You are here

Türke András

Kína afrikai törekvései : 2012 végi és 2013 eleji állapotok

Kína már a delokalizációra készül és Afrika legfontosabb kereskedelmi kikötőjét építi. Továbbra is elsődlegesek a gazdasági kapcsolatok, de 2012 nyarán fordulat következett be, mert megjelent a védelmi szférában való kínai részvételi igény is.

Kenya : XV. sz. óta vannak Kínával kapcsolatai. Finomított olaj-exportja jelentős, importban a kínai rizs és a haszonjárművek jelentősek. A választásokat követő zavargások miatt az export visszaesett. Gazdaságilag a kínaiak közepesen sebezhetőnek értékelik. Kínából induló afrikai export 2,6%-a érintette az országot (2011).

Undefined

A Kalinyingrádi nukleáris erőmű terve

A technológia orosz-francia, a finanszírozás francia, a kivitelező orosz. A tiltakozások oka főként politikai, a környezetvédelem csak álca. Megfigyelhető az orosz-francia és litván-amerikai-japán érdekek versenyfutása a térségben.

Undefined

Az észak-koreai háborús fenyegetés komolysága

Kim-Jong Un naponta növeli a feszültséget Észak-Korea és Dél-Korea között. Szombaton (márc 30) éppen a hadiállapot beálltát deklarálta a két Korea között, de háborús fenyegetésének mégsem adnak hitelt a politikai elemzők. Miért? Mennyire vehető komolyan a fenyegetés?

Undefined

Ki az úr Elefántcsontparton?

A Gbagbo-Ouattara ellentét történelmi és geopolitikai összefüggéseiről
Szerző: Türke András István Ph.D

Cikk megjelenési helye : Afriport.hu
Cím az Afriporton : Elnöki háború Elefántcsontparton
2011. április 22. péntek, 10:00

Undefined

Ki szelet vet : vihart arat?

A Mali-Niger térség geopolitikája, tuaregek és terroristák, valamint az EUCAP Sahel Niger misszió : Beértek az Obama-féle amerikai és a Sarkozy-féle francia Afrika-politika eredményei
Szerző: Türke András István Ph.D

Cikk megjelenési helye : Afriport.hu
Cím az Afriporton : Európa visszatérése Afrikába (elemzés)
2012. november 01. csütörtök, 19:56

Undefined

A "Nemtandíj-ügy" - nemzetközi szempontból

Ez az intézeti blogbejegyzés némileg rendhagyó abból a szempontból, hogy egy jelenleg a magyar társadalmat és belpolitikát is alaposan megosztó kérdést tárgyal, mindazonáltal a probléma már évtizedek óta kísért.

Undefined

FRISSÍTVE - Felfeslett a francia demokrácia szövete (?)

avagy kamikázeakció a francia mérsékelt jobboldalon
megjelent a Kitekintőn

Undefined

Néhány gondolat a magyar diplomácia stratégiáiról

Magyar külügyi stratégia írott formában évek óta létezik. Elkészítése társadalmi diskurzus eredénye volt, sok szakértőt, intézetet megkérdeztek, sok mást pedig nem. A legkisebb közös többszörös alapján lett olyan, amilyen. Alapvetően pozitív célokat tükröz, de leragad közhelynek ható toposzoknál, melyekből nehéz előre lépni.

Undefined

"Jogos"-e az Európai Unió Nobel-békedíja?

Türke András István

Az utóbbi években a Nobel-békedíj kapcsán terjedőben az a gyakorlat, hogy a Bizottság "jövendőbeli tevékenységeket" szeretne vele inspirálni. Vajon ebben az esetben is erről van-e szó?

Undefined

Pages