Feed aggregator

More than 12,000 people have already signed a petition asking the Geneva-based giant Trafigura to sell only gasoline and diesel that comply with European standards around the world.
The Swiss trader business model of producing and selling highly polluting high sulfur fuels in Africa has also been politically critical. In Ghana, Nigeria, Mali, Côte d'Ivoire and Senegal, the responsible authorities and members of the government have had to answer many questions and criticisms about the health consequences of poor sulfur standards and poor quality fuels.

Swiss commodity trading companies take advantage of weak fuel standards in Africa to produce, deliver and sell diesel and gasoline, which is damaging to people’s health. Their business model relies on an illegitimate strategy of deliberately lowering the quality of fuels in order to increase their profits. Using a common industry practice called blending, trading companies mix cheap but toxic intermediate petroleum products to make what the industry calls “African Quality” fuels. These intermediate products contain high levels of sulphur as well as other toxic substances such as benzene and aromatics.

By selling such fuels at the pump in Africa, the traders increase outdoor air pollution, causing respiratory disease and premature death. This affects West Africa, in particular, because this is the region where the authorised levels of sulphur in fuels remain very high. West Africa does not have the re ning capacity to produce enough gasoline and diesel for its own consumption, and so it must import the majority of its fuels from Europe and the US, where fuel standards are strict, Public Eye`s investigation September 2016 analyse writes.

To draw attention to this swiss illegal traffic, thanks to Public Eye's "Return to sender" action, the container Irene Rainbow, with on board a container marked "Return to sender" ", Filled with polluted air from the Ghanaian capital traveled 7,000 kilometers separating Accra from the port of Anvers and was then transported to Geneva, where it was handed to Trafigura.

Tag: dirty dieselSwitzerland

NATO defense ministers gathered in Brussels to follow up on the decisions taken at the Warsaw Summit in July. The core issue will be again Russia and its assertive military moves in Europe and beyond. In light of the continued meddling of Russia in the Eastern Ukrainian conflict, the deployment of Iskander missiles to Kalinigrad, the provocative military maneuvers from the Baltics to the English Channel and its heavy military engagement in Syria, NATO-Russia relations are not about to improve drastically any time soon.

The United States has taken the lead in the formation of a response by the alliance by providing the core strength of four battle groups to be deployed in the Baltics and in Poland. Germany, Britain and Canada have already made the commitment to lead a battlegroup as a framework nation, and it is expected that France, Denmark, Italy and other allies will offer military contributions at the current ministerial Summit. Strengthening NATO’s readiness and demonstrating solidarity is of course vital for the Alliance, however, in today’s security environment not enough.

From Russia’s hybrid warfare to increasing cybersecurity challenges to widespread transnational threats and challenges – such as illegal migration - in the Mediterranean security challenges outside the realm of traditional defense matters are rising. The lines between military and other types of security challenges are becoming ever more blurred, hence battling them requires comprehensive responses, including building partnerships with organizations better equipped to deal with the challenges.

Of course in a way this is phenomena is not new, new security challenges were already emerging in the post cold war era, and NATO took notice, building partnerships with multiple stakeholders, from individual countries to international organizations, including the EU. The partnership with ‘the other institution’ in town has never been smooth, with well known obstacles such as US and British objections to an independent EU military structure or the Cyprus issue standing in the way of a strategic cooperation.

However, above all the increasing pressures in the Mediterranean emanating from the MENA region are forcing the EU and NATO closer together. In a joint session of NATO ministers with EU foreign policy chief Frederica Morgerini and other non-NATO member EU defense ministers a decision was made to continue NATO’s maritime mission in the East Aegean tackling human trafficking and to launch a similar mission, Operation Sea Guardian in the Central Mediterranean to support EU’s Operation Sophia. Deepening cooperation on countering hybrid threats, cyber defense and exercises were also on the table.

These tactical steps are to be warmly welcome by both organizations and each member state. The scope and the nature of the challenges suggest that only joint and coordinated efforts will deliver long term solutions or at least mitigate the negative effects of the crises in Europe’s vicinity. However, without proper harmonization of objectives and efforts at the strategic political level, they will remain ineffective.

Both institutions have to recognize, that non of the major security challenges could be dealt with effectively without the other organization, including the challenge posed by Russia. The latter could achieve some success in recent years because of its swift and decisive use of multiple elements of power and statecraft. In the end both NATO and the EU are multinational frameworks to better coordinate and allocate resources for the common good of its members and in order to project power. NATO’s military power and the EU’s political, economic and financial power should complement and mutually reinforce the effectiveness of the other.

Political leaders on both sides of the Atlantic should start by avoiding to deepen the challenges ahead. Here are some suggestions:

Demonstrating solidarity and resolve towards Russia is necessary, but keeping channels of communications towards Moscow open is vital. It takes two to tango, and one cannot push all the blame on Russia for the current hostile relationship.

Align rhetoric and stated political objectives with realistic goals and levels of commitment in the Middle East. It is tough to confront with it and partly against our sense of justice, but fostering stability should be the top priority in the current environment. This means above all helping the fight against terrorist groups by assisting local partners and allies and supporting a political resolution of the war in Syria.

As for the refugee and migration crisis, the priority should be saving lives, that is to stop the illegal flow of people through the Mediterranean. The way forward should be to help to establish stability in Libya and in neighboring countries, strengthen maritime and land border protection and discourage people from trying to reach Europe illegally. Yes, European states should help people in imminent danger, help provide their basic needs, help protect them, but offering them the prospect of ‘a la carte’ the social benefits of Europe and without limits in terms of numbers is a completely different story.

Language Undefined Tag: NATOEURussiaMiddle East

A republikánus előválasztásban egyre inkább vesztésre álló Nicolas Sarkozy megtámadta François Bayrou-t (MoDem) és Jean-Christophe Lagarde-ot (UDI), mert azok támogatják Alain Juppét, de nem vesznek részt az előválasztási folyamatban. Vagyis ha nem Juppé lesz a republikánus jelölt, elindulhatnak külön az elnökválasztáson, megosztva ezzel a mérsékelt jobboldali tábort.

Bayrou egyszerűen úgy válaszolt, hogy Sarkozy nem mondhatja meg neki, hogy mit csináljon, Lagarde pedig “vesztésre álló” kampányról értekezett.

Ám ez a – jelenleg valóban vesztésre álló – kampány folytatja a nyomásgyakorlást: 165 Sarkozy-párti személyiség írta alá azt a nyilatkozatot, mely szerint a politikai centrummal közös kormányváltás “puha”, pártalkukra épülő váltás lenne csupán (szemben ugye a kemény, egyértelmű, Sarkozy-féle váltással). Sarkozy közismerten nem tudja amúgy megbocsájtani Bayrou-nak, hogy 2012-ben Hollande mellé állt, minden bizonnyal hozzájárulva a hivatalban lévő elnök vereségéhez.

