mar, 14/07/2015 - 16:01

1. A kutatók megosztottak a csók eredetét illetően. Az egyik tábor szerint a csókolózás szokása valószínűleg több millió évvel ezelőtt alakult ki, amikor az emlősök a megrágott ételt a szájukon át adták át utódaiknak, az antropológusok másik csoportja szerint azonban egy ösztönös cselekedetről van szó.

2. A legkorábbi, csókolózáshoz hasonló tevékenységről, az orrok egymáshoz dörzsöléséről tudósító szövegek az i. e. 1500 környékén, Indiában keletkezett védikus irodalomból származnak. Az i. e. 8-9. századra datálható hindu eposzban, a Mahábháratában már az ajkak összeérintéséről is találunk szövegrészletet, a Kámaszútra pedig már egy egész fejezetet szentelt a csókfajták leírásának.

3. A csók nem csak Indiában volt ismert. Hérodotosz, az. i. e. 5. században élt görög történetíró megemlékezett róla, hogy a perzsa férfiak ajakcsókkal üdvözölték az azonos társadalmi rétegbe tartozó, arcra adott csókkal pedig a náluk alacsonyabb rangú társaikat.

4. A csókolózás elterjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy az Indiát i. e. 326-ban elfoglaló Nagy Sándor hadseregének tagjai vezérük i. e. 323-ben bekövetkezett halála után szétszéledtek a világban, így rajtuk keresztül számos kultúra megismerhette a szokást.

5. A csókolózást Európában a rómaiak terjesztették el. A birodalom lakói háromfajta csóktípust is ismertek: az arcra adott osculum a baráti közeledést jelezte, a basium esetében már az ajkakat érintették össze a felek, a savium pedig a csók legszenvedélyesebb formája volt. Az esküvői csók szokása is a római időkre vezethető vissza. A hagyomány szerint a párok házassági szándék bejelentésekor váltottak egy szenvedélyes csókot egymással.

6. A középkori Európában az emberek társadalmi hierarchiában elfoglalt helyük szerint adtak csókot egymásnak. Az azonos rétegből kikerülők – függetlenül attól, hogy férfiak vagy nők voltak – a szájukat érintették össze. Minél távolabb csókoltak meg azonban valakit a szájától, annál nagyobb volt a két ember közötti társadalmi különbség. Mivel a középkorban a társadalom többsége írástudatlan volt, aláírás helyett sokan egy X betűvel, valamint egy arra nyomott csókkal hitelesítették a dokumentumokat.

7. A 17. század második felétől a csókot más gesztusok kezdték felváltani, mint például a meghajlás, a pukedlizés és a kalap megemelése. Angliában a csók kiszorulásához az 1665-os londoni pestisjárvány kiváltotta félelem is nagyban hozzájárult.

8. A filmtörténetben elsőként May Irwin és John Rice csókolta meg egymást az 1896-os A csók című némafilmben. A jelenet hatalmas botrányt okozott.

9. Számos csendes-óceáni szigeteken élő törzs mellett többek között a bolíviai sirionó indiánok és a szomáliak is csak az európaiak megjelenésével ismerték meg a csókot. 1897-ben Paul d’Enjoy antropológus feljegyezte, hogy az ajakra adott csók számos ázsiai kultúrában az undor jelének, sőt, a “kannibalizmus egyik formájának” számít.

10. Ázsia egyes területein még a 20. században is megbotránkozást keltett egy nyilvános csók. 1924-ben Auguste Rodin A csók című képét csak egy kis szobában, bambusszal eltakarva állították ki Tokióban.

Cseh rendszámú gépkocsik a munkácsi lövöldözésnél

mar, 14/07/2015 - 15:06

Három cseh rendszámú személygépkocsi is mozgott a múlt hét végi munkácsi összetűzések színhelyén, amelyek közül legalább az egyik bizonyíthatóan lopott volt – jelentette kedden a cseh közszolgálati rádió, a Munkácson készített videófelvételekre és fényképekre hivatkozva.

