You are here

Pályázatok

Poszt operatív őrző és telemedicinális otthoni állapot megfigyelő rendszert fejlesztettek

EU pályázat blog - Wed, 28/12/2022 - 20:01

A Széchenyi 2020 program „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című konstrukciója keretében 444,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el az EN-CO Software Kft. és három konzorciumi partnere, a Debreceni Egyetem, az MSB-Met Kft. és az Adware Research Kft.

A konzorcium 648,19 millió forint összköltségű projektje során új orvosi kutatási eredményeket integráló, összetett szolgáltatást nyújtó komplex rendszer kutatása és fejlesztése valósult meg.

A projekt célja egy komplex poszt operatív őrző mérőrendszer kifejlesztése volt telemedicinális opcióval a műtét utáni otthoni fizikális állapot megfigyelés lehetőségével. A diagnosztikai cél eléréséhez kialakított mérési felület lényeges innovációs újdonsága, hogy a hagyományos kardiális őrzés kibővül a gasztrointesztinális régió figyelésével. Az új fiziológiás paraméter beiktatása az őrzésbe egy megoldatlan, de a beteg állapotát jelentősen befolyásoló kóros jelenséget – a paralitikus ileusz – kvantitatív észlelését teszi lehetővé.

A projekt által létrejött termék újabb terápiás lehetőséget nyújt az egészségipar számára. További cél volt a post operatív betegek részére egy telemedicinális betegmegfigyelő rendszer fejlesztése, ezzel elősegítve a betegek otthonukban történő megfigyelését.

A GINOP-2.2.1-18 kódszámú pályázati kiíráson 444 739 583 forint vissza nem térítendő támogatást elnyert, 648 188 366 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. december 31-én zárul.


Categories: Pályázatok

Az EU elfogadta a Magyarországgal kötött, 2021-2027-es kohéziós politikára vonatkozó partnerségi megállapodást

EU Pályázati Portál - Thu, 22/12/2022 - 20:08

A megállapodás részeként az igazgatási kapacitás, az átláthatóság és a korrupció megelőzésének megerősítése mellett éghajlatvédelmi és digitális átállást segítő beruházásokat finanszíroznak.

A 2021-2027-es időszakra vonatkozó, összesen csaknem 22 milliárd euró (mintegy 9000 milliárd forint) értékű megállapodás segíteni fogja az országot az olyan közös uniós prioritások végrehajtásában, mint a kiegyensúlyozott területfejlesztés, valamint a méltányos éghajlatvédelmi és digitális átállás, miközben támogatja az innovatív és inkluzív szociális piacgazdaságot – közölte az uniós bizottság.

Közölték, a kohéziós politikai és belügyi programok végrehajtásához a tagállamoknak az Európai Unió Alapjogi Chartájával összhangban megfogalmazott feltételeknek kell megfelelniük.

A közlemény szerint az Európai Bizottság úgy véli, hogy Magyarország elkötelezett az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos hiányosságok orvoslása mellett, mivel a helyreállítási terve az igazságszolgáltatás függetlenségének megerősítését célzó reformokat tartalmaz. A vonatkozó feltételek akkor tekinthetők teljesítettnek, ha Magyarország meghozta az igazságszolgáltatással kapcsolatos azon intézkedéseket, amelyekre az ország helyreállítási tervében kötelezettséget vállalt – írták.

Az uniós bizottság úgy véli, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény rendelkezései, valamint a tudományos élet szabadságát és a menedékjogot érintő súlyos kockázatok konkrét és közvetlen hatást gyakorolnak a Chartának való megfelelésre három kohéziós program és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap egyes célkitűzéseinek végrehajtásakor. Ezen okok miatt Magyarország e programok vonatkozó részei tekintetében jelenleg nem teljesíti az Európai Unió Alapjogi Chartájában foglalt feltételeket – írták. A bizottság nyitott a további párbeszédre Magyarországgal és készen áll a szoros együttműködésre – tették hozzá.

A kohéziós és belügyi alapokra alkalmazni szükséges szabályok értelmében a feltételek teljesítésének elmulasztása esetén az uniós bizottság nem térítheti vissza az érintett kiadásokat, a technikai segítségnyújtás és a feljogosító feltételek teljesítése céljából benyújtott kiadások kivételével. Az alkalmazandó szabályokkal összhangban valamely feljogosító feltételnek való megfelelés elmulasztása nem vonja maga után az előfinanszírozás kifizetésének felfüggesztését – emelték ki.

Emlékeztetek: az Európai Unió Tanácsa a jogállamiságra vonatkozó feltételrendszerről szóló rendelet alapján végrehajtási határozatot fogadott el Magyarország tekintetében. A határozat intézkedéseket ír elő annak érdekében, hogy megvédje az uniós költségvetést a jogállamiság elveinek sérelmével szemben a közbeszerzés, az ügyészségi eljárás és a korrupcióval szembeni küzdelem terén. Ezen intézkedések közé tartozik három operatív kohéziós program költségvetési kötelezettségvállalásainak felfüggesztése. A végrehajtási határozatban elfogadott intézkedések ideiglenesek és azokat a tanács a bizottság javaslata alapján megszüntetheti anélkül, hogy az ország uniós támogatástól esne el, amennyiben a helyzetet két éven belül teljes mértékben orvosolják – írták.