A helyzet azonban az, hogy Sarkozy nem tud semmit ígérni a nyomásgyakorláson és a fenyegetésen kívül a centristáknak, Juppé viszont tud: míg Sarkozy a nyáron nagyjából lezárta a nemzetgyűlési jelölési folyamatot, Bayrou és Lagarde azt várhatják Juppétől, hogy újra megnyitja azt. Vagyis hogy a centrista támogatást befutó képviselői helyekkel, parlamenti frakcióval és képviselettel jutalmazza a győztes, aki egyébként ezt lebegteti is.

Erre mondhatja Sarkozy csapata, hogy “pártalku”. De az igazság az, hogy ez olyan pártalku, amely már a gaulle-ista világra jellemző: az V. köztársaság logikája ugyanis az, hogy az elnökválasztási támogatásért cserébe a nagy pártok időnként bevisznek kisebbeket a parlamentbe a hátukon. Most is ez történhet. Támadni, kritizálni persze lehet a dolgot, de ez azért nem a IV. köztársaság pártrezsimjének a visszajövetelét jelenti, ahogy Sarkozy-ék láttatni akarják.

Csak azt jelenti, hogy az V. köztársaság működik: business as usual.

(Kép forrása: Nicolas Sarkozy Facebook-oldala)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A minap egy egyetemi hallgatóm hívta fel a figyelmemet egy érdekes ellentmondásra Nicolas Sarkozy politikájában.

Nicolas Sarkozy a saját ügyei kapcsán az emberi jogokra, s ezek keretében nyilván az ártatlanság vélelmére hivatkozik. Hogy tudniillik ő tiszta, mert nem ítélték el.

A másik oldalról meg őrizetbe venne és bezárna olyan S-listásokat, akik nem követtek el semmit, azaz vele ellentétben semmi konkréttal nem is gyanúsítják őket. Csak gyanúsak, radikálisak. Itt azt mondja, hogy a többségi társadalom védelme érdekében túl kell lépni az ártatlanság vélelmén.

Kettős mérce vagy politikusi “logika”? Ki tudja. Kampány van, és Nicolas Sarkozy kampányol.

(A kép forrása: a vitát kozvetítő Public Sénat Youtube-csatornája)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Már említettem a Facebookon a Franciapolitika követőinek, hogy mennyire tartalmasnak és izgalmasnak találtam a republikánus elnökjelöltek vitáját.

Igazi felüdülés volt, hogy belementek a részletekbe: mit csináljunk az államadóssággal, emeljünk-e ÁFÁ-t a járulékcsökkentéssel párhuzamosan, hogyan alakítsuk át a közszférát, el kell-e bocsájtani embereket… jobboldali programokról vitatkoztak, de érdemben és részletesen. Ez a Clinton-Trump, meg a hazai viták után még nekem is felüdülés volt.

Nagyjából igazak a francia elemzések. A vitában Juppé volt a legmeggyőzőbb, úgy viselkedett, mint aki már csak kivárja, hogy övé legyen a poszt, amely jár neki. Elnökként beszélt, elnökként gesztikulált. Engem nagyon Chirac-ra emlékeztetett, nem véletlenül indult Juppé a volt elnök szárnyai alatt. Nem ő mondta a legmarkánsabb ötleteket, de nem is volt erre szüksége. Ez volt számára a biztos, neki “csak” az volt a célja, hogy Sarkozy ne érhesse be.

Bizony, Nicolas Sarkozy-nek más gondjai is voltak, mint Juupé. Valóban sok támadást kapott, nem volt mindig koherens, és roppant idegesnek tűnt, magához képes is sokat mozgolódott, feszengett. És én is azt gondolom, hogy a párizsi Nathalie Kosciusko-Morizet meglepően jó teljesítményt nyújtott, hozta azt, amiért valószínűleg elindult (ismeretség-növelés és profil-emelés). François Fillon volt miniszterelnök engem nem nyűgözött le különösebben, de talán ő szolgáltatta az este legerősebb beszólását, amikor az Élysée főtitkárát hazugnak, Hollande elnököt pedig manipulátornak titulálta.

Az M1-en ezekről a kérdésekről, meg a nagy elnökválasztási kilátásokról beszélgettünk vasárnap este, a velem való interjú a 9. perc környékén kezdődik itt (a tévé órája 20:47 körül áll akkor).

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A héten megjelent egy interjúkötet a Le Monde két újságírója tollából, szabad fordításban az a címe, hogy Egy elnöknek nem kellene ezt mondania… (Un président ne devrait pas dire ça…). Nem tudom, hogy Hollande az imázsát akarta ezzel a kötettel javítani, be akart lépni a kampányba, vagy mit akart, de végül jól lábon lőtte magát. Az egész hét arról szólt, hogy mit, miért mondott és kinek szólt be, úgy, ahogy egy elnöknek nem kellene.

Csak emlékeztetőül, ha valaki még nem találkozott volna e (61 interjúból összeálló) remekmű legfontosabb pontjaival, álljon itt néhány:

• A mai fátyolozott nő lehet a holnap Marianne-ja (értsd: Franciaország szimbóluma), igaz, akkor, ha elhagyja a fátylat.
• Nem kétség, hogy gond van az iszlámmal (nem magával a vallással ugyanakkor).
• Túl sok olyan migráns érkezik, akinek nem kellene Franciaországban lennie.
• A francia focicsapat értékek nélküli, neveletlen, agyatlan srácokból áll.
• Sarkozy túlságosan szereti a pénzt, gonosz, cinikus, kis növésű, egy Duracell nyuszi, aki állandóan pattog.
• Hollande elárulja, hogy előző barátnője, Valérie Trierweiler mennyire féltékeny volt a még azelőtti barátnőjére, Ségolene Royalra.
• Az elnök szerint gyáva az igazságszolgáltatás (ebből lett a legnagyobb botrány, elnöki és miniszteri szinten kellett e hatalmi ág vezetőit fogadni és nyugtatgatni, Hollande még bocsi-levelet is írt).

Töredelmesen bevallom, hogy még nem olvastam a könyvet, ezeket a nagyszerű idézeteket innen, innen és innen szedtem.

Az elnöki adminisztráció azt állítja, hogy meglepődött a publikálás időpontján, pedig az már hónapok óta ismert volt – ehhez képest rászerveztek egy másik nagyinterjút is az elnökkel. Ügyes.

Hollande-nak amúgy is jól megy a politikai önsorsrontás, de most szintet lépett, ezt a kötetet nem lehet másnak nevezni, mint politikai öngyilkosságnak.

