Rétvári Bence búcsúztatta az Észak-Macedóniába induló 76. magyar rendőri kontingens tagjait, hangsúlyozva, hogy ők nemcsak Magyarország, hanem az Európai Unió számára is fontos misszióban vesznek rész.
Felhívta a figyelmet, hogy az illegális bevándorlás mértéke az elmúlt években is fokozódott. Idén több mint 150 ezren próbálták átlépni illegálisan a magyar határt, míg tavaly időarányosan 61 ezren. Míg tavaly naponta átlagosan 264 volt az illegális határátlépési kísérletek száma, idén ez a szám már 641. Az embercsempészet is egyre kiterjedtebbé vált, idén csaknem kétszer annyi embercsempészt fogtak el a magyar határon, mint tavaly. A magyar börtönökben több mint ezer embercsempész tölti büntetését, vagyis a rabok között több mint tíz százalékos az arányuk – emelte ki.
Mindezek miatt is fontos, hogy megkezdődött a határvadászok toborzása és már több száz ember kiképzése is – jegyezte meg.
Az államtitkár azt is kiemelte, hogy a magyar határokon megjelenő migránsok nem csak többen vannak, egyre szervezettebben, agresszívebben lépnek fel a határt védő rendőrökkel és katonákkal szemben. Többször előfordult az elmúlt időszakban az is, hogy a határ több pontján próbálták nagy létszámú csoportok, akár erőszakos fellépéssel is “túlterheléssel” áttörni a déli magyar határ.
A magyar határt védők több alkalommal láttak a migránsoknál fegyvert is, többször hallottak lövéseket, előfordult, hogy sorozatlövéseket is – mondta az államtitkár, hozzátéve: szerencsére ezek a határ túloldalán dördültek.
Rétvári szerint ezért is van kiemelt jelentősége annak, hogy az illegális migránsokat minél előbb feltartóztassák. Fontosnak nevezte, hogy bár nem európai uniós keretek között működik a misszió, de legalább közép-európai országok segítenek abban, hogy ne jussanak tovább Európa belseje, Magyarország felé az illegális migránsok. A magyar rendőrök Észak-Macedóniában többek között járőrözési feladatokat látnak el, előállítják a szabálysértőket, segítik a jogszabályok betartatását. A magyar rendőrök egyebek mellett terepjárókkal, hőkamerákkal, éjjellátók segítségével látják el feladataikat.
The post Rétvári: más országok határait is hatékonyan védik a magyar rendőrök appeared first on .
The Saturn Arch Quick Reaction Capability (QRC) aircraft has flown its final mission in support of the U.S. Army Central Command (CENTCOM) on July 31. The Saturn Arch aerial surveillance program was initiated by the Joint Improvised-Threat Defeat Organization (JIDO) to detect improvised explosive devices (IEDs) using hyperspectral, electro-optical/infrared (EO/IR), and high-resolution imagery (HRI) sensors. Since the program was transitioned to the Army in 2012, it has grown to a fleet of 10 aircraft.
Lockheed Martin has integrated the High Energy Laser with Integrated Optical-Dazzler and Surveillance (HELIOS) on guided-missile destroyer USS Preble (DDG 88). The company announced on August 18 that the 60+ kW-class high energy laser with integrated optical-dazzler has been delivered to the sailing branch. A photo from the US Navy shows the HELIOS installed on the position in front of the ship’s bridge. This Phalanx CIWS occupy this spot on other destroyers of the same class.
Middle East & AfricaBAE Systems officially delivered its first Eurofighter Typhoon aircraft to the Qatar Armed Forces (QAF) during a roll-out ceremony at the company’s facility in Warton, UK. The Typhoon aircraft was delivered on schedule and will be transported from the UK to Doha later this month. BAE Systems and the UK see the delivery as a “significant milestone” under Qatar’s $5.08 billion program to acquire Eurofighter jets and Hawk advanced jet trainers.
EuropeAccording to Jane’s, a prototype armed version of the Vrabac (Sparrow) small unmanned aerial vehicle (UAV) was unveiled during a display of domestic defence equipment held by the Serbian Armed Forces at the Military Academy in Belgrade. Speaking at the event on August 15, Nenad Miloradovi?, assistant minister of defence for material resources in the Serbian Ministry of Defense, told attendees that the armed Vrabac can carry up to six grenades that have an effective range of five metres, and a delayed-action fuze that triggers once the grenade rebounds to a height of 1.5 m after initial impact.