A partnerségi megállapodás részleteit ismertetve egyebek mellett közölték, Magyarország 6,7 milliárd eurót fog befektetni a köz- és magánépületek energiahatékonyságának javítására és a megújuló energiaforrásokból történő energiatermelés növelésére. Alacsony szén-dioxid-kibocsátású technológiákba történő beruházásokat céloz, amelyek támogatják a kibocsátás 10 százalékos csökkentését Magyarországon. Az uniós alapok a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) gazdasági diverzifikációját is támogatni fogják, például az energiahatékonysággal kapcsolatos kutatás és innováció révén, valamint a kutatási és innovációs teljesítmény javítása érdekében Magyarország 1,5 milliárd eurót fog infrastrukturális és kutatási programokba fektetni.

A Kohéziós Alap 1,7 milliárd euróval fogja segíteni egyebek mellett az ország közlekedési infrastruktúrájának fejlesztését a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) vasúti törzshálózatában. Mintegy 5,3 milliárd euróval járulnak hozzá a munkaerőpiaci feltételek javításához, a minőségi oktatáshoz és a hátrányos helyzetű csoportok, köztük a romák integrációjához. Csaknem 1,8 milliárd euróval járul hozzá a minőségi oktatáshoz való jobb hozzáférés biztosításához az egész országban azáltal, hogy finanszírozást biztosít a tanári szakma vonzóbbá tételéhez – írták, majd hozzátették: az alapok javítani fogják a szegregált területeken élő emberek lakhatási, élet- és egészségügyi körülményeit is.

MTI

Categories: Pályázatok

ÚJ - Magyar Innovációs Nagydíj pályázat

Pályázati Hírek - Mon, 19/12/2022 - 16:31

A Magyar Innovációs Szövetség immár 31. alkalommal hirdeti meg a 2022. évi Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot.

Categories: Pályázatok

Módosult a Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 2022 pályázati felhívása!

Pályázati Hírek - Mon, 19/12/2022 - 14:01

Feldolgozóipari KKV Energiaköltség és Beruházás Támogatási Program 2022 pályázati felhívásában a regisztráció benyújtási határideje 2023. január 31. 19:00 órára módosult és támogatási kérelem benyújtásának végső határideje 2023. március 31. napjára módosult.

Categories: Pályázatok

Folytatódik a precíziós átállást ösztönző mezőgazdasági támogatás!

Pályázati Hírek - Sun, 18/12/2022 - 13:37

Folytatódik a precíziós átállást ösztönző mezőgazdasági támogatás a következő, 2027-ig tartó finanszírozási ciklusban.

Categories: Pályázatok

Élvonalbeli logisztikai fejlesztést indított a Port of Adony

EU Pályázati Portál - Sat, 17/12/2022 - 21:38

A társaság 793,4 millió forint összköltségű projektje során logisztikai tevékenységének mesterséges intelligencián és szenzortechnológián alapuló fejlesztése valósul meg.

Az Adony Logisztikai Központ az ország közepén található, kiváló közúti, vasúti és vízi megközelítéssel rendelkezik. A telep a Magyar Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) által minősített intermodális logisztikai szolgáltató központ. Az integrált megközelítés jegyében a projekt célja, hogy a legmagasabb szintű digitalizációs technológiák alkalmazásával néhány éven belül egy okos logisztikai központ létrehozására tegye alkalmassá a társaságot. A megvalósítandó projekt fejlesztési elemei egymáshoz szervesen kapcsolódnak.

Az intelligens ipari kamerarendszer mesterséges intelligencia segítségével javítja a telephelyen belüli navigáció és az egyes raktárak közötti irányítás hatékonyságát, ugyanakkor a valós idejű forgalmi adatokból keletkező hatalmas adatmennyiség a későbbiekben képes lesz megteremteni annak lehetőségét, hogy a telephelyen belül teljesen önjáró, önvezető járművek és rakodógépek közlekedhessenek.

Az inerciális navigáció és szenzor berendezés precíziós giroszkópok és szögsebesség mérők adatai alapján számolja ki a járművek abszolút elmozdulását, és a kiindulási ponthoz képest megtett út alapján megadja az aktuális pozíciót.

A projekt keretében beszerzésre kerülő ipari rakodógépet is ellátnak a beszerezni kívánt szenzortechnológiával, ami telemetria adatokat gyűjt a daru mozgásáról, majd azokat eltárolva egy későbbi automatizált rakodó rendszer betanításához nyújthat referencia adatokat. A hőszivattyús rendszerrel kiegészített csarnoképület a prediktív, és preventív karbantartási munkák elvégzésében fog szerepet játszani, a rakodó és egyéb munkagépekre szerelt szenzorok adatai alapján a berendezések szervizelése és javítása itt fog történni.

A mesterséges intelligencia, a szenzortechnológia és az Ipar 4.0 elemeinek egy fejlesztési projektbe történő sűrítése olyan mennyiségű és minőségű adattal fogja ellátni a vállalkozást, mely alapján a későbbiekben egyrészt további stratégiai jelentőségű beruházásokhoz nyújt biztos hátteret, másrészt olyan technológiák – a logisztikai központ területén teljes értékű önvezetés megvalósítása – bevezetését teszi lehetővé, amivel sem hazai, sem régiós szinten nem rendelkezik egy hasonló profilú vállalkozás sem. A fejlesztés egyaránt szolgálhat pilot projektként a jövőbeni fejlesztésekhez, illetve egyfajta best practice megoldásként a piac előtt járva. A fejlesztési projekt jelentős hozzáadott értékkel bír, sikeres megvalósítása esetén az Adony Logisztikai Központ Kft. növekedési potenciálját még tovább lesz képes erősíteni, hozzájárulva ezzel a kkv státuszból történő kiemelkedéshez.