A héten több balos, szocialista politikai nagyágyú vetette fel nyíltan is a kérdést, hogy ez így nem fog működni 2017-re, és vajon az elnök akkor most komolyan gondolja, hogy indul-e, mert kampánykezdetnek ez azért elég rossz viccnek tűnik. Emmanuel Macron azt mondta, legkésőbb januárban eldől, jelölt lesz-e, ami – figyelem – Hollande döntése utánra várható.

Én egész héten azon gondolkodtam, hogy valaki hogy lehet ilyen magas politikai szinten annyira amatőr, hogy ilyen interjúkat ad. Akinek van válasza, szóljon!

Gérard Davet és Fabrice Lhomme "Un président ne devrait pas dire ça...". Les secrets d'un quinquennat. Stock, 2016.

(Kép: Hollande hivatalos elnöki portréja)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Amikor a Libri felkért, hogy vegyek részt két új könyve bemutatóján, azon gondolkodtam, mitől politikai a téma? Minek ide politológus? Mit mondhatnék én két könyvről, mely az áldozatok és a járulékos áldozatok perspektíváját mutatja be? Mire aztán végeztem az olvasással, rájöttem, hogy mindkét könyv úgy beszél a politikáról, közügyekről, hogy észre se vesszük. Mindkét könyv úgy politikai, hogy nem politikai. És ez a nagy erényük.

Mi lehetne kevésbé politikai, mint az, amit a könyvek csak szőrmentén érintenek, mintegy mellékesen, hogy két tizenéves gyerek, meg egy tucat iszlamista miből, hogy jut kalasnyikovokhoz, tárazható fegyverekhez a civilizált világ kellős közepén? Hogy nem tűnik ez fel senkinek, és milyen szerepe van ebben az NRA-nek, a szervezett bűnözésnek, az amerikai alkotmánynak, a francia titkosszolgálatok munkájának?

Az is politikai kérdés, hogy végiggondoljuk, tényleg a fegyvertartás-e a probléma középpontja. Az én válaszom – s talán a könyvek válasza – az, hogy van itt más is. Ahogy a fegyvertartás, az is csak része a vitának, de fontos része, hogy az egyik columbine-i gyilkost miért engedték elterelésre, és ha ehelyett börtönbe küldik, akkor elkerülhető lett volna-e a tragédia. Ha valamit megtanultam ezekből a könyvekből, akkor azt mindenképpen, hogy a tragédiához vezető út bonyolult, sokszereplős, nem lineáris, ahogy a tragédiából kivezető út sem az. Sok ilyen részletkérdésből áll össze.

Nincs egységes, egyszerű megoldás, bár megértem, hogy miért áll ki Barack Obama amerikai elnök minden egyes lövöldözés után, hogy kevesebb halott lenne az amerikai iskolákban, ha a gyerekek nehezebben jutnának fegyverekhez. De az igazság az, hogy a columbine-i gyilkosok sokkal nagyobb pusztítást is végezhettek volna, ha felrobbannak a kis házi bombáik, ahogy a Germanwings-pilótának sem kellett különösebben lőszer a pusztításhoz. Legutóbb Nizzában is igen sokan haltak meg, a fegyver “mindössze” egy egyszerű furgon volt.

Gyilkolni nemcsak kalasnyikovokkal lehet. És vajon ki lehetett volna-e szűrni jobb közegészségüggyel, jobb iskolai ellátással, a depressziós és a mentális betegségek ügyesebb, kevésbé megbélyegző, rendesen finanszírozott szűrésével e támadások, gyilkosságok egy részét? Az iskolai zaklatás elleni hatékonyabb fellépés segíthetett volna-e az egyik columbine-i gyilkoson (akit nála fiatalabbak zaklattak az iskolában, a tanárok szeme láttára)? Vagy: megakadályozható-e a radikalizáció a fiatal muszlimok és külvárosi fiatalok problémáinak óvatosabb, érzékenyebb és komplexebb megközelítése által (milyen sokat segítene a társadalmi bizalom építésében, ha a rendőr nem csendőrpertuban tárgyalna ezekkel a fiatalokkal…)?

Ezeken a dolgokon sokat gondolkodik a columbine-i elkövető édesanyja, Sue Klebold is. Ahogy azon is, hogy a depresszió, a kétségbeesettség, a kilátástalanság erkölcsileg felment-e egy ilyen cselekedet alól (szerintem nem amúgy – tudjuk, hogy a történelem számos nagyja, például Churchill és De Gaulle depressziós személyiségek voltak, ám ez nem blokkolta sem a kognitív képességeiket, sem az erkölcsi érzéküket, sőt, talán éppen pesszimista alkatuknak köszönhetően tudták helyén kezelni a sokszor tényszerűen kilátástalan és embertelen korszakot, amelyben vezetők voltak).

És ha ez így van, akkor előrébb jutunk-e azáltal, ha azt mondjuk, hogy az egyes elkövetők egyszerűen romlottak, gonoszak, ördögiek? Antoine Leiris szép kis kötetében azt mondja, hogy ő ezzel nem nagyon akar foglalkozni, nem akar megbélyegezni, de talán még megnevezni sem – csak gyászolni akarja a feleségét, a nőt, akit a Bataclan-támadásban elveszített. Az ő politikai álláspontja az, hogy nem akarja átpolitizálni a gyászát, csak konstruktívan tovább akar lépni a kisfiával.

De vajon meg tudja-e ezt tenni egy olyan társadalomban, amely nem akar, nem tud nehéz, bonyolult komplex dolgokat bonyolultan és komplexen elemezni, hanem meg akarja nevezni a felelőst, az elkövetőt, a jót és a rosszat, instant megoldást akar arra, amitől fél? Lehetséges-e ez egy olyan társadalomban, amelynek egy része egy gyerek tetteiért simán felelőssé tesz egy családot, amely egy muszlim tetteiért simán felelőssé tesz milliókat? Ki lehet-e vonulni a társadalomból és lehet-e egy ilyen tragédia után gyűlöletmentesen gyászolni, amikor “ott kint” a narratíva nagyon más?

Hogy érhetjük el, hogy egyszerű, kijelölő, jó-rossz, igen-nem válaszok helyett a bonyolult dolgokat a maguk bonyolultságában próbáljuk megérteni? Egyáltalán arra van-e az emberi agy berendezkedve, hogy elfogadja, semminek sincs egyetlen lineáris oka?

Azt szoktam tanítani a hallgatóimnak, hogy a komplex gondolkodáshoz vezető úton a varázsszó a “miért?”. Miért mondja x ezt, miért gondolja y amazt, miért üzeni z politikus azt, amit, és miért jelöli meg ezt és ezt okként?