A Jobb Szektor (PSZ) szélsőséges szervezet fegyveresei és Mihajlo Lanyo ellenzéki parlamenti képviselő testőrsége között lezajlott, három halálos áldozatot követelő szombati fegyveres összetűzés mögött a keddi cseh lapok egybehangzó véleménye szerint az ukrán határon zajló csempészüzlet húzódik meg.
A cseh rendszámú személygépkocsik munkácsi szerepével kapcsolatban a Právo című baloldali napilap keddi jegyzetében úgy vélte, hogy a cseh hatóságoknak, elsősorban a titkosszolgálatoknak, nagyon alaposan ki kellene vizsgálniuk a történteket, mert nem lehet kizárni, hogy az események hátterében lévő befolyásos személyek valamelyike esetleg Csehországban él, sőt Csehországból is aktív részese az ottani eseményeknek. Egyelőre azonban az sem világos, hogy az összetűzések helyszínén mozgó cseh rendszámú kocsik melyik félhez tartoztak.
A Právo ugyanakkor emlékeztet: Csehországban jelenleg mintegy 140 ezer ukrán állampolgár tartózkodik engedéllyel, és gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni, hogy közülük ki miből él.
A cseh elhárítás (ÚZSI) nem kívánta kommentálni a Munkácson történteket. A szolgálat szóvivője felhívta az újságírók figyelmét arra, hogy az ÚZSI tevékenysége nem nyilvános, ezért arról semmiféle hivatalos tájékoztatást nem adnak.
A prágai külügyminisztérium sem kívánt nyilatkozni az ügyről. A szóvivő szerint a cseh rendszámú gépkocsikkal kapcsolatos információkat a biztonsági szolgálatoknak és a rendőrségnek kell kivizsgálnia.

Távoli jeges égitestek titkait remélik megfejteni a Plútó vizsgálatával

mar, 14/07/2015 - 14:50

A New Horizon a mai napon suhan el a Plútó-rendszer mellett, a randevúval a szakemberek képet kaphatnak a távolra szakadt, jeges égitestek képződményeiről is.

Először érkezik ember alkotta űreszköz a Plutóhoz, a Kuiper-öv egyik objektumához, így a találkozó a tekintetben is hasznos információval szolgál, hogy milyen képződmények találhatóak általában a távoli jeges égitesteken – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján.

Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa a New Horizons és a törpebolygó keddi találkozásáról az mta.hu-nak kifejtette: az űreszköz műszereire komoly feladat vár, hiszen a találkozó nagy sebességgel történik és rövid idő alatt kell a célpontokat elemezni.

A randevú a Földtől 7,5 milliárd kilométerre lesz, a New Horizons az öt hold pályájánál közelebb halad el a Plútó mellett, 12 ezer 500 kilométerre felszínétől, méghozzá az eddigi megfigyelések alapján a legváltozatosabbnak mutatkozó oldala felett. Néhány órával a közelítés után “visszatekintve” a Plútó légkörén áthaladó napfényt is megfigyeli, ami pontos összetétel-becslésre ad lehetőséget.

A közelítéskor az űreszköz teljesen “néma” marad, ez idő alatt semmilyen információt nem továbbít a Földre. A legtöbb adat csak szeptembertől kezd érkezni a Földre, az összes mérés a találkozás után kilenc hónappal érkezik meg.

Kereszturi Ákos kitért azokra az aggályokra, miszerint a holdak pályasíkjában az adott égitestek felszínéről származó porkorong lehet. Egy ilyen porfelhőn történő, nagy sebességű áthaladás nem veszélytelen, ezért az elmúlt hónapokban a LORRI-kamerával poranyagot kerestek, de nem akadtak a nyomára, így az eredeti útvonal biztonságosnak tűnik. Hasonlóan megnyugtató eredményt kapott az MTA CSFK Kiss Csaba vezette kutatócsoportja is, amely a Herschel-űrtávcső mérései alapján zárta ki számottevő poranyag előfordulását.

Kárpátalja ma: balesetveszélyes fa Beregszászban

mar, 14/07/2015 - 14:07

A képsor a Beregszászi 6-os Számú Általános Iskolánál készült. Bújócskára alkalmas hely, de határozottan nem a legbiztonságosabb. A fotó magáért beszél, a következtetések levonását az olvasóra bízzuk.

Pallagi Marianna

Kárpátalja.ma

Milyen édesítőszerek vannak az üdítőitalokban?

mar, 14/07/2015 - 13:52

A mesterséges édesítőszereket szigorúan ellenőrzik, az engedélyezett anyagok teljesen biztonságosak.