A Széchenyi Terv Plusz program „Magyar Multi Program – A kiemelkedő teljesítményű, valamint jelentős növekedési potenciállal rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása” című, GINOP_PLUSZ-1.1.2-21 számú pályázati kiírásán 317 359 524 forint támogatást elnyert, 793 398 810 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. június 6-án indult és várhatóan 2024. április 30-án zárul.

Categories: Pályázatok

Rakodási kapacitását bővíti Pakson a Sygnus Kft.

EU Pályázati Portál - Fri, 16/12/2022 - 23:21

A 343,08 millió forint összköltségű projekt során a technológiai fejlesztést eredményező gépbeszerzések mellett napelemes rendszer kiépítése történik.

A SYGNUS Kereskedelmi Kft. története 1993-ig nyúlik vissza, amikor negyed évszázaddal ezelőtt megalapította hazai gabonakereskedelemmel foglalkozó vállalkozását két agrármérnök, Sági Tibor és Németh Tamás. Nem sokkal a megalakulást követően a cég elindította kikötői tevékenységét is, melyet azóta is folyamatos fejlesztések jellemeznek. A vállalkozás gabonakereskedelmi főtevékenysége mellett két dunántúli telephelyén raktározási szolgáltatásaival is áll partnerei rendelkezésére.

A projekt célja elsősorban a SYGNUS Kft. kapacitásainak fejlesztése, melynek keretében 1 db Merlo TF 50.8-170 TCS- CVT és 1 db Merlo TF 42.7-145 teleszkópos rakodógép, 1 db VOLVO L110H homlokrakodó, valamint 1 db TMS-18/A 60 t hídmérleg, és 1 db Sennebogen 850 ipari gémes, gumikerekes átrakó beszerzése valósul meg. Az új gépek lehetővé teszik a cég technológiai megújulását, mindemellett alacsonyabb karbantartási költségek melletti működést fognak biztosítani, valamint pontosabb és gyorsabb szolgáltatásnyújtást.

A fejlesztés várható eredménye az új eszközök üzembe állításával, hogy a kikötő hajó kirakodási kapacitása jelentősen megnövekszik, így képessé válik a Pakson és környékén fokozódó mértékben jelentkező beruházások logisztikai támogatására. Az új eszközök segítségével mind a vízi úton érkező szállítmányok kirakodása és tárolása, mind a környék beruházásaihoz szükséges anyagok tárolása, raktározása magas minőségben és hatékonyan megvalósítható. A projekt keretein belül kiépítendő napelemek a környezettudatosság jegyében kerülnek megvalósításra, mindemellett hozzájárulnának a működés költségeinek csökkentéséhez is.

A Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című, GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán 240 159 241 forint európai uniós támogatást elnyert, 343 084 631 forint összköltségvetésű fejlesztés 2021. szeptember 1-én indult és várhatóan 2023. augusztus 31-én zárul.

Categories: Pályázatok

Rakodási kapacitását bővíti Pakson a Sygnus

EU pályázat blog - Fri, 16/12/2022 - 17:02

A Széchenyi Terv Plusz program keretében „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívásán 240,16 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a SYGNUS Kft.

A 343,08 millió forint összköltségű projekt során a technológiai fejlesztést eredményező gépbeszerzések mellett napelemes rendszer kiépítése történik.

A SYGNUS Kereskedelmi Kft. története 1993-ig nyúlik vissza, amikor negyed évszázaddal ezelőtt megalapította hazai gabonakereskedelemmel foglalkozó vállalkozását két agrármérnök, Sági Tibor és Németh Tamás. Nem sokkal a megalakulást követően a cég elindította kikötői tevékenységét is, melyet azóta is folyamatos fejlesztések jellemeznek. A vállalkozás gabonakereskedelmi főtevékenysége mellett két dunántúli telephelyén raktározási szolgáltatásaival is áll partnerei rendelkezésére.

A projekt célja elsősorban a SYGNUS Kft. kapacitásainak fejlesztése, melynek keretében 1 db Merlo TF 50.8-170 TCS- CVT és 1 db Merlo TF 42.7-145 teleszkópos rakodógép, 1 db VOLVO L110H homlokrakodó, valamint 1 db TMS-18/A 60 t hídmérleg, és 1 db Sennebogen 850 ipari gémes, gumikerekes átrakó beszerzése valósul meg.

Az új gépek lehetővé teszik a cég technológiai megújulását, mindemellett alacsonyabb karbantartási költségek melletti működést fognak biztosítani, valamint pontosabb és gyorsabb szolgáltatásnyújtást.