Kár, hogy az egyetemen újra kell tanítani ennek a nagyon egyszerű kérdésnek a használatát, kár, hogy úgy neveljük a gyerekeinket, hogy valamikor az ovi környékén elfelejtik, micsoda varázsszó is a “miért?” (aztán később már nem hozzánk jönnek válaszokért, nemcsak azért, mert lázadnak vagy depressziósak, hanem mert esetleg az előző kérdéseikre sem mondtunk igazán semmit).

Nos, nekem erről szólt ez a két könyv – arról, hogy a bonyolult dolgok bonyolultak, és csak ezzel a varázsszóval fejthetők meg, ha egyáltalán. Izgalmas, kritikus gyakorlat ez, hogy meglepő, izgalmas dolgokat tudhassunk meg magunkról, arról, hogy hogy viszonyulunk a világhoz.

Antoine Leiris Csak azért sem gyűlöllek titeket Libri, 2016. Sue Klebold Napsugaram - A columbine-i gyilkos édesanyjának vallomása Libri, 2016.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Szunyogh Szabolcs Tűréshatár című műsorában a bevándorlás kockázatairól (és persze előnyeiről) beszélgettünk Gadó Jánossal, a Szombat című lap szerkesztőjével.

A műsor beharangozójából álljanak itt a műsorvezető, Szunyogh Szabolcs gondolatai:

“Most, hogy túl vagyunk a népszavazáson, és nincs közvetlen politikai tétje annak, hogy milyennek látják a szakértők a migráció, az iszlamizálódás, a rasszizmus és az antiszemitizmus összefüggéseit Európában, talán van lehetőség arra, hogy ezekről a kérdésekről beszélgessünk. Én a cikkeimben is és a mikrofon mögött is a bevándorlás (és a bevándoroltatás) melletti érveket mondogattam, humanista illetve gazdasági okok és a multikulturális társadalom, mint cél miatt. Ez a véleményem nem változott.”

És mit mondtunk mi? Hallgassátok!

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Az elmúlt hetekben volt egy-két pillanat, amikor úgy tűnt, Sarkozy lendületben van, és lassan beérheti Alain Juppét a republikánus előválasztáson. Aztán jött egy borzasztó hét, amikor szinte ráomlott a volt elnökre a kampány.

Azóta csak szenved, bár most bepróbálkozott egy migrációs népszavazási kezdeményezéssel, hátha megtetszik a népnek. Közben boldog-boldogtalan szavazna a jobboldal előválasztásán: a Front-szavazók inkább Sarkozy-nek, a balosok Juppének segítenének. A megkérdezettek több, mint kétharmada úgy véli, az lesz az elnök, aki ezt az előválasztást megnyeri.

Miközben a televízió egy igen kellemetlen dokumentumfilmet sugárzott a 2012-es Sarkozy-kampány illegális finanszírozását piszkáló Bygmalion-ügyről, előkerült egy feljegyzés is, mely ismét elindította a pusmogást arról, hogy a 2007-es Sarkozy kampányt meg egyenesen a Kadhafi-féle Líbiából finanszírozhatták (a feljegyzés egy volt líbiai miniszter jegyzetfüzetében volt található, az illető Bécsben a Dunába fulladt 2012-ben). Szeptember közepén Dominique de Villepin volt miniszterelnököt, Sarkozy ádáz politikai ellenfelét tanúként hallgatta egyébként ki a rendőrség ebben az ügyben.

És ha ez még nem lett volna elég egy igen rossz héthez, könyvet írt Sarkozy korábbi radikálisan jobboldali tanácsadója, Patrick Buisson is, akiről ma már tudjuk, hogy titokban szépen magnóra vette a volt elnökkel folytatott egyes beszélgetéseit és ki is adta őket a sajtónak (ezért el is ítélte a bíróság). A könyvben talán a legkellemetlenebb állítás, hogy Sarkozy kijelentette, hogy vall bizonyos közös értékeket a Nemzeti Fronttal, illetve hogy a 2007-es kampányban kapcsolatot is tartott az idősebb Le Pennel Buisson közvetítése révén.

Talán nem véletlen, hogy Le Pen papa éppen a napokban fejtette ki, hogy Sarkozy sokkal közelebb áll hozzá, mint a saját lánya, Marine – aki ezek szerint túl mérsékelt a kedves papa ízlésének.

A jobboldali szavazók ezt a kampányhetet úgy honorálták, hogy Sarkozy szeptember végén 12 és 13 pontot esett a jobboldali és centrista szavazók körében. Persze Sarkozy elég jó kampányhajrában, szóval ne temessük még, de ha a jelenlegi helyzetet a körülmények változása és a mobilizációs, részvételi kérdés elemzése nélkül (!) meghosszabbítjuk, akkor nem alaptalanul gondolhatjuk, hogy a következő francia elnököt Alain Juppének fogják hívni…

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A mai napon jelent meg a Budapesti Corvinus Egyetem folyóiratának, a Köz-Gazdaságnak szeptember 28-án adott interjúm az amerikai elnökválasztásról, amelyet az alábbi linken olvashatnak el:

http://www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/kozponti_szervezeti_egysegek/karrier_iroda/files/XI-3szam/USA_kampa__nyinterju___Fehe__r_Zolta__n_ve__gleges.pdf

 

A mai napon jelent meg a Budapesti Corvinus Egyetem folyóiratának, a Köz-Gazdaságnak szeptember 28-án adott interjúm az amerikai elnökválasztásról, amelyet az alábbi linken olvashatnak el:

http://www.uni-corvinus.hu/fileadmin/user_upload/hu/kozponti_szervezeti_egysegek/karrier_iroda/files/XI-3szam/USA_kampa__nyinterju___Fehe__r_Zolta__n_ve__gleges.pdf

 

François Hollande francia elnök elhalasztja jövő csütörtökre tervezett kétoldalú varsói látogatását, miután a lengyel fél megszakította a francia Airbus Helicopters által gyártott Caracal helikopterek beszerzéséről szóló tárgyalásait – közölte pénteken a francia elnöki hivatal.

A francia államfő “arra kérte Jean-Marc Ayrault külügyminisztert, hogy sürgősen látogasson el Varsóba”, miután az ötven helikopter beszerzését érintő mintegy 3,14 milliárd eurós szerződésről szóló tárgyalásokat a lengyel fél kedden megszakította.

Jean-Yves Le Drian francia védelmi miniszter is lemondta hétfőre tervezett varsói látogatását. Az ügyet jól ismerő, de a neve elhallgatását kérő párizsi forrás szerint “rendkívüli módon befolyásolni fogja a döntés a francia-lengyel kétoldalú viszonyt”. “A szerződés törlése arra kényszeríti a francia felet, hogy felülvizsgálja a katonai együttműködést Lengyelországgal, és megnézze, mit lehet belőle fenntartani és mit nem” – mondta az illető.