According to Defense News, the Turkish government has delivered 50 used mine-resistant, ambush-protected vehicles to the Ukrainian military. The delivery of the Kirpi vehicles was the result of a government agreement, rather than a deal between Ukraine and BMC, which makes the Kirpi, according to a government official.
Asia-PacificJapan is considering the deployment of more than 1,000 long-range cruise missiles to increase its ability to counter growing regional threats from China, local newspaper Yomiuri Shimbun reported on Sunday. The country plans to upgrade its existing surface-to-ship missiles to extend their range from 100 kilometers (62 miles) to about 1,000 kilometers (620 miles), which would be enough to reach Chinese coastal areas as well as North Korea, the newspaper reported, citing unnamed sources.
Today’s VideoWATCH: Ukraine receives Kirpi MRAP vehicles from Turkiye
A városvezetés kérte a kijevieket, hogy ne hagyják figyelmen kívül a légiriadókat. A hírportál emlékeztetett arra, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hétvégi üzenetében közölte: arra számítanak, hogy a jövő héten Oroszország valami “különösen kegyetlen cselekedeteket fog elkövetni”. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka az Interfax-Ukrajina hírügynökség jelentése szerint azt mondta: eddig csaknem kilencezer ukrán “hős” halt meg az orosz megszállók elleni háborúban.
“Ebben a háborúban nemcsak katonák vesznek részt, és nem csak azok, akik fegyvert ragadtak, hanem a mi kisgyermekeink is, akik nem vétkesek semmiben, de szerencsétlenségükre itt és ebben az időben születtek” – jelentette ki a főparancsnok. Hozzátette: ők nem értik, mi történik, de mindenképpen védelemre van szükségük, mert apjuk a frontra ment, és talán egyike annak a majdnem kilencezernek, aki életét vesztette.
Június elején Mihajlo Podoljak, az elnöki iroda vezetőjének tanácsadója azt mondta: az ukrán hadsereg veszteségei napi száz-kétszáz fő között mozognak – emlékeztetett az Ukrajinszka Pravda hírportál. Az ukrán vezérkar legfrissebb hétfői összesítése alapján eddig hozzávetőlegesen 45 400 orosz katona esett el a háborúban.
Natalija Humenyuk, a déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője arról számolt be, hogy délelőtt az orosz légierő egy Szu-35-ös repülőgépről H-59-es rakétát lőtt ki egy Odessza megyei infrastrukturális létesítményre. A támadásban senki sem sérült meg. Az első információk szerint a rakétát a Fekete-tenger felől indították el.
Az Ukrajinszka Pravda a régiók kormányzói hivatalainak közléseiből készített összefoglalójában azt írta, hogy a déli, javarészt orosz megszállás alá került Herszon megyében különösen súlyos a helyzet, a helyi lakosok beszámolói szerint napról napra egyre gyakoribbak a tüzérségi támadások, robbanások, sok infrastrukturális létesítmény és lakóház romokban hever.
Hétfőre virradóan az orosz csapatok rakétatámadásokat indítottak Harkiv, Mikolajiv, Toreck, Kosztyantinyivka városok és Luhanszk megye ellen, Szumi régiót pedig továbbra is támadják Oroszország felől. Harkivra késő este nyitottak tüzet az orosz erők rakéta-sorozatvetőkből, két polgári lakos sebesült meg a megyeszékhelyen. Reggel a régióban Bohoduhiv környékét lőtték, ott egy civil sebesült meg.
Donyeck megyében az éjszakai támadásokban torecki lakóházak, Kosztyantinyivkában pedig egy iskola épülete rongálódott meg. Egy nap alatt két civil lakos vesztette életét a régióban. Az úgyszintén a kelti országrészben lévő Dnyipropetrovszk megyében három járást támadtak az orosz csapatok. Nyikopolra háromszor nyitottak tüzet, és több mint negyven lövedéket lőttek ki. Négyen sérültek meg a városban, közülük kettőt kórházba kellett szállítani.