A diétás italokban – a különböző szénsavas és szénsavmentes üdítőkben – energiamentes édesítőszerek segítségével állítják elő a szinte mindenki által vágyott édes ízt. Az ilyen típusú édesítők alkalmazása évtizedek óta parázs vitákat szül: az ellenzők szerint a kalóriaszegény üdítők ízesítésére is használt, elterjedt édesítők, az aszpartám, a szacharin, az aceszulfám-K és a szukralóz egészségügyi veszélyeket jelentenek. A kutatások szerint ez az aggodalom jobbára alaptalan, ugyanakkor igen erős érv mellettük, hogy segíthetik korunk egyik legnagyobb egészségügyi kockázata, az elhízás mérséklését, és óvják a fogak egészségét is.

Az élelmiszerbiztonsági szervezetek, így kontinensünkön az Európai Élelmiszerbiztonsági Hivatal (EFSA), nagyon szigorú ellenőrzésnek vetik alá ezeket az ízesítőanyagokat, a szabályozást pedig az új kutatási eredményeknek megfelelően rendszeresen felülvizsgálják. Ez a biztosítéka annak, hogy az engedélyezett anyagokkal édesített ételek és italok ártalmatlannak minősülnek, ha nem lépjük túl a hatóságok által meghatározott napi beviteli határértéket. Az elfogadott napi mennyiséghez (Acceptable Daily Intake, ADI) képest a ténylegesen felhasznált mennyiség olyan alacsony, hogy gyakorlatilag képtelenség a túlzott édesítő-bevitel még rendszeres fogyasztás esetén is.

Aszpartám

Az aszpartám (E 951) világszerte az egyik leggyakrabban használt édesítőszer, amely 6000 különféle termékben, például italfélékben megtalálható, de emellett számtalan egyéb fogyókúrás termék ízesítésére is használják az 1960-as évek óta. Időről időre felbukkanó vádak szerint ez a cukornál 180-200-szor édesebb anyag rákot és genetikai károsodásokat okozhat. Ezzel szemben a tudomány jelenlegi iránymutatása szerint az aszpartám teljes biztonsággal fogyasztható – ezen az állásponton van több mint száz ország élelmiszerbiztonsággal foglalkozó szabályozó hatósága, köztük az európai testületek is. Az EFSA 2013-as nyilatkozata szerint nem hordoz egészségügyi veszélyeket, ha az ajánlatos mennyiséget – testsúly-kilogrammonként 40 milligramm – nem haladja meg.

„Egy doboz diétás szénsavas üdítőital rendszerint mintegy 180 milligramm aszpartámot tartalmaz, ami azt jelenti, hogy egy 75 kilogramm súlyú felnőttnek napi több mint 16 doboz diétás üdítőt kellene elfogyasztania ahhoz, hogy túllépje az uniós küszöbértéket” – állt a közleményben.

Szacharin

A kristálycukornál mintegy 300-szor nagyobb édesítő képességgel rendelkező szacharin (E 954) a legrégebben ismert energiamentes édesítőszer: 1879 óta használják az élelmiszeriparban. Hosszú története során sokszor merült fel ellene, hogy fogyasztása rákkeltő hatása lehet: az 1970-es években, patkánykísérletek során bizonyították is, hogy fogyasztása összefüggésben áll a hólyagrákkal.

Ez a hatás azonban csak olyan nagy adag mellett mutatható ki, amennyit a valódi életben elképzelhetetlen, hogy elfogyasszunk, ráadásul az elmúlt 30 évben nem igazolták, hogy az említett állatkísérlet eredménye emberek esetében is megáll. A szacharin ezért ma már nem szerepel az illetékes európai és egyesült államokbeli hatóságok tiltólistáján: tudomány álláspontja szerint nem jelent veszélyt a szervezetre. Megengedett napi mennyisége 5 milligramm testsúly-kilogrammonként.

Szukralóz

A szukralóz (E955) használata viszonylag új keletű: 1976-ban fedezték fel, és először 1991-ben engedélyezték Kanadában, az EU pedig 2000-ben adott neki zöld utat. Nagyon intenzív, a kristálycukorhoz képest 600-szoros édesítőerejű, igen stabil, jól oldódó adalékanyag. Idén tavasszal sokat hallhattunk róla, amikor az egyik legnagyobb üdítőital-gyártó világcég bejelentette, hogy diétás készítményében szukralózzal váltja ki az aszpartámot. A vizsgálatok szerint alkalmazása teljesen biztonságos: megengedett napi bevitele testsúly-kilogrammonként 15 mg.