“A két fél tárgyalási elképzelései közötti nézeteltérések lehetetlenné tettek bármilyen kompromisszumot, és így a tárgyalások folytatása tárgytalanná vált” – közölte kedden a lengyel fejlesztési minisztérium, amely szerint a francia fél “nem a lengyel állam gazdasági érdekének és biztonságának megfelelő javaslatot” adott.

Az előző lengyel kormány 2015 áprilisban jelentette be, hogy az ukrán válságra tekintettel felgyorsítja az ország rakéta- és légvédelmi rendszerének fejlesztését, s ennek érdekében amerikai rakéták és francia helikopterek beszerzéséről tárgyal. A 2015 novemberben megválasztott konzervatív kormány a lengyel üzemek védelmére hivatkozva a kezdetektől vitatta az előző kabinet döntését a francia helikopterekről, miután az Airbus Helicopters kevés befektetéssel rendelkezik Lengyelországban, szemben a konkurens amerikai gyártókkal.

A délkelet-franciaországi Marignane-ban székelő cég piacvezető a polgári helikopterek és negyedik a katonai járművek piacán. Tavaly viszont csak 395 járművet adott át a négy évvel ezelőtti 503-hoz képest.

(Szöveg: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Nicolas Sarkozy volt francia államfő (2007-2012), a jövő évi elnökválasztás egyik jobboldali jelöltje pénteken bejelentette, hogy megválasztása esetén referendumot ír ki a bevándorlók automatikus családegyesítési jogának felfüggesztéséről és a titkosszolgálatok által megfigyeltek egy részének elzárásáról.

A korábbi köztársasági elnök a France2 közszolgálati televízió híradójának vendégeként elmondta, hogy fel kell függeszteni a családegyesítéshez való automatikus jogot, miután a demográfiai robbanás meg fogja duplázni Afrika lakosságát harminc éven belül.

“Ezért álláspontom szerint nem tudjuk többé elfogadni a nem uniós külföldiek esetében az automatikus családegyesítést” – hangsúlyozta Nicolas Sarkozy. “Gigantikus problémánk van a köztársasági integrációval, ami nem működik” – tette hozzá.

A Le Monde című napilap arra emlékeztetett, hogy a belügyminisztérium adatai szerint Franciaországban évente átlagosan 200 ezer külföldi kap tartózkodási engedélyt, de csupán 6 százalékuk, mintegy 12 ezren családegyesítési okokból.

A terrorelhárítás kérdéskörében is népszavazást írna ki Nicolas Sarkozy, ha jövőre ismét államfővé választják.

“Azt a kérdést fogom feltenni: egyetért-e azzal, hogy a biztonsági minisztérium dönthessen a legveszélyesebb S kartonnal rendelkezők adminisztratív elzárásáról?” (Franciaországban nem létezik biztonsági minisztérium.)

Manuel Valls miniszterelnök szeptemberben azt közölte, hogy a titkosszolgálatok mintegy 15 ezer embert tartanak nyilván azért, mert veszélyesek lehetnek a közrendre.

A volt államfő a brit gyakorlatot említette követendő példaként a terrorizmus miatt veszélyes emberek előzetes elzárására. A javaslatot nem először fogalmazta meg Nicolas Sarkozy, párton belüli riválisai és a kormány is akkor arra figyelmeztették, hogy bizonyíték hiányában, egyszerű gyanú alapján és bírói döntés nélkül a francia alkotmány szerint senki nem zárható el.

“A helyzet súlyosságára való tekintettel, megkérdezni a népet, demokratikus választást jelent” – hívta fel a figyelmet Nicolas Sarkozy, aki a májusi elnökválasztást követően egy hónappal, a nemzetgyűlési választások június 18-án esedékes második fordulójának napjára írná ki a két kérdésről a népszavazást.

Arra az újságíró felvetésre, hogy a népszavazási ötlet kapcsán sokan inkább Orbán Viktor magyar miniszterelnökre, mintsem Charles de Gaulle egykori francia államfőre gondolnak, Nicolas Sarkozy elmondta: “Én nem hiszem, hogy diktátor az, aki referendumot ír ki és amikor kikap, levon abból minden következtetést. A referendum gyakorlata maga De Gaulle tábornok” – mondta Nicolas Sarkozy.

A néhai köztársasági elnök 1969-ben egy sikertelen népszavazást követően mondott le és vonult vissza a politikától.

Nicolas Sarkozy augusztus végén kezdte meg a kampányát, amelyet a terrorfenyegetettséggel szembeni szerinte elhibázott kormánypolitikára, az európai menekültválság veszélyeire, valamint identitási kérdésekre épít. Hat héttel a kampány kezdete után a felmérések azt mutatják, hogy miközben saját pártjának, a jobbközép Köztársaságiak szavazóinak egy része elfordult tőle, a bevándorlás-ellenes Nemzeti Front választói körében egyre népszerűbb a volt államfő.

EZT OLVASTAD MÁR? Gaulle-ista népszavazás Orbán módra

A France Télévisions francia közszolgálati televízió által közzétett legfrissebb felmérés szerint a jobboldal elnökjelölt-állító novemberi előválasztás első fordulójában a volt elnök a szavazatok 34, míg volt külügyminisztere, Alain Juppé 39 százalékára számíthat.  A második fordulóban Bordeaux polgármestere végezhet az élen 53 százalékkal, míg Nicolas Sarkozy 47 százalékra számíthat.

A francia választóknak várhatóan mintegy 12 százaléka részt vesz a jobboldali előválasztásokon, amelyeknek tétje jelentős, hiszen a belviszályban meggyengült baloldal meglehetősen népszerűtlenné vált Franciaországban az elmúlt kormányzási időszakban. Így az előválasztások győztese jó eséllyel Marine Le Pennel mérkőzhet majd meg az elnöki címért jövő májusban. Jóllehet a Nemzeti Front jelöltjének választásról választásra nő a támogatottsága, a legtöbb franciából még mindig ellenérzést vált ki. Azaz a jobboldali előválasztások győztesének szinte egyenes az útja az államfői székig.

(Szöveg és kép: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Közismert, hogy Orbán Viktor gyakran hasonlítja rezsimjét a gaulle-ista rezsimhez, magát pedig áttételesen a Tábornokhoz. 

Szerintem ez az összehasonlítás vitatható (a fej hasonló, de nem a királyé).

Az érveimet most nem ismétlem meg, a témában írtam már publicisztika-esszét, meg komolyabb tanulmányt is a Román Politikatudományi Szemlében. Mindenesetre De Gaulle és Orbán módszere között az egyik legfontosabb különbség a tömegtámogatás politikai felhasználásában áll. Azzal, hogy Orbán Viktor tegnap meghirdette a migrációs népszavazást, érdemes újra ránézni erre a különbségre.