A fejlesztés várható eredménye az új eszközök üzembe állításával, hogy a kikötő hajó kirakodási kapacitása jelentősen megnövekszik, így képessé válik a Pakson és környékén fokozódó mértékben jelentkező beruházások logisztikai támogatására. Az új eszközök segítségével mind a vízi úton érkező szállítmányok kirakodása és tárolása, mind a környék beruházásaihoz szükséges anyagok tárolása, raktározása magas minőségben és hatékonyan megvalósítható.

A projekt keretein belül kiépítendő napelemek a környezettudatosság jegyében kerülnek megvalósításra, mindemellett hozzájárulnának a működés költségeinek csökkentéséhez is.

A Széchenyi Terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán 240 159 241 forint európai uniós támogatást elnyert, 343 084 631 forint összköltségvetésű fejlesztés 2021. szeptember 1-én indult és várhatóan 2023. augusztus 31-én zárul.


Categories: Pályázatok

Megvalósultak a magyar kormány által kitűzött célok

EU Pályázati Portál - Tue, 13/12/2022 - 13:11

Megvalósultak a magyar kormány által júniusban kitűzött célok – jelentette ki Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter kedden Budapesten, miután az uniós tagállamok nagykövetei hétfőn pozitívan értékelték a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források lehívását lehetővé tevő magyar helyreállítási tervet és annak hivatalos elfogadását javasolták az Európai Unió Tanácsának.

A miniszter sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, az volt a céljuk, hogy december 31-ig megállapodjanak az Európai Bizottsággal a kohéziós pénzekről annak érdekében, hogy Magyarország a forrásvesztést elkerülje, továbbá az Európai Tanácsnak jóvá kell hagyni a magyar helyreállítási tervet.

Közölte, a hétfői döntés azt is jelenti, hogy Magyarország – a többi tagállamhoz hasonlóan – most már hozzáférhet az uniós forrásokhoz. A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (RRF) keretében 2300 milliárd forint nyílik meg Magyarország számára – tette hozzá.

Navracsics Tibor azt mondta, az operatív programok esetében a magyar társfinanszírozással együtt 14 ezer milliárd forint áll rendelkezésre 2027 végéig.

MTI

Categories: Pályázatok

Közbeszerzési szaktanácsadó

EU Pályázati Portál - Fri, 09/12/2022 - 23:44

Nemzeti Népegészségügyi Központ
Közbeszerzési és Szervezetellátási Főosztály, Közbeszerzési és Beszerzési Osztály

a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. tv. 83. § (1) bek. alapján

pályázatot hirdet

közbeszerzési szaktanácsadó

munkakör betöltésére.

A kormányzati szolgálati jogviszony időtartama:

határozatlan idejű kormányzati szolgálati jogviszony.    

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1097 Budapest, Albert Flórián utca 2-6.

Ellátandó feladatok:

A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenységről szóló 257/2018. (XII. 18.) Korm. rendeletben foglalt feladatok ellátása. Közbeszerzési eljárások és központosított közbeszerzések teljeskörű lefolytatása – amennyiben a jogszabályok alapján nem kötelező FAKSZ alkalmazása az eljárás során. Műszaki leírások közbeszerzési szempontú véleményezése. A szervezeti egységektől beérkező igények közbeszerzési szempontú vizsgálata. Beszerzési eljárások lefolytatásában való részvétel.

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

A felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó tevékenységről szóló 257/2018. (XII. 18.) Korm. rendeletben foglalt feladatok ellátása.

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Kormányzati igazgatásról szóló 2018. évi CXXV. törvény rendelkezései az irányadók.                      

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Egyetem,
  • Felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások),
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása,
  • EKR, DKÜ, KEF, NKOH portálok magabiztos kezelése

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • angol nyelvismeret
  • egészségügy területén önállóan lefolytatott közbeszerzési eljárások ismerete
  • DKÜ és KEF versenyújranyitás keretében önállóan lefolytatott közbeszerzési eljárások ismerete

Elvárt kompetenciák:

  • önálló munkavégzés,
  • rendszerlátás,
  • strukturált munkavégzés,
  • kötelességtudat,
  • lojalitás,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • a közszolgálati személyügyi nyilvántartásra és statisztikai adatgyűjtésre, a közszolgálati alkalmazottak és a munkavállalók személyi irataira vonatkozó szabályokról, valamint a kormányzati igazgatási szervek álláshelyeinek nyilvántartásáról szóló 87/2019. (IV. 23.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott minta szerinti, a szakmai életutat részletesen bemutató fényképpel ellátott magyar nyelvű önéletrajz
  • motivációs levél
  • erkölcsi bizonyítvány
  • iskolai végzettséget és egyéb végzettséget tanúsító okiratok másolata
  • FAKSZ
  • Közbeszerzési Hatóság által vezetett névjegyzékbe vételről igazolás (lajstromszám megjelöléssel)
  • nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagot az elbírálásban résztvevők megismerhetik

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2023. január 8.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton Jogi és Humánpolitikai Főosztály részére a humpol@nnk.gov.hu E-mail címen keresztül.

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

Pályázatok előszűrése a munkakör betöltéséhez elvár követelményeknek való megfelelőség alapján, személyes interjú. Minden csatolandó dokumentumot egyszerre kérünk benyújtani, a beküldött dokumentumok pótlására, kiegészítésére nincs lehetőség és csak a hiánytalan dokumentációt tekintjük érvényesnek.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. január 27.