Aceszulfám K

Az aceszulfám K (E950) az aszpartámhoz hasonló édesítőerővel bír, és – elsősorban aszpartámmal vagy más édesítőszerekkel kombinálva – élelmiszeripari termékek ezreiben, köztük üdítőitalokban is felhasználják. Az előírások szerinti megengedett napi mennyisége 9 milligramm testsúly-kilogrammonként: több száz vizsgálat tanúsága szerint használata nem jár egészségügyi kockázatokkal.

Sztívia – a természetes édesítőszer

A sztívia egy Brazília déli részén és Paraguayban őshonos növény, édes ízét okozó hatóanyaga a ma ismert egyik legerősebb édesítőszer. Harmincszor édesebb a kristálycukornál, kivonatai pedig akár 300-szor is. Mégis energiamentes, a glikémiás indexe 7, azaz nagyon lassan szívódik fel, tehát nem emeli meg a vércukorszintet, így cukorbetegek is biztonsággal fogyaszthatják.

Számos egészségügyi jótékony hatása is ismert, a sztívia többek között csökkenti a magas vérnyomást, antibakteriális hatása miatt segít megelőzni a fogszuvasodást, javítja az emésztést, gombaölő hatása miatt a Candida kezelése is kiegészíthető vele, segíti az egészséges bőr helyreállítását és nullás kalóriatartalma miatt biztonsággal fogyasztható bármilyen diétában. Nem tartozik a legolcsóbb édesítők közé, azonban mivel nagyon keveset kell használni belőle, igen gazdaságos. A tudatos táplálkozás részeként a sztíviát egyre több termékben, többek között üdítőitalokban használják édesítésre.

Iráni atomprogram – 1979 óta a legfontosabb esemény a megállapodás

mar, 14/07/2015 - 13:50

Történelmi kompromisszumnak, továbbá Irán és az Egyesült Államok, valamint a nemzetközi közösség kapcsolatában 1979 óta a legfontosabb eseménynek nevezte a kedden Bécsben kötött, az iráni atomprogramról szóló megállapodást Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója az M1 aktuális csatorna hírfolyamában.

Az elemző szerint azért fontos a kompromisszum, mert egyik félnek sem sikerült elérnie mindent, amit szeretett volna, mindketten kénytelenek voltak engedni saját elvárásaikból. Azt még nem tudni, hogy ez a megállapodás egy fegyverkorlátozási intézkedésként kerül be majd a történelembe vagy az Egyesült Államok és a nemzetközi közösség változó Közel-Kelet-politikájának egyik lépése lehet – mondta.
Szalai Márton kitért arra, hogy a megállapodásba olyan elemeket is beépítettek, amelyek arra ösztönzik Iránt, hogy betartsa azt. Ilyen például, hogy ha a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megállapítja, Irán nem teljesítette kötelezettségeit, akkor 65 napon belül visszaállíthatják a szankciókat. Ez egyáltalán nem érdeke Iránnak – hangsúlyozta az elemző.
A szakértő kiemelte továbbá, hogy a közvélemény-kutatások szerint az iráni lakosság is támogatja a megállapodást. Ugyanis – mint kifejtette – az elmúlt években a szankcióknak nagyon komoly hatásuk volt az iráni nép életkörülményeire, ezért a következő években változásokat szeretnének elérni.
Felhívta a figyelmet továbbá arra, hogy a közelmúltban Irán és az Egyesült Államok is azt látta: a Közel-Kelet számos konfliktusában – például szíriai polgárháború vagy a magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet – elleni küzdelemben a két országnak közösek az érdekei. Ugyanakkor korábban nem tudtak együttműködni az olyan sérelmek miatt, mint az atomprogrammal kapcsolatos nézeteltérések, illetve az Egyesült Államok hagyományos szövetségesei, Izrael és Szaúd-Arábia sem nézné jó szemmel a közeledést.
A szakértő szerint az érdekek szempontjából elkerülhetetlen, hogy Irán és az Egyesült Államok rövid-, illetve középtávon együttműködjön. Szalai Máté ugyanakkor megjegyezte: “meglátjuk, hogy a politikai játszmák ezt mennyire fogják megengedni”.
Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője kedd délelőtt Bécsben jelentette be, hogy átfogó megállapodást kötött Irán és a hatok elnevezésű országcsoport Teherán atomprogramjáról. Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter “történelmi pillanatnak” minősítette a megegyezést.
A megállapodás tizenhárom éven át tartó diplomáciai huzavona és egyeztetések után jött létre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagjának és Németországnak a legutóbbi fordulón, a több mint két hétig elhúzódó bécsi maratoni tárgyalásokon sikerült megegyeznie Iránnal az iszlám köztársaság nukleáris kapacitásainak korlátozásáról. Az egyezség legalább tíz évig gátat vet annak, hogy Irán atomfegyver előállítására alkalmas mennyiségű és minőségű hasadóanyagot állítson elő, cserébe legkorábban a jövő év elején feloldják az ellene hozott gazdasági és pénzügyi szankciókat, a fegyverszállítási embargó nagy része azonban még évekig érvényben marad.