Charles de Gaulle rutinszerűen alkalmazta a népszavazás intézményét, több céllal, úgymint:

1. hogy nehéz döntéseket verjen át a politikai eliten,
2. hogy demonstrálja, nem önkényuralmat gyakorló diktátor (vádolták ezzel, főleg a baloldalon),
3. hogy megújítsa személyes legitimációját,
4. hogy demonstrálja a misztikus, közvetlen kapcsolatot az elnök és a nép között.

De Gaulle a népszavazásokhoz mindig hozzákötötte a személyes sorsát, vagyis – a 3. pont értelmében – az esetleges népszavazási vereséget személyes támogatottsága elveszítéseként értelmezte.

Gyakran fenyegetőzött azzal, hogy ha nem kap többséget, akkor távozik hivatalából. Ez végül egy 1969-es népszavazáson történt meg, a Tábornok ígéretéhez híven azonnal le is mondott.

Orbán Viktor személye nem deklarált tét

Orbán Viktor kormányon ebben a formában soha nem használta még a népszavazást. Az ő közvetlen demokráciás eszközei eddig mindig megkerülték a tényleges demokratikus vélemény-nyilvánítást, és soha nem is volt kötelező erejük.

Nemzeti konzultációt szervezni (eljátszani) korántsem olyan értékű, mint népszavazást összehívni: a nemzeti konzultációnak nincs közjogi következménye, egy népszavazásnak pedig van és lehet. A tegnapi népszavazás bejelentése tehát ebből a szempontból nóvum, mert Orbán most először kezdeményezett közjogilag is értelmezhető konzultációs eljárást.

Ugyanakkor vegyük észre, hogy Orbán a személyes sorsát és a kormány sorsát nem kötötte a népszavazáshoz. Ám tény: ha a Fidesz megnyeri ezt a népszavazást, akkor megújul a legitimációja, így személyesen Orbán Viktoré is (ha elveszítené, akkor nyilván megindulna a “monnyon le!”).

Alkotmányellenes népszavazás?

A tegnapi bejelentés után rögtön elkezdődött a vita, hogy vajon a bejelentett népszavazási kezdeményezés mennyiben alkotmányellenes, hiszen nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségről nem lehet népszavazást tartani. Itt csak halkan és zárójelben jegyzem meg, hogy De Gaulle 1962-es népszavazása az elnök közvetlen választásáról ugyancsak alkotmányellenesnek bizonyult még az Alkotmánybíróság számára is, mégis beépült az alkotmányos rendszerbe.

Másrészt viszont azt kell megértenünk, hogy Orbán akkor sem veszít semmit, ha a népszavazást alkotmányellenesség miatt nem lehet megtartani: akkor a 2. pont értelmében demonstrálhatja, hogy nem diktátor, hiszen még ő sem tehet meg mindent.

(Kép: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

A Terrorelhárítási Központ (TEK) összesen nyolc, a párizsi és brüsszeli merénylőkhöz köthető hívószámot azonosított be, amelyek közül hatot aktiváltak annak a hajléktalan férfinak a nevére, akinek nagyszámú mobiltelefon-előfizetése volt – közölte a bűnüldöző szervezet szombaton, az MTI-vel.

A TEK közleményében hangsúlyozta, hogy a francia és a belga hatóságok nem figyeltek fel magyar telefonszámokról bonyolított gyanús hívásokra, a jogsegélykérelmükben pedig nem hívták fel a magyar hatóságok figyelmét az egy személyhez köthető nagyszámú telefon előfizetésre.

Kiemelték, hogy a szóban forgó merényletek szervezésében részt vevő Salah Abdeslam Magyarországon használt belga telefonszámait, valamint a vele kapcsolatba kerülő terroristák által használt magyar telefonszámokat a TEK állapította meg.

A TEK szerint a magyar telefonszámok jelentős többsége egy természetes magyar személyhez, egy hajléktalan férfihez tartozott, ugyanakkor a terroristák a SIM-kártyákat más-más helyről szerezték be, és nem egy “arab érdekeltségű GSM-boltban” vásárolták, ahogy azt a Népszabadság írta honlapján néhány napja.

Az elmúlt években többségében ismeretlen személyek vásároltak különösen nagy számú mobiltelefon-előfizetést a hajléktalan férfi adatainak felhasználásával, ugyanakkor a TEK ezt nem vehette észre, mivel a hatályos magyar jogszabályok alapján nem rendelkezik online hozzáféréssel a távközlési szolgáltatók adatbázisához – fejtették ki, hozzátéve, hogy kizárólag konkrét esetekben van módjuk adatok lekérdezésére egy adott telefonszámmal kapcsolatban. A TEK megjegyzi továbbá, hogy észlelésüket követően javaslatokat tettek a jelenlegi szabályozás megváltoztatására.

A TEK szeptember 30-án sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy adatai szerint 14 terrorista utazott át Magyarországon 2015 nyarán-őszén, akiknek közük volt a 2015. november 13-án Párizsban, illetve a 2016. március 22-én Brüsszelben elkövetett terrorcselekményekhez.

Majoros Csaba, a TEK Felderítési Igazgatóságának alezredese elmondta: a terroristák néhány napot töltöttek az országban, a TEK adatai szerint ugyanakkor az Iszlám Állam terrorszervezetnek Magyarországra telepített kiterjedt hálózata nem volt.

Bodnár Zsolt, a TEK főigazgató-helyettese közölte: a Rakkában kiképzett terroristák jellemzően 2-3 fős csoportokban érkeztek, s jól látható, hogy a déli kerítés felépítésével és a migránshullám elterelésével a terroristák mozgása is a horvát-szlovén útvonalra terelődött át.

(Szöveg: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

The new European Border and Coast Guard Agency (EBCG) is established today, October 6, 2016.

This successor of the former Frontex (from French: Frontières extérieures for "external borders") is an agency of the European Union headquartered in Warsaw, Poland, tasked with border control of the European Schengen Area, in coordination with the border and coast guards of Schengen Area member states. Frontex was established in 2004 as the European Agency for the Management of Operational Cooperation at the External Borders, and primary responsible for coordinating border control efforts.

In response to the European migrant crisis of 2015-2016, the European Commission proposed on December 15, 2015, to extend Frontex's mandate and to transform it into a fully-fledged European Border and Coast Guard Agency. On 18 December 2015, the European Council roundly supported the proposal, and after a vote by the European Parliament, the Border and Coast Guard was officially launched on 6 October 2016 at the Bulgarian external border with Turkey.

To enable the Agency to carry out its tasks, its budget would be gradually increased from the €143 million originally planned for 2015 up to €238 million in 2016, €281 million in 2017, and will reach €322 million (about US$350 million) in 2020. The staff of the agency would gradually increase from 402 members in 2016 to 1,000 by 2020.