A munkáltatóval kapcsolatban további információt a https://www.nnk.gov.hu/ honlapon szerezhet.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. december 2.

A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a Miniszterelnöki Kormányiroda részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

Projektmenedzser

EU Pályázati Portál - Fri, 09/12/2022 - 23:35

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal
Területfejlesztési és Területrendezési Iroda

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján

pályázatot hirdet

projektmenedzser (2 fő)

munkakör betöltésére.

A közszolgálati jogviszony időtartama:

határozott idejű egy évig tartó közszolgálati jogviszony.

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Győr-Moson-Sopron megye, 9021 Győr, Városház tér 3.

A munkakör betöltője által ellátandó feladatkörök:

A 29/2012. (III.7.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 24. pontja alapján koordinációs feladatkör.

Ellátandó feladatok:

projektek előkészítése és utógondozása,teljes adminisztrációja, elszámolása, pénzügyi és szakmai menedzsment feladatok ellátása

A munkakörhöz tartozó főbb tevékenységi körök:

projektmenedzsment

Jogállás, illetmény és juttatások:

A jogállásra, az illetmény megállapítására és a juttatásokra a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény rendelkezései , valamint a(z) A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek juttatásairól és támogatásairól szóló 4/2020. (II.24.) önkormányzati rendelet és a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzati Hivatal Közszolgálati Szabályzata az irányadók.                       

Pályázati feltételek:

  • Magyar állampolgárság,
  • Cselekvőképesség,
  • Büntetlen előélet,
  • Főiskola,
  • B kategóriás jogosítvány,
  • Vagyonnyilatkozat tételi eljárás lefolytatása

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Európai Uniós projektek lebonyolításával kapcsolatos – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,
  • EPTK (Elektronikus Pályázó Tájékoztató és Kommunikációs Rendszer) ismerete – Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • 87/2019. (IV.23.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján készített fényképes, szakmai önéletrajz; kézzel írott motivációs levél; iskolai végzettséget és szakképzettséget igazoló okiratok másolata; 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány vagy annak igénylését igazoló dokumentum másolata; nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatainak a pályázati eljárással összefüggésben szükséges kezeléséhez hozzájárul, az elbírálásban résztvevők megismerhetik a pályázó anyagát

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. december 16.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Malomsoki István nyújt, a +3696522204 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton dr. Malomsoki István részére a jegyzo@gymsmo.hu E-mail címen keresztül

A pályázati eljárás, a pályázat elbírálásának módja, rendje:

A pályázatot kiíró a pályázat eredménytelenné nyilvánításának jogát fenntartja.

A pályázat elbírálásának határideje: 2023. január 13.

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. december 5.

A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda. A pályázati kiírás a közigazgatási szerv által a Miniszterelnöki Kormányiroda részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

Pályázati projektmenedzser

EU Pályázati Portál - Fri, 09/12/2022 - 23:30

Magyar Természettudományi Múzeum – Budapest
Gazdálkodási és Pénzügyi Osztály

a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján

pályázatot hirdet

Pályázati projektmenedzser

munkakör betöltésére.

A közalkalmazotti jogviszony időtartama:

határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

                       

Foglalkoztatás jellege:

Teljes munkaidő

A munkavégzés helye:

Budapest, 1083 Budapest, Ludovika tér 2-6.

 

 

A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

• Uniós és hazai pályázatok teljes körű projektadminisztrációs és pénzügyi menedzsment feladatainak ellátása; pályázatfigyelés, pályázatok írása az ehhez kapcsolódó beszámolók elkészítése a közreműködő hatóság felé; • Kapcsolattartás a közreműködő szervezetekkel; • Kapcsolattartás a pályázat előkészítésébe bevont szakemberekkel (közbeszerzési szakértő, pénzügyi szakértő, műszaki szakértő, stb.) • Egyeztet a pályázatok megvalósításával kapcsolatos humán-, jogi és pénzügyi ügyekben • A projektek előrehaladásának biztosítása és folyamatos nyomon követése • Az előrehaladásról rendszeres jelentések, kimutatások készítése a vezetőség felé

Illetmény és juttatások:

Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.                       

Pályázati feltételek:

  • Felsőfokú képesítés,
  • Európai Uniós és hazai pályázatkezelésben szerzett tapasztalat (1-3 év)
  • Önálló és csapatmunkára való képesség

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent:

  • Pályázatíró oklevél
  • Pénzügyi-számviteli képesítés
  • Közbeszerzési tapasztalat
  • 3–5 év hazai és uniós pályázati eljárásban szerzett projektmenedzseri tapasztalat

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

  • Fényképpel ellátott részletes szakmai önéletrajz
  • Iskolai végzettséget igazoló dokumentumok másolata
  • Nyilatkozat arról, hogy az elbírálásban résztvevők a pályázati anyagot megismerhetik, és abba betekinthetnek, a pályázattal összefüggő személyes adatainak kezeléséhez hozzájárul
  • Bérigény megjelölése

A munkakör betölthetőségének időpontja:

A munkakör legkorábban a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető.

A pályázat benyújtásának határideje: 2022. december 17.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Csorba Zoltánné Gazdasági Igazgató nyújt, a +36 30 626 8560 -os telefonszámon.

A pályázatok benyújtásának módja:

  • Elektronikus úton allas@nhmus.hu oldalon keresztül.