A déli Mikolajiv megye több részét is tűz alá vették, Bastanka városban egy gyermek sérült meg könnyebben, porig égett egy kétszintes ház, és több más lakóépületben is károk keletkeztek.
Szerhij Hajdaj Luhanszk megyei kormányzó arról számolt be, hogy a csaknem teljesen elfoglalt luhanszki régióban az oroszok gyerekeket készítenek fel a háborúra, a keleti fronton pedig próbálják áttörni az ukrán fegyveres erők védelmét. “Az orosz hadsereg szüntelen kutatja a gyenge láncszemeket az ukrán védők védelmi vonalában, és folytatja a települések ágyúzását. Csak tegnap este hét rakétacsapást mértek ránk, 11-szer lőttek az ukrán hadsereg állásaira tüzérséggel és rakéta-sorozatvetőkkel, öt alkalommal próbáltak harckocsitámadást indítani. Vasárnap az ukrán erőknek öt hatalmas ellenséges támadást sikerült visszaverniük, de további hat irányban folytatódnak az összecsapások” – írta a kormányzó.
Hajdaj szavai szerint mostanra szinte teljesen elfogytak a kényszerrel mozgósítható hadköteles korú férfiak a régióban, ezért elkezdték felkészíteni a nagykorúsághoz közeledő gyerekeket a háborúra. Példaként hozta, hogy Novoderkul falu megalapításának 225. évfordulójának napján feleskették az úgynevezett “Fiatal Gárda” katonai-hazafias mozgalom harminc iskolás korú új tagját.
Az ukrán vezérkar reggeli harctéri helyzetjelentéséből az Ukrajinszka Pravda azt emelte ki, hogy az orosz erők rohamműveletet hajtottak végre Mikolajiv irányában, Blahodatne falunál és részleges sikert értek el.
Olekszij Nejizspapa, az ukrán haditengerészet parancsnoka egy interjúban – amelyből az Ukrajinszka Pravda idézett – elmondta, hogy az orosz invázió első napjaiban Ukrajna aktívan használta a hajók elleni aknákat és a Bayraktar török harci drónokat az ország tengeri partvidékének védelmére. Kifejtette, hogy a partvidék aláaknázására azért volt szükség, hogy orosz deszantcsapatok ne tudjanak partra szállni.
Az ukrán vezérkar kora esti helyzetjelentéséből az Ukrajinszka Pravda azt emelte ki, hogy Oroszország folytatja az erődemonstrációt Ukrajna északi határainál: a brjanszki és a kurszki régiókba vonta nyugati katonai körzetének több egységét. Ezen kívül az elmúlt napban az orosz erők ismét lőtték Ukrajna északi részén Csernyihiv és Szumi megyéket. A vezérkari tájékoztatás szerint az orosz csapatok továbbra is a Donyeck területe feletti teljes ellenőrzés megteremtésére, Herszon megye elfoglalt területeinek, a harkivi, a zaporizzsjai és a mikolajivi régiók egy részének megtartására tesz erőfeszítéseket, egységei harcképességének helyreállítására összpontosít, akadályozva az ukrán erők esetleges ellentámadásait. Folytatódnak a légi és rakétacsapások ukrajnai civil célpontok ellen – tette hozzá a kijevi katonai vezetés.
Orosz katonák lövöldöztek a zaporizzsjai hőerőmű közelében
Orosz katonák tüzet nyitottak a zaporizzsjai hőerűmű közelében, aminek következtében az előzetes információk szerint egy civil lakos életét vesztette, egy másik pedig megsérült — hozta nyilvánosságra hétfőn Dmitro Orlov, Enerhodar polgármestere. Az orosz megszállás alá került város vezetője közölte, hogy az oroszok egy személygépkocsira nyitottak tüzet. Szavai szerint a provokációért az ukrán hadsereget próbálják felelőssé tenni. Az Ukrajinszka Pravda hírportál hozzáfűzte, hogy hétfőn aknavetővel végrehajtott támadásban megrongálódott a távfűtés központi elosztópontja a városban, a helyreállítási munkálatok várhatóan reggelig eltartanak.
The post Orosz agresszió: Kijevben orosz támadás veszélye miatt betiltottak minden tömegrendezvényt appeared first on .