Részleges áramszünet Ungváron

mar, 14/07/2015 - 13:42

Javítási munkálatok miatt július 14-én és 15-én közép-európai idő szerint 08:00 órától 15:30-ig részleges áramszünet lesz a kárpátaljai megyeszékhelyen. Lekapcsolják a villanyt a Szobránc (1-25. házszám), a Krilov utcákon, illetve a II. Rákóczi Ferenc utca egy részén – adta hírül a Novini Zakarpattya hírportál.

Kárpátalja.ma

Öt éremmel zártuk az Universiadét

mar, 14/07/2015 - 13:12

A magyar versenyzők két arany- és három bronzéremmel zártak a dél-koreai Kvangdzsuban rendezett Universiadén.
Az első érmet az Egyesült Államokban tanuló Valkai Ferenc szerezte, aki a kardvívók egyéni versenyében végzett harmadikként. Őt a junior világbajnok párbajtőröző Berta Dániel követte, aki szintén bronzérmes lett. Az első aranyérmet a Simon Béla, Juhász Adrián evezős duó nyerte, amely a normál súlyú kormányos nélküli kettesek mezőnyében győzött. A harmadik bronzérmet szintén egy evezős, Tamás Bence szállította, ő a könnyűsúlyú egypárevezősök között végzett harmadikként.

A viadal zárónapján a férfi vízilabda-válogatott szerzett aranyérmet, Vincze Balázs együttese a döntőben elképesztő izgalmak után, ötméteresekkel diadalmaskodott az olasz csapat felett. Az első hely sorsa csak a nyolcadik párban dőlt el, ekkor az olaszok hibázása után Sedlmayer Tamás talált a kapuba.

Két évvel ezelőtt Kazanyban a magyar küldöttség 15 érmet, köztük négy aranyat nyert.

Jacenyuk: “politikai katasztrófa” a görög válság kezelése

mar, 14/07/2015 - 12:34

Az ukrán kormányfő szerint “politikai katasztrófa” a görög válság kezelési módja, amely miatt máris erősödik az Ukrajnától megkövetelt reformokkal szembeni hazai ellenállás.

Arszenyij Jacenyuk a Financial Timesnak nyilatkozva kijelentette: a figyelem olyan mértékben összpontosul Görögországra, hogy Ukrajna “már fel sem tűnik a radarernyőkön”.

A londoni gazdasági napilap keddi számában megjelent interjúban Jacenyuk kifejtette, hogy Ukrajnának a következő négy évre összesen 25 milliárd dollárt ígért a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és több más szervezet, “miközben orosz harckocsik mozognak ukrán területen, és Ukrajna elveszítette gazdasága 20 százalékát (…) görög barátaink pedig, jóllehet Görögország lakossága a negyede Ukrajnáénak, máris kaptak 300 milliárd eurót, és még további 60-80 milliárdra van szükségük”.

Az ukrán miniszterelnök szerint “a görög saga” nehezíti az ukrán kormány számára az ukrajnai válság kezelését, mivel egyes parlamenti frakciók Kijevben máris tervezeteket nyújtanak be a nyugdíjrendszer, az energiaszektor és egyéb területek reformjainak visszafordítására.

A görög válság kezelése “politikai katasztrófa (…) és politikai felelőtlenség is”, mivel más országokban is csökkenti a kemény reformintézkedések melletti elkötelezettséget – tette hozzá.

Jacenyuk kijelentette ugyanakkor, hogy az ukrán kormány elkötelezte magát a reformok keresztülvitele mellett, és hajlandó megfizetni “ennek a kamikaze-bevetésnek” a politikai árát. Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy a mozgástér ehhez nem túl széles.