A pályázat elbírálásának határideje: 2022. december 23.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ:

Tájékoztatom a jelentkezőket, hogy 2020. július 1. napjától a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosításáról szóló 2020. évi XXXII. törvény 3. § (1) bekezdése szerint 2020. július 1-jétől új közalkalmazotti jogviszony nem létesíthető, a Kjt. 1. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztatásra munkaviszony keretében kerülhet sor. Ennek megfelelően a pályázat nyertesével a munkáltató munkaviszonyt fog létesíteni

A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2022. december 2.

A pályázati kiírás közzétevője a Miniszterelnöki Kormányiroda. A pályázati kiírás a munkáltató által a Miniszterelnöki Kormányiroda részére megküldött adatokat tartalmazza, így annak tartalmáért a pályázatot kiíró szerv felel.

További állások >>

Categories: Pályázatok

Továbbfejleszti lőrinci fióktelepét a Titán’94 Kft.

EU pályázat blog - Thu, 08/12/2022 - 11:02


A Széchenyi Terv Plusz program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című felhívásán 314,03 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el a Titán’94 Kft.. A cég 448,61 millió forint összköltségű projektje során lőrinci fióktelepének újabb kapacitásbővítő, technológiai korszerűsítést célzó fejlesztése valósul meg.

A Titán’94 Kft. egy 1994-ben családi vállalkozásként alapított, alkatrészgyártással, valamint szerszámkészítéssel foglalkozó cég, amely alapvetően belpiacon az autóiparban és az elektronikai iparban beszállítóként szerepel, külpiacra pedig prémium fém szaniter termékeket gyárt.

A mostani projekt egy korábban megvalósított új telephely kialakításának második üteme, így szakmailag jól előkészített és átgondolt részletességgel valósul meg. A szerszámkészítéshez szükséges berendezések egy részének használata jelenleg csak a budapesti telephelyen vagy külsős partnerek bevonásával megoldott, így ezen szeretnének változtatni a kapacitásbővítéshez szükséges, technológiailag korszerű gépek beszerzésével és a hozzájuk szükséges infrastruktúra kialakításával Lőrinciben.

A már korábban megépített magas belmagasságú csarnokba csak olyan gépeket helyeznek, amelyek esetén az adagolásukhoz daru szükséges. A kisebb gépekkel nem terhelnék a csarnok hasznos alapterületét, így ezeket egy korábban raktárnak használt tégla épületbe telepítik, amelyhez ezen épület funkcióváltást célzó átalakítása szükséges.

A kisebb szerszámok elhelyezésére szolgáló helyiségeken túlmenően a fióktelepen dolgozók részére, illetve a további fejlesztési céljaikhoz szükséges szociális és iroda blokkokat alakítanak ki. Az épületet a mai kornak megfelelően szigetelik és gépesítik, hogy időtálló, fenntartható és gazdaságos legyen.

A csarnok egységben a nagy szerszámelemek megmunkálásához és javításához szükséges berendezéseket, a komplex gyártási folyamat támogatása céljából pedig a megfelelő kommunikációt és munkavégzést segítő felhő alapú szoftvereket és szolgáltatásokat szereznek be. A modern szoftverek használatához korszerű új hardver elemeket is üzembe helyeznek, melyekkel a hatékonyság és a versenyképesség tovább növelhető.

Tekintettel arra, hogy a cég erőteljes fejlődés előtt áll, elengedhetetlen, hogy gyártási folyamataik optimális módon legyenek kialakítva a legkorszerűbb automatizálási lehetőségek kiaknázásával. Ennek érdekében nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanácsadók segítségét is igénybe veszik.

A Széchenyi terv Plusz program GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán 314 026 117 forint támogatást elnyert, 448 608 739 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. január 1-én indult és várhatóan 2023. november 10-én zárul.


Categories: Pályázatok

Továbbfejleszti lőrinci fióktelepét a Titán’94 Kft.

EU Pályázati Portál - Thu, 08/12/2022 - 00:43

A cég 448,61 millió forint összköltségű projektje során lőrinci fióktelepének újabb kapacitásbővítő, technológiai korszerűsítést célzó fejlesztése valósul meg.

A Titán’94 Kft. egy 1994-ben családi vállalkozásként alapított, alkatrészgyártással, valamint szerszámkészítéssel foglalkozó cég, amely alapvetően belpiacon az autóiparban és az elektronikai iparban beszállítóként szerepel, külpiacra pedig prémium fém szaniter termékeket gyárt.

A mostani projekt egy korábban megvalósított új telephely kialakításának második üteme, így szakmailag jól előkészített és átgondolt részletességgel valósul meg. A szerszámkészítéshez szükséges berendezések egy részének használata jelenleg csak a budapesti telephelyen vagy külsős partnerek bevonásával megoldott, így ezen szeretnének változtatni a kapacitásbővítéshez szükséges, technológiailag korszerű gépek beszerzésével és a hozzájuk szükséges infrastruktúra kialakításával Lőrinciben.

A már korábban megépített magas belmagasságú csarnokba csak olyan gépeket helyeznek, amelyek esetén az adagolásukhoz daru szükséges. A kisebb gépekkel nem terhelnék a csarnok hasznos alapterületét, így ezeket egy korábban raktárnak használt tégla épületbe telepítik, amelyhez ezen épület funkcióváltást célzó átalakítása szükséges.