The European Border and Coast Guard Agency is not a new body. It does not replace Frontex and it retains the same legal personality. What the Commission draft Regulation aims to do is to strengthen the mandate of the EU border agency, to increase its competences and to better equip it to carry out its operational activities. The new tasks and responsibilities of the Agency need to be reflected by its new name. It coordinates its work alongside the European Fisheries Control Agency and European Maritime Safety Agency with regard to coastguard functions.
The permanent staff of the Agency will be more than doubled between 2015 and 2020. The new proposal provides for a reserve of European border guards and technical equipment. The Agency will be able to purchase its own equipment (this is not a novelty). However - and this is new - the Member States where this equipment is registered (this refers mainly to big equipment items such as patrol vessels, air crafts, etc. which need a flag of state) will be obliged to put it at the Agency's disposal whenever needed. this will make it possible for the Agency to rapidly deploy the necessary technical in border operations. A rapid reserve pool of border guards and a technical equipment pool will be put at the disposal of the agency, intending to remove the shortages of staff and equipment for the Agency's operations.

A monitoring and risk analysis centre will be established, with the authorisation to carry out risk analysis and to monitor the flows towards and within the EU. The risk analyses includes cross-border crime and terrorism, process personal data of persons suspected to be involved in acts of terrorism and cooperate with other Union agencies and international organisations on the prevention of terrorism. A mandatory vulnerability assessments of the capacities of the Member States to face current or upcoming challenges at their external borders will be established. The Agency is able to launch joint operations, including the use of drones when necessary. The European Space Agency's earth observation system Copernicus provides the new Agency with real time satellite surveillance capabilities alongside the current Eurosur border surveillance system.

ember States will be able to request joint operations, rapid border interventions, and deployment of the EBCG Teams to support national authorities when a Member State experiences an influx of migrants that endangers the Schengen area. In such a case, especially when a Member State’s action is not sufficient to handle the crisis, the Commission will have the authority to adopt an implementing decision that will determine whether a situation at a particular section of the external borders requires urgent action at the EU level. Based on this decision, the EBCGA will be able to intervene and deploy EBCG Teams to ensure that action is taken on the ground, even when a Member State is unable or unwilling to take the necessary measures.

The right to intervene is a point of contention between a number of EU Members and the Commission, especially those Members whose borders form the external borders of the EU, such as Greece, Hungary, Italy, and Poland. They want to ensure that intervention is possible only with the consent of the Member States, whose external borders necessitate the presence of the ECBGA. Greece’s Alternate Minister for European Affairs, Nikos Xydakis, stated in an interview that while Greece is supportive of a common European action and of changing Frontex’s mandate, it wants the ECBGA to take complete charge of migration and refugee flows.

Tag: FRONTEXEBCG

Marine Le Pen nem nagyon szeretné, hogy a szavazói részt vegyenek a republikánusok előválasztásán. Nyilván nem elvi okokból mondja ezt, hanem valamilyen politikai okból.

Például azért, mert nem akarja, hogy az ő oldaláról is kimondott átjárás keletkezzen a republikánusok felé, mert ezzel az FN protest-jellegét bontaná meg és segítené, hogy Sarkozy szavazatokat vegyen el az FN-től egy ügyes kampánnyal. Láttunk már ilyet a történelemben!

Vagy azért, mert a frontista szavazók (illetve a szigorúan vett republikánus párton túli jobboldali szavazók), ha jól értem a kutatásokat úgy globálisan, inkább Alain Juppé felé billenthetnék az előválasztási mérleget, ami Le Pennek kevésbé lenne kedvező.

Bár az FN szavazók között egyelőre Sarkozy vezet, viszont Juppé erőteljesen jön föl, ami nem rossz hír Le Pennek – és arra utal, hogy inkább a 2007-es átszivárgáshoz hasonló veszteségeket kívánja idejekorán elvágni. Azon se lennék meglepődve, ha azért titokban elmennének segíteni Sarkozy-nek.

Juppé győzelme ugyanis nem kedvezne Le Pennek a 2017-es választásra nézve. Ellene ugyanis a jelenlegi mérések szerint nem nyerné meg az első fordulót, csak második lenne. Az meg persze nem olyan jó, mintha megnyerné az első fordulót Nicolas Sarkozy ellen… Vagyis Le Pennek az az érdeke, hogy a novemberi republikánus előválasztás minél inkább a szűken vett pártra és a párt hagyományos szimpatizánsaira koncentrálva kerüljön megrendezésre.

Egyébként a baloldal sem lelkes a gondolattól, hogy baloldaliak menjenek Juppére szavazni. Nicolas Sarkozy-t ugyanis Hollande elnök is legyőzhetőbbnek tartja… az már egy más kérdés, hogy a franciák a kutatások szerint mindent akarnak, csak a 2012-es meccs visszavágóját nem.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Körmenettel és ünnepi misével nyitott újra vasárnap az a francia templom, ahol két hónappal ezelőtt dzsihadisták megöltek egy papot.

A megszentségtelenített templom megtisztítását szimbolizáló szertartást a katolikusok és a muzulmánok közti megbékélés jegyében Dominique Lebrun roueni érsek mutatta be a normandiai Saint-Etienne-du-Rouvray településen.

A ceremónia minden pillanatát “a megbocsátás, a megbékélés és a béke” vezeti – mondta a mise előtt az érsek.

Az egyházközösség elvesztette egyik pásztorát, a templomot meggyalázták, Isten ellen sértést követtek el, az én feladatom újranyitni a templomot, ahogy azt szokás egy megszentségtelenítés után

– tette hozzá.

Július 26-án ebben a templomban vágta el a 85 éves Jacques Hamel torkát két 19 éves iszlamista radikális, akik az Iszlám Állam dzsihadista szervezet nevében követték el a merényletet. Ez volt az első katolikus imahely ellen elkövetett merénylet Európában alig két héttel a nizzai terrortámadást követően, amelyben 86-an vesztették életüket.

A merényletet követő napokban muzulmánok ezrei zarándokoltak el a franciaországi templomokba, a roueni katedrálisban a meggyilkolt pap gyászmiséjén pedig valamennyi egyház képviseltette magát. Két hónappal később ugyanebben a szellemben nyitotta meg újra a kapuit Saint-Etienne-du-Rouvray temploma. A 27 ezer lakosú kisváros mecsetének imámja a pénteki imán arra kérte a muzulmán híveket, hogy vegyenek részt a vasárnapi templomnyitáson.

“Ez a testvériség napja, remélem, hogy hívők és nem hívők, minden helyi itt van” – mondta Mohamed Karabila, a mecset vezetője.