Két rendőrségi épületnél is robbantottak Lembergben, két rendőr súlyosan megsebesült

mar, 14/07/2015 - 12:16

Két lembergi (Lviv) rendőrőrs bejáratánál is robbantást követtek el kedden, az egy órán belül bekövetkezett detonációkban két rendőr súlyosan megsebesült.

Előzetes nyomozati adatok szerint a nyugat-ukrajnai nagyvárosban a rendőrségi épületek bejárati ajtajához rögzített kézigránátok robbantak fel. Az egyik helyszínen egy 24 éves rendőr, a másikon egy 31 éves rendőrnő szenvedett a repeszektől súlyos sérüléseket, utóbbinak amputálni kellett a lábát – adta hírül a Zaxid.net lembergi hírportál.

Az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálatának közleménye szerint kapcsolat van a lembergi robbantások és a hétvégén Munkácson kirobbant fegyveres konfliktus között. “A belügyminisztérium összefüggést lát a kárpátaljai események és a lembergi robbantások között, amelyek célja a helyzet destabilizálása az országban” – olvasható a nyilatkozatban.

Andrij Szadovij, Lemberg polgármestere a városi tanács (közgyűlés) ülésén bejelentette, a városban történt robbantások miatt fokozzák a biztonsági intézkedéseket, és jobban összehangolják a különböző szakszolgálatok munkáját. Úgy vélte, a robbantások károkozásra vagy a lakosság megfélemlítésére irányultak.

“Lemberget nem lehet megfélemlíteni, minden ütésre többszörös erejű csapással fogunk válaszolni” – hangoztatta a polgármester.

 

Ötvenmillió éves mélytengeri vulkánokat fedeztek fel Sydney partjainál

mar, 14/07/2015 - 11:17

Ötvenmillió évesre becsült, mára kialudt mélytengeri vulkánokat fedeztek fel a kutatók nagyjából 250 kilométerre Sydney partjaitól. Az ausztrál Új-Dél-Walesi Egyetem tengerbiológusaként dolgozó Iain Suthers, az Investigator nevű legújabb ausztrál kutatóhajó vezető szakembere szerint homárlárvák keltetőhelyei után kutatva bukkantak rá a 4900 méteres mélységben elterülő, kialudt tűzhányókra, a hajó ugyanis automatikusan feltérképezi a tengerfeneket. A szakemberek négy kalderát – kráterhez hasonló horpadás, amelyet a vulkán kitörése és összeroskadása alakít ki – találtak. A kalderacsoport hossza húsz, szélessége hat kilométer. A legnagyobb kaldera átmérője másfél kilométer és 700 méterrel magasodik a tengerfenék fölé.
Az Ausztrál Nemzeti Egyetem vulkanikus kőzetekre specializálódott szakembere, Richard Arculus szerint az ilyen vulkánok rendkívül fontosak a földtudománnyal foglalkozó kutatók számára, mivel értékes információkkal szolgálnak a tengerfenékről. “Elmesélik nekünk a történet azon részét, amelyben Új-Zéland és Ausztrália elvált egymástól nagyjából 40-80 millió évvel ezelőtt és segíteni fogják a szakembereket a földkéreg titkainak feltárására irányuló jövőbeli tengerfenék-kutatásokban” – mondta Arculus.

Az ausztrál tudományos közösség Southern Surveyor nevű korábbi kutatóhajója mindössze háromezer méterig tudta feltérképezni a tenger mélyét, felderítetlenül hagyva a kontinenst övező óceán jelentős részét. Az Investigatornek köszönhetően azonban a kutatók most először közvetlenül reagálhatnak az óceánban bekövetkező változásokra. A kutatóhajó június 3-án indult útnak Brisbane-ből és június 18-án fejezte be expedícióját Sydneyben.

MÁSKÉPP – A művészettörténet szignifikáns alkotásainak újraértelmezése

mar, 14/07/2015 - 11:07

A TAT Kortárs Művészeti galéria művészeti pályázatot hirdet kortárs képzőművészek számára a művészettörténet szignifikáns alkotásainak újraértelmezésére.