A kisebb szerszámok elhelyezésére szolgáló helyiségeken túlmenően a fióktelepen dolgozók részére, illetve a további fejlesztési céljaikhoz szükséges szociális és iroda blokkokat alakítanak ki. Az épületet a mai kornak megfelelően szigetelik és gépesítik, hogy időtálló, fenntartható és gazdaságos legyen.

A csarnok egységben a nagy szerszámelemek megmunkálásához és javításához szükséges berendezéseket, a komplex gyártási folyamat támogatása céljából pedig a megfelelő kommunikációt és munkavégzést segítő felhő alapú szoftvereket és szolgáltatásokat szereznek be. A modern szoftverek használatához korszerű új hardver elemeket is üzembe helyeznek, melyekkel a hatékonyság és a versenyképesség tovább növelhető.

Tekintettel arra, hogy a cég erőteljes fejlődés előtt áll, elengedhetetlen, hogy gyártási folyamataik optimális módon legyenek kialakítva a legkorszerűbb automatizálási lehetőségek kiaknázásával. Ennek érdekében nagy szakmai tapasztalattal rendelkező tanácsadók segítségét is igénybe veszik.

A Széchenyi terv Plusz Program „A mikro-, kis- és középvállalkozások modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása” című, GINOP_PLUSZ-1.2.1-21 számú pályázati kiírásán 314 026 117 forint támogatást elnyert, 448 608 739 forint összköltségvetésű fejlesztés 2022. január 1-én indult és várhatóan 2023. november 10-én zárul.

Categories: Pályázatok

2023 - Tervezés alatt az új beruházási pályázatok a Vidékfejlesztési Programban!

Pályázati Hírek - Mon, 28/11/2022 - 17:57

Az új Közös Agrárpolitikában minden korábban ismert beruházási támogatási kontrukció megmarad, azonban a feltételrendszerben változások várhatók, valamint erőteljesebb zöld elvárások fognak kapcsolódni hozzájuk .

Categories: Pályázatok

Változások és új támogatási elemek a Közös Agrárpolitikában

Pályázati Hírek - Sat, 26/11/2022 - 16:25

A Közös Agrárpolitikában korábban alkalmazott támogatási elemek egy része megtartásra kerül, de fontos változások is lesznek a hamarosan induló új támogatási időszakban.

Categories: Pályázatok

Navracsics Tibor: sajtóértesülések szerint Magyarország jövőre hozzáférhet az uniós forrásokhoz

EU Pályázati Portál - Thu, 24/11/2022 - 14:38

Navracsics Tibor a Versenyképességi Operatív Programok 16. nemzetközi konferenciáján közölte, szerda óta, újságíróknak köszönhetően, tudni vélik, hogy az Európai Bizottság állást foglalt a fél éve tartó “nagyon intenzív tárgyalás sorozatunkról, illetve azokról a vállalásokról, amelyeket mi tettünk és időarányosan teljesítettünk”.

A miniszter szerint az újságírók által tolmácsolt bizottsági álláspont megerősíti azt a perspektívát, amit “júniusban felvázoltunk”, amely szerint az év végéig szülessenek meg azok a megállapodások, amelyek lehetővé teszik, hogy az uniós forrásokhoz, egyrészt a helyreállítási alaphoz, másrészt a kohéziós pénzekhez Magyarország hozzáférjen a következő évben.

Ez Magyarország és az Európai Bizottság számára is jó hír, mert mint a mostani konferencia is bizonyítja, Magyarország lojális, hasznos és jó felhasználója az uniós forrásoknak, jól hasznosulnak az európai adófizetők ide befektetett pénzei – jelentette ki Navracsics Tibor.

Kiemelte, az európai gazdaságok közül az egyik legdinamikusabban a magyar gazdaság fejlődik. Az itteni kis- és közepes vállalkozások (kkv) a most lezáruló GINOP-nak és a kormány reményei szerint megnyíló GINOP Plusznak is elsődleges címzettjei, és bíznak abban, hogy a közeljövőben már robusztus motorjává válnak az európai gazdaságnak. Mindez Magyarország számára gazdasági, versenyképességi és társadalmi szempontból is fontos – közölte.

Rámutatott, hogy ha a magyar gazdaság jól teljesít, akkor ez az Európai Unió egész gazdaságának segítség, illetve, hogy a magyar kkv-k versenyképessége nemcsak Magyarország, hanem az EU gazdaságának is érdeke.

Kifejtette, a vállalkozásoknak szerepe van a polgárosodásban is, hiszen a kkv-szektorra alapozott erős középosztály létével megerősített szociális és területi kohézió révén Magyarország szolidárisabb, összetartóbb, és egységesebb társadalommá tud válni.
Navracsics Tibor kitért az Európai Bizottság 8. kohéziós jelentésére, amely kimutatta, hogy az unióban javult a kohézió, összetartóbbá váltak az uniós társadalmak, ez azonban jórészt a közép-európai társadalmak felzárkózásának köszönhető. Ennek alapján az EU kohéziójának egyik legfontosabb hajtóereje a közép-európai tagállamok felzárkózása – tette hozzá a miniszter.