A katolikus szertartásnak megfelelően a körmenet a paplak elől indult. A misét óriáskivetőn követhették azok, akik nem fértek be a 300 férőhelyes templomba.

Július 26-án hatan voltak jelen a reggeli misén, amikor a helyi születésű Adel Kermiche és Abdel Malik Petitjean berontottak a templomba a “Daesh” szót – az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet arab nevét kiáltva, és túszul ejtették a bent lévőket. Az idős papnak, aki megpróbált ellenállni, Kermiche késével elvágta a torkát, miközben az egyik túsz, egy apáca kimenekült a templomból és riasztotta a rendőrséget. A gyilkosságot a másik dzsihadista a mobiltelefonjával filmre vette. A merénylők egy másik idős embert is megkéseltek a karján, a hátán és a nyakán. A férfi 45 percig halottnak tettette magát, így maradt életben.

A támadók a rendőrök kiérkezéséig a Koránról és Jézusról beszéltek a túszaiknak, énekeltek és meggyalázták az oltáron található tárgyakat. A rendőrök által körbevett a templomot a két dzsihadista a túszokkal együtt hagyta el. A kommandósok mindkettőjüket a templom ajtajában lelőtték.

(Szöveg: MTI)

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

Sarkozy ügyei érdekesek és a politikai iránt érdeklődőknek minden bizonnyal szórakoztatóak is, ám a hónap “nagy ügye” nem a volt köztársasági elnök kampányba lépése, hanem az Alstom TGV-ket is gyártó belfort-i üzemének tervezett 2018-as bezárása. Az Alstom bejelentése megmozgatta és állásfoglalásra kényszerítette a politikai élet szinte összes szereplőjét. 

A tervezett gyárbezárás híre nagyon meglepte a francia politikai elitet, Emmanuel Macron távozó gazdasági miniszter a Reuters-nek arról beszélt, hogy a bejelentés előtt ő maga is folytatott tárgyalásokat a cég vezetésével, és semmit nem említettek neki. Meglepődöttségének és elégedetlenségének adott hangot – különösen az eljárás miatt – a miniszterelnök is. A kormány azt mondta egyébként egy rendkívüli miniszteri értekezlet örvén, hogy ragaszkodik a vasúti üzem megmaradásához, amit a tőzsde nem értékelt túl fényesen. A cég is köti az ebet a karóhoz (talán nem függetlenül a tőzsdei reakcióktól, hiszen a cégvezetés nem a kormánynak, nem a politikai közösségnek, hanem a részvényeseknek felelős).

A munkavállalók kirúgása nem magától értetődő, inkább elzászi áthelyezésről van szó, ezért megállja a helyét az érv, hogy elsősorban az üzem történelmi, szimbolikus jelentősége verte ki a biztosítékot. No meg: választási évben ki akarnak gyárbezárás mellett kampányolni – erre a szempontra egy szintén Reuters-anyag is rámutat, aláhúzva, hogy 2004-ben éppen Nicolas Sarkozy lobbizta ki az Európai Bizottságnál, hogy állami pénzből kimenthessék az Alstomot, megakadályozva a Siemens felvásárlási szándékát – ám ez a deal is csak 10 évig tartott, a General Electric 2014-ben már rátehette a kezét a cég egy részére.

Az állam joggal mérgelődik amúgy a helyzet miatt, hiszen maga is 20%-os résztulajdonos a cégben. Ezért folyt is arról némi baloldali belvita, hogy mennyire reális az, hogy az állam – akinek a képviselői részt vesznek a döntéshozatalban – nem tudta, mi készül. Megoldási javaslatként több politikai szereplő fejében felmerült egyébként az államosítás lehetősége – kérdés, hogy a totális állami kontroll mennyit segít, ha igaz, hogy a kormány tudhatta volna, de nem tudta…

A hírek szerint az állam “titkos” (már a Le Monde is tudja szintűen titkos) tárgyalásban áll több céggel, és nyomást gyakorol, hogy azok adjanak megrendeléseket az Alstomnak (gondolva itt különösen a vasútra, az SNCF-re). A kormány és a cégvezetés közös megoldása, terve az október 3.-i hét elején várható, amely már nemcsak erre az üzemre, hanem a teljes cégre vonatkozik. Utóbbi a megrendelések csökkenése miatt került bajba, így az állam ezen a téren segíthet a sokat, bár a potenciális megrendelések egy része közbeszerzés hatálya alá esik.

A cég vezérigazgatója egy nemzetgyűlési bizottságnak azt mondta, már 2013-ban jelezte, hogy (a főleg franciaországi) megrendelések híján Belfort-ban baj lesz: a “váratlan” és “brutális” bejelentésről szóló politikai reakciókat így utasította vissza.

Nem felejtettél el valamit? Ha tetszett az írás, akkor kérlek, oszd meg barátaiddal, hagy olvashassák ők is (alább a gombok ).

The first six upgraded F16 aircraft will arrive in Romania over from Portugal on Wednesday, September 28. The aircraft have been upgraded, have new engines and were painted in several shades of gray.

The F-16s have had their engines changed and went through a process of modernization, called mid-life upgrade – improvements at the mid-cycle of operations.
The Romanian pilots that will operate the F-16s were trained by the Portuguese specialists. After two years of training at the basis of Monte Real, our air forces have nine F-16 pilots and 80 engineers and technicians who will handle the maintenance of these aircraft.

Three years ago, Romania decided to buy twelve F-16 aircraft from the Portuguese Air Forces to replace part of its fleet of Russian built MiG-21 Lancer fighter aircraft. The initial intent was to buy 24 airplanes, but the final decision was for 12, for budgetary reasons. Beside the F16, offers were made by companies producing the JAS-39 Gripen and the Eurofighter Typhoon, the offers being for new aircraft. Furthermore, the offer for French Dassault Rafale planes was analyzed.

The aircraft package includes nine upgraded Portuguese Air Force F-16MLU aircraft, and three former US Air Force aircraft supplied to Portugal for the resale under the US Excess Defense Article program. The Portuguese military procurement agency DGAIED will buy those latter three F-16s and have the Portuguese Air Force upgrade them to the F-16 Mid Life Update (MLU) standard with assistance of OGMA-Indústria Aeronáutica de Portugal prior transfer to Romania.

The price for the 12 F16 aircraft was set at 628 million euro, the planes going on to be stationed at the air bases in Fetesti and Campia Turzii, two airbases especially modernized for this type of aircraft.

However, experts say that Romania needs 48 multirole aircraft, meaning four squadrons. In 2015, Romanian authorities announced the intention to buy other F16 airplanes.
Minister of Defence Mihnea Motoc stated in February that Romania intends to buy another 12 F16 airplanes.

Tag: F-16Romania