A pályázat leírása:
MÁSKÉPP – A művészettörténet szignifikáns alkotásainak újraértelmezése.
A pályázó művészek saját maguk által választott ismert művészeti alkotásokat átértelmezve, saját maguk nyelvére formálva parafrázisokat hoznak létre.
A pályázat keretein belül a szakmai zsűri által kiválasztott alkotások a galériában megrendezett kiállításon lesznek megtekinthetőek 2015. szeptember 26-október 23-ig.
A pályázat feltételei:
Pályázatunk keretein belül olyan kortárs képzőművészeti alkotásokat várunk bármilyen médiumban – festmény, grafika, szobor, installáció, fotó, textil, stb. – amelyek a pályázati kiírásnak megfelelően már létező művészeti alkotások újraértelmezései, de az eredeti mű hiányában is önálló és élvezhető alkotásnak minősülnek.
A pályázat díjazása:
A zsűri szavazata alapján a kiállító alkotók közül egy, a pályázat “nyertese”, önálló kiállítást rendezhet a galériában 2015/2016-ban.
Beküldési, határidő: 2015. szeptember 6.
Az összes anyagot e-mailben várjuk egyetlen PDF-ben a tatgallery@gmail.com e-mail címre tárggyal.
A pályázat anyaga:
- szakmai önéletrajz
- portfólió
- a pályázó anyag dokumentációja, rövid leírása
- a parafrázis alapját képező eredeti műalkotás reprodukciója és adatai
- nyilatkozat arról, hogy amennyiben a pályázó mű kiválasztásra kerül, a pályázó a kiállításon való szerepléstől nem áll el.

Hiányos pályázati anyagot nem áll módunkban elbírálni.

Az elbírálás menete:
Az e-mailben érkezett pályázatok elbírálása után a “második fordulóba” bejutott alkotásokat legkésőbb szeptember 11-ig a galériába el kell juttatni, hogy ott a szakmai zsűri kiválaszthassa mely művek kerülnek kiállításra.

Eredményhirdetés: 2015. szeptember 15., amelyet a galéria honlapján teszünk közzé, illetve a bekerült alkotókat e-mailben is értesítjük.

www.tatartgallery.com

A pályázati kiírás részletei és angol nyelvű változata elérhető ITT.

“Kijevbe vezetnek a kárpátaljai cigarettacsempészet szálai”

mar, 14/07/2015 - 10:54

A Kárpátalján folyó cigarettacsempészéshez, amely miatt a hétvégi munkácsi fegyveres konfliktus kirobbant, köze van az Ukrán Állami Határőrszolgálat (DPSZU) parancsnoka fiának – jelentette ki Musztafa Najem ukrán parlamenti képviselő, ismert tényfeltáró újságíró.

Najem, aki a múlt szombati, három halálos áldozatot követelő munkácsi lövöldözés után Kárpátalján vizsgálódott, az ICTV kijevi tévécsatorna hétfő esti politikai vitaműsorában kifejtette: “A Jobb Szektor (PSZ) egyes emberei négy dollárt kaptak a határon átcsempészett minden egyes láda cigaretta után, de egyszer csak a csempészek valamelyike bejelentette, hogy megegyeztek Kijevvel.” Hogy kivel egyeztek meg, arról van elképzelésem – mondta, hozzátéve: ott van a DPSZU, annak parancsnoka (Viktor Nazarenko vezérezredes), és neki van egy fia, aki különböző ügyletekkel foglalkozott Kárpátalján.

A honatya felvetette, az ukrán parlament képviselőinek minél hamarabb meg kell vizsgálniuk, miért érkezik jóval kevesebb vámszabálysértési feljelentés a DPSZU-hoz, mint Magyarország és Szlovákia határőrizeti és vámszerveinek a vezetéséhez.

Mint kiderül – tette hozzá –, háromszoros a különbség a DPSZU parancsnokához és a magyar határőrizeti szervek vezetéséhez befutó szabálysértési feljelentések száma között. “Erről tud az ukrán biztonsági szolgálat, a vámhatóság és a rendőrség. Miért nem rúgják ki azokat az embereket, akiknek erről tudomásuk van?” – kérdezte a parlamenti képviselő.

Musztafa Najem megjegyezte, a fegyveres konfliktus a védelmi pénz fizetésének a megtagadását követően robbant ki a helyi csempészek között, de szerinte azoknak semmi közük nincs a politikához. “Ennek a banditizmusnak semmi köze a politikához, zárjuk is le ezt a kérdést. Ezt a fajta banditizmust az egész országban ki kell vizsgálni, és nem kell belekeverni a decentralizációt, alkotmányt, mert az más történet” – szögezte le az ukrán parlament kormánypárti képviselője.