“Mélyen húzódó közös érdekeink vannak, közös célunk van és közös a jövőnk is”, ebből adódóan Navracsics Tibor bízik abban, hogy az Európai Bizottsággal “folyó tárgyalásaink” stratégiai értelemben véve is egy irányba tartanak, minél több találkozási pontjuk lesz és “év végéig alá tudjuk írni a megállapodásokat, amelyek segítenek minket ahhoz, hogy a jövő évben hozzá férjünk az uniós forrásokhoz”.

Forrás / fotó:
MTI / Kovács Anikó

Categories: Pályázatok

Fiatalok startup vállalkozását támogató program indul!

Pályázati Hírek - Wed, 23/11/2022 - 14:13

A Start Program keretében innovatív vállalkozói ötletek megvalósítására pályázhatnak a 18 és 35 év közöttiek.

Categories: Pályázatok

A már elnyert pályázatokra nem terjed ki a Vidékfejlesztési Programról kiadott tájékoztatás!

Pályázati Hírek - Thu, 17/11/2022 - 11:56

Az Agrárminisztérium a napokban tájékoztatta a Vidékfejlesztési Program pályázataira támogatási kérelmet benyújtott, de támogatást még el nem nyert gazdálkodókat, vállalkozásokat arról, hogy a Vidékfejlesztési Program zárásához közeledve a pályázatok megvalósításánál milyen szempontokat érdemes figyelembe venniük. A figyelemfelhívás azonban nem vonatkozik a már támogatást elnyert és megkezdett beruházásokra.

Categories: Pályázatok

Orbán Balázs: A magyarok “nettó befizetői” az európai politikai vitáknak

EU Pályázati Portál - Tue, 15/11/2022 - 22:03

Orbán Balázs az MCC új brüsszeli képzési központjának (MCC Brussels) szakmai konferenciával összekötött megnyitó eseményén nyilatkozott a közmédiának. A konferencia panelbeszélgetésein arról volt szó, hogy a globális rend felborulásával mi a tét Európa számára, illetve arról, hogy az értékekről szóló viták közepette milyen válaszutak előtt áll a kontinens.

A politikus elmondta: az MCC-nek 26 éves tapasztalata van a tehetséggondozás terén, az új brüsszeli székhelyű kutatóközpont pedig fontos szeret fog játszani a jövő generációjának felkészítésében, mivel ösztönző környezetet kínál a városba látogató diákoknak, akik megismerkedhetnek az uniós közéleti és döntéshozatali folyamatokkal. Mint mondta, a fiatal diákcsoportok rendszeres látogatásokat tesznek majd a belga fővárosban, hosszabb-rövidebb időt eltöltenek ott, megismerkednek az uniós döntéshozókkal, és megtanulják, hogyan lehet képviselni Magyarország érdekeit “a sokszor átláthatatlannak tűnő” brüsszeli rendszerben.

Orbán Balázs szerint, a brüsszeli viták természete megváltozott, eltűnt a pluralizmus, az eltérő álláspontok ütköztetésének képessége. “Ez veszélyes tendencia, ami lejtő felé vezet, és hozzájárulhat az európai integráció összeomlásához” – fogalmazott. Hozzátette: az MCC Brussels feladata az lesz, hogy a többféle nézőpontot, megközelítést visszahozza az uniós politikai kultúrába, ez az új intézmény ennek kíván terepe lenni, amellett, hogy közvetett módon szolgálja Magyarország érdekeit. Kiemelte: az is fontos, hogy a vita ne magyar központú legyen, hanem európai, ezért az új intézet kutatócsoportjában többségben vannak a külföldi kutatók, akik az európai diskurzus aktív alakítói kívánnak lenni.

Werner J. Patzelt, az MCC Brussels német kutatási igazgatója az MTI-nek azt mondta, hogy a kutatóintézetnek háromrétű küldetése van. Egyrészt a magyar diákok bevezetése az uniós döntéshozatali folyamatokba, hogy az EU működését közelről tapasztalhassák, és az ne csak “üres fogalom” maradjon számukra, másrészt az intézet fontos kutatómunkát végez az európai integrációs folyamatok, az Európán belül tapasztalható feszültségek és azok áthidalási lehetőségei témákban. A harmadik cél, pedig az hogy az MCC Brussels szerves részévé váljon az Európáról szóló diskurzusnak – tette hozzá. Hangsúlyozta, hogy a kutatóközpont nem lobbiszervezet, hanem elsősorban egy a pluralista vitát előmozdító, intellektuálisan független oktatási intézmény.

Frank Furedi, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója pedig azt mondta, hogy a kutatóközpont küldetése valódi sokszínűséget vinni az európai vitákba. Az új intézmény létrejöttére a baloldal úgy reagált, hogy annak célja csupán kultúrharcot kirobbantani Brüsszelben. Véleménye szerint azonban a kultúrharcot a baloldal kezdeményezte, és az MCC Brussels azért jött létre, hogy meggyőzze az uniós politika “technokrata” szereplőit arról, hogy “a világot másfajta módon is lehet értelmezni.” Hozzátette: szükséges komolyan venni a nemzeti kultúrák és az általuk képviselt értékek sokféleségét, fontos hogy a magyarok is kifejezhessék gondolataikat a vitákban, és kiállhassanak saját értékeik mellett.

MTI

Categories: Pályázatok

Pages