A Jobb Szektor az európai integráció melletti és a Janukovics-rezsim elleni tavalyi Majdan-tüntetések önvédelmi erőiből jött létre. Tagjait az oroszbarát szakadárokkal vívott kelet-ukrajnai harcok miatt fegyverezték fel, és az ukrán reguláris fegyveres erők oldalán részt vesznek a szakadárokkal vívott összecsapásokban. A PSZ tagjai azonban, Kijev ez irányú törekvései ellenére nem tagolódtak be teljesen a hadseregbe, és nem engedelmeskednek maradéktalanul a hadvezetés parancsainak.

2015. június 20., szombat

sam, 20/06/2015 - 00:00
Névnap Rafael – héber eredetű; jelentése: Isten meggyógyít. Idézet „Mert ha az egyik dolgot megvilágítom, a másikat nem látom. És olyan gyakran előfordul, hogy az ember a rosszat helyezi megvilágításba, bár nehéz eldönteni, hogy ez véletlenül vagy szándékosan történik-e.”

Agatha Christie

EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Vékony Antal (Tiszaújlak, 1848. június 20. – Máramarossziget, 1903. március 15.) Tanár, író, költő. 1866-ig a máramarosszigeti kollégiumban tanult, ezután Pesten hallgatott teológiát.  1870-ben tanári oklevelet szerzett, s ettől fogva haláláig gimnáziumi tanár volt Máramarosszigeten. Modern nyelvre írta át Zrínyi Szigeti veszedelem című eposzát. (Sziget ostroma, 1892.) Költeményeket írt a Máramaros című lapba. Cikkei az Igazmondóban jelentek meg. (1867. A magyarországi nemzetiségek, a máramarosszigeti főgimnázium Értesítőjében; 1876. Emlékvers Teleki Domokos sírjánál; 1877. Csatáry József emlékezete)

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

 

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

- A Petőfi Kör egyre élesedő vitasorozatán gazdasági kérdésekről beszélnek (1956).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

Kitől kérsz tanácsot?

„Hallgass a tanácsra, és fogadd el az intést, hogy végre bölcs légy!” (Példabeszédek 19:20)

Lehet, hogy jó vagy abban, amit csinálsz. Sőt, talán jobb vagy, mint a legtöbben, de mások segítsége nélkül sohasem leszel olyan jó, amilyen lehetnél. Soha nem fogod elérni a tőled telhető legtöbbet, ha nincs egy jó tanácsadód. Enélkül lehetetlen. Miért kell egy világelső teniszezőnek edző, ráadásul olyasvalaki, aki a pályán nem is olyan jó, mint maga a játékos? André Agassi így válaszolt erre a kérdésre: „A teniszben a győzelemhez elengedhetetlenek a finom igazítások, és az én edzőm, Gil a legjobb ezek felismerésében és alkalmazásában. Minél idősebb leszek, annál nagyobb szükségem van rá.” Miért? Mert a kor és a tapasztalat nem feltétlenül tesz jobbá, néha csak elmélyíti a rutint. Az életben, akárcsak a sportban sosem lehet eljutni odáig, ahol már ne lenne szükségünk jó tanácsra. Mégis sokan aszerint a téves feltételezés szerint működnek, hogy a vezetőknek nincs szükségük vezetésre. Elkövetjük azt a hibát, hogy másokhoz mérjük magunkat ahelyett, hogy a bennünk rejlő, Istentől kapott lehetőségekhez mérnénk önmagunkat, így végül sohasem leszünk azzá, amivé válhattunk volna. Az önértékelés fontos dolog, de a másoktól kapott kiértékelés sorsdöntő lehet. A jó edző teljesítményedet saját képességeidhez méri, nem valaki máséhoz. Ő tudja, hogy mi telik tőled, ezért kényszerít arra, hogy mindent kihozz magadból, amit csak lehet. Arról nem is beszélve, hogy a jó edzők folyamatosan ott vannak a helyszínen, és figyelik a játékodat, nem bent az irodában várnak egy jelentést róla. Azért van ez így, mert ők is befektettek a te sikeredbe, a győzelmed számukra is győzelem. Ruthnak szüksége volt Naomira, Timóteusnak Pálra. Neked ki ad tanácsot?

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.

